A festői szépségű Búbánatvölgy a Dunakanyar egyik rejtett zugában található. Öt kisebb-nagyobb tavacskát kapcsol össze, mint amikor egy lánc öt csillogó gyöngyszemet fűz egybe. A csend, a nyugalom, a kikapcsolódás, a lelki feltöltődés völgye ez. De ez nem mindig volt így. Valamikor patakokban folyt a vér ebben a völgyben.
A térség tragikus története az Oszmán Birodalom hódító hadjárataira nyúlik vissza. Az 1526-os mohácsi csata elvesztését, majd főleg Buda 1541-es török kézre kerülését követően az ország a nagy hódító, Szulejmán lábai előtt hevert. A török hadak könnyedén, minden ellenállás nélkül dúlták fel az országot és pusztították a népet. Budát kifosztották, majd Pest városával együtt felgyújtották. A szultán rabló hordái végigpusztították a Dunántúl északi részét. Faluról falura járva fosztogattak, majd felperzseltek, felégettek mindent. Esztergom, Tata, Győr elesett, a Pilis, Gerecse, Vértes, Visegrádi-hegység falvainak lakóit leöldösték, vagy elhurcolták őket rabszolgának. Főleg nőket és gyerekeket hajtottak rabszolgaságba, a fiúkat janicsároknak nevelték. Akik tehették és életben maradtak, menekülni kényszerültek. Egy menekülő magyar szekértábor (jobbára családok, asszonyok és gyerekek) az Esztergom és Pilismarót közötti völgyben próbáltak menedéket keresni. Az üldöző török sereg azonban a nyomukban járt és utolérte a több ezer fős magyart. A kardforgató férfiak a szekereket a tábor köré állították, a gyermekeket és az asszonyokat a kör belsejébe terelve próbálták védelmezni. Az óriási túlerő azonban győzedelmeskedett az elkeseredett és utolsó leheletéig küzdő csapaton, a férfiakat megölték, az asszonyokat és a gyermekeket rabként elhurcolták. Sok ezer ártatlan magyar vére folyt itt. Azóta viseli a környék a Búbánatvölgy nevet.
Ide kötődik Dobozi Mihály híres tette is, mely szerint a vitéz lóháton menekült a feleségével együtt, - kinek neve Farmosi Ilona volt -, amikor a török már-már utolérte őket. Dobozi neje könyörgött urának, hogy ölje meg őt, és meneküljön. Majd hirtelen levetette magát a lóról. Dobozi előbb a feleségét szúrta le, nehogy a török kezére jusson élve, hogy aztán meggyalázva rabszolgasors legyen osztályrésze. Aztán egymaga fordult ellenségeivel szembe, de a török – hiába küzdött hősiesen - kegyetlenül lekaszabolta. Kölcsey Ferenc balladája (Dobozi) is feldolgozta, Székely Bertalan és Madarász Viktor pedig festményen ábrázolta a drámai történetet.
A maróti és esztergomi vidékekről menekülők helytállásának és hősi halálának állítanak emléket az itteni szomorú helynevek, így például a Basaharc, a Bánom, a Basakert vagy a Búbánat, azaz a mai Búbánat-völgy is. Ha itt járunk ezen a gyönyörű tóvidéken, az ártatlanul elpusztult magyar testvéreinkre is gondoljunk egy pillanatra, megemlékezve róluk, csendes tisztelettel.
A másik szomorú és tragikus eset a Gerecse lábánál, Pusztamarótnál történt. Itt a több megyéből és Budáról több tízezer magyar menekült erőltetett menetben. De sok volt köztük a fehérnép, így lassan haladtak, és akkor, abban az időben ne gondoljunk épített, vagy kitaposott utakra. Az üldöző török sereg Pusztamarótnál érte utol őket, és még ágyúkat is hoztak magukkal. A magyarok elsáncolták magukat, három napon át vitézül védekeztek. A törökök a tábort körbekerítették, és a Budáról hozott ágyúkkal megtörve ellenállásukat, mindenkit lemészároltak, kegyetlen vérengzést vive végbe köztük. Mivel foglyokat nem ejtettek, a nőket és a gyerekeket is kardélre hányták. Egykorú hiteles leírások szerint mintegy 25 000 ember lelte halálát. A kegyetlen csata helyszínét napjainkig "Emberölő-völgynek" nevezi a nép.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése