Nem túlzás azt állítani, hogy Pierre-Auguste Renoir (ejtsd: rönoá) az egész életét "végigfestette". A festés, mindennapjainak szinte minden percét kitöltötte. Tájképek, csendéletek, portrék, tánc- és családi jelenetek képeinek ezreit festette meg élete során. 1892-től jelentkeznek nála a reumás ízületi gyulladás első jelei. Betegsége ellenére folyamatosan fest, életvidámságát betegsége idején is megőrizte, haláláig szinte minden nap festett. Fokozatosan tolószékbe kényszerül, ecsetjét kezéhez kötözteti, és így fest, mert tartani, fogni már nem bírja. Ilyen állapotban is remekműveket alkot. 1919-ben, 78 éves korában hunyt el.
22 esztendős volt, amikor mestere, Gleyre a
szemére vetette, hogy „szórakozásból fest”. Renoir azt válaszolta, hogy
természetesen, ha nem szórakoztatná, sohasem kezdett volna el festeni. Ars poeticája lehetne a következő kijelentése: „A föld az
istenek paradicsoma: ezt akarom megfesteni.” Soha nem lett hűtlen
önmagához, veleszületett életöröme, derűje, kiegyensúlyozottsága sohasem hagyta
el, s ugyanezt az életörömöt, derűt, kiegyensúlyozottságot tükrözi valamennyi
festménye, ezért kedvelik műveit a világ minden táján. Renoir festészete
szüntelen ünnep, elébünk varázsolja korának kis paradicsomait, amelyekben ma is
örömünket leljük. Szüntelenül a szépet festette, a szépséget tárja elénk, a l’art pour l’art született
és fenséges képviselője Renoir. /Wikipédiából/