Majom a nyeregben, középkori szelfi és 700 éves családi fotó a freskóban: Őrség, Velemér: a Szentháromság templom, az Árpád-kori fénytemplom egyedülálló freskói

Nyugat-Magyarországon, az Őrségben, távol a világ zajától, Velemér apró falucskájától is messze, az erdő mélyén egy Árpád-kori, az 1200-as évek végén épült, csodákkal teli templom bújik meg. A Szentháromság (Szent Trinitász) tiszteletére épült templom páratlan fényjátékával életre kelti a hétszáz éves, páratlan szépségű freskókon látható alakokat. Ennyi falfestményt, ennyi fríz-szerűen, hosszan egybefüggő freskó-sort sehol sem találni az országban, mint amennyit a mindössze 79 lakosú Velemér temploma őriz. Freskóit, a templom építése után mintegy száz évvel, 1377 és 78 között festette meg Aquila János, aki a szentély északi falán önarcképét és művésznevét is megörökítette. A templomban önmagáról festett portréját Európa legrégebbi önarcképeként tartják számon. Vagyis ő volt az első – s nem csak Magyarországon, hanem a világon –, aki nevét és arcképét ráfestette műalkotására.

   Az értéke azért nagy a freskó-együttesnek, mert a restaurátorok nem színezték, csak konzerválták a falakat és megtisztították. Így eredeti fényében és színeiben láthatók a képek több száz év múltán is, annak ellenére, hogy a templomon sokáig nem volt tető és gyakoriak voltak a beázások. 
    Az 1860-es években már csak a falai álltak, belül ürülék, szemét és tábortüzek üszkös nyomai. Rómer Flóris (régész, művészettörténész, egyetemi tanár, az MTA tagja, nagyváradi kanonok), a magyar műemlékvédelem atyja gyűjtést szervezett a templom javára, hogy meg tudják javíttatni a tetőt és ezzel megmenteni a páratlan jelentőségű és értékű freskókat. Így írt 1863-ban a Vasárnapi Újságban: „Ha Verpeléttől Velemérig minden magyar ember csak egy kis pénzt ad is, kikerül nem csak a zsúpfedél, hanem egy nemzeti becses műemlékünk is meg lesz mentve.”

   S igazából hogyan menekültek meg a freskók a történelem és az időjárás szeszélyes viharai során? A reformátusok a reformáció idején hosszú időn át használták a templomot, s vallási előírásaiknak megfelelően mésszel lemeszelték a falakat. A több rétegű mész így megvédte a freskókat.

   A freskók különlegessége és egyedisége, hogy az angyalok és a szentek fejglóriája vésett és domborműves kiképzésű. Fénykoronának is nevezik.

  A szentély diadalív belső részén látható, a korai magyar kereszténység idején a Szentháromság misztériumának itt fellelhető, leges-legelső ábrázolása, a koncentrikus három kör, egymásban elhelyezve. Különlegesen egyedi és ritka megjelenítés. Később a Szentháromságot egy háromszögben lévő szem alakban ábrázolták. A kör, amelynek nincs kezdete és vége, a végtelenségnek a végletekig letisztult szimbóluma, a három kör pedig nem más, mint a három végtelen isteni személy, az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Szentháromság vasárnap, napfelkeltekor a szentély csúcsíves ablakából érkező fény megvilágítja ezt a jelképet. A templomot a Fény Templomának is nevezik, mert ezen kívül, az év különböző időszakaiban a Nap más és más ablakon süt be, megvilágítva a különböző freskókat, az azokon lévő szentek alakjait. 
   Majom a nyeregben, középkori szelfi a freskóban, 700 éves családi fotó a falon, meglepő módon ábrázolt falképek sora, a napfény játékos tobzódása a hajóban, és egy szeglet, ahová sosem süt be a Nap... Ez a veleméri templom. Történelmünk, magyarságunk gyémántos kincse. Egy Árpád-kori templom, amit a kommün idején (1919-ben) le akartak bontani, hogy köveiből istállót építsenek...