A nagyszentmiklósi aranykincs; az avar kor kagán kincse a Magyar Nemzeti Múzeumban

Az ismertető előtt gyorsan el kell mondanom, hogy a Magyar Nemzeti Múzeumban kiállított és az ott látható nagyszentmiklósi kincs másolat, az eredeti Bécsben van. És nem mi ajándékoztuk a „sógoroknak”…

   1799. július 3-án, Vuin Neru szerb szőlősgazda Erdélyben, a Temes-megyei (Bánát) Nagyszentmiklóson (ma Sannicolau Mare, Románia), a ház kertjében gödröt ásott, hogy a kerítését megigazítsa. Amint ott ásott, kb. 80 cm mélyen számos aranyedényre bukkant. A kincs 23 színarany edényből állt, összsúlyuk majdnem 10 kg. Akadt köztük korsó, füles edény, tálka, pohár, kehely.  Valószínűleg az avar fejedelmi kincstár része lehetett, melyet a kaganátus végnapjaiban rejthettek el, a bolgár betörések során, amikoris a bolgár kán dél felől, több ízben megtámadta az avarok szálláshelyét. Az avarok 250 évig, Krisztus után 567 és 803 között Európa urai voltak (Avar Kaganátus). A múzeum ismertetője frank támadást vélelmez, de ez szerintem téves. Bár a frankok (Kis Pipin, Nagy Károly) is erőteljesen szorongatták az avarokat, de nyugatról, a Dunántúlt elfoglalva, a Duna vonaláig előretörve. Azon túl nem mentek. Végül az Avar Birodalom megszűnt létezni (kívülről a frankok és a bolgárok felőrölték, plusz véres belviszály, és trónharcok a kaganátusban).

    A leletet először Boráros János, Pest városának főbírája gyűjtötte össze, mielőtt elkallódott volna. (Őróla is írok majd, mert érdemes, jóravaló ember volt). Még ugyanennek az évnek a végén, azaz 1799 októberében, amikor I. Ferenc osztrák császár és magyar király fenséges fülébe jutott a páratlan kincs híre, úgy méltóztatott gondolni, hogy ennek a csodálatos kincsnek a legjobb helye az ő, szintén fenséges bécsi udvarának kincstárában, a Császári és Királyi Régiségtárban lesz (ezt mire fel gondolhatta?..). Azóta az osztrákok „tulajdona”…

    (Érdekes, hogy történelmünk során, sok esetben - mint ebben is -, magyar műkincseink jogtalanul külföldön kötöttek ki. Finoman fogalmazok, amikor azt mondom, hogy eltulajdonították. Lásd; a magyar Szent Korona, a Sueso kincsek, Szent István kardja, a sárospataki bibliotéka, Trianoni ország-fosztogatások, a II. világháborús Aranyvonat, a dicsőséges Vörös Hadsereg zabrálása hadizsákmány és háborús jóvátétel címén, amikor mintegy 100 000 darab műkincsünk "költözött" keletre és még sorolhatnám. Ezek közül egyedül csak az amerikaiak adták vissza a koronát, maguktól, minden ellenszolgáltatás nélkül. /Az Aranyvonat lefoglalt műkincseit illetően már nem voltak ilyen kedvesek.../ A Seuso-kincseket visszavásároltuk, a sárospataki könyvtárat inkább majdnem visszavásároltuk (hiányosan), mint visszaadták az oroszok. A cseheknél, a Prágában őrzött Szent István kardja viszont más tészta. De erről később írok.)   

    Magyarországon a kincset először 1884-ben állították ki, majd a Magyar Nemzeti Múzeum alapításának 200. évfordulóján, 2002-ben volt ismét látható Budapesten, három hónapon keresztül, „Az avarok aranya” címmel.

    A kinccsel kapcsolatos modern leleteredet-kutatások során három fő irányzat alakult ki: a késő avar 8. századi eredeztetés, a 9. századi bolgár és a 10. századi honfoglaláskori magyar eredet. A magyar régészeti kutatás a kormeghatározás alapján egyértelműen megállapította, hogy az avarokat tartja a kincs készítőinek.

    1885-ben Herpka Károly az Iparművészeti Múzeumban másolatot készített róluk, ezek láthatók jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeumban. A múzeumi ismertető szerint a másolatok a Magyar Királyi Állami Pénzverdében készültek(?).

    Az eredeti, tehát a Magyar Királyság területén talált nagyszentmiklósi aranykincs Bécsben, a Művészettörténeti Múzeumban tekinthető meg, a felháborító, gyalázatos „óbolgár kincs” felirattal. (A „sógorok” még arra sem voltak képesek, hogy saját régészeik pontosan meghatározzák az eredetét…) Persze a történetben ez a kisebbik felháborító és gyalázatos dolog…

    A lényeg a lényeg; a Nemzeti Múzeumban látható másolat tökéletesre sikerült, gyönyörű, csodálatos, ami az elkészítőjének keze munkáját dicséri. Még azt is mondhatnám, hogy jobb és szebb mint az eredeti… És még valamit ne feledjünk: az eredeti műtárgy hiteles, hű másolata is értékes.