1861-ben a Dohány utcai zsinagóga építése ellentéteket váltott ki a pesti zsidó hitközségen belül, ugyanis sokan ellenezték az akkoriban újdonságnak számító berendezést, főleg az ott követett modern, neológ liturgiát. Ők egy új, a régi vallási hagyományokat követő zsinagógát szerettek volna maguknak. Számukra építették – közadakozásból - a keleties, romantikus bizánci-mór stílusú „Rombachot". Nyolc évvel a Dohány utcai zsinagóga felavatása után Ottó Wagner, az egyik leghíresebb bécsi építész, a bécsi szecesszió vezető alakja - Kallina Mór tapasztalt magyar építésszel - elkészítette a terveket, és 1872-ben a szűk utcában felavathatták az új imahelyet, mely a konzervatív, ortodox izraelita közösség főzsinagógájává vált. A zsinagóga a budapesti „zsinagóga-háromszögben” épült (Dohány utca, Kazinczy utca, Rumbach Sebestyén utca), a későbbi budapesti gettó területén. „Kis zsinagóga”-ként is ismert (a „nagy zsinagóga” a Dohány utcai). A zsinagóga jellegzetes része a szimmetrikus homlokzat fölé emelkedő két, az iszlám mecsetek minaretjére emlékeztető, kupolás torony, a homlokzat középső részén az ízlésesen, mívesen díszített keretű kettős ablakok és az épület tetején álló Mózes két kőtáblája. A sárga-narancs színű vakolást vörös téglából készült csíkok és kék színű zománcos téglák díszítik.
A zsinagógabelső a Dohány utcaihoz hasonlóan modern fémvázas, könnyű vasszerkezettel készült, de a tradicionális zsinagógai elrendezést követi. Nyolcszög alaprajzú térben a padok között központi helyet foglal el a Tóraolvasó-pult, a bima, fölé magas és díszes kupola került, nyolc karcsú vasoszloppal és mór hatású, granadai Alhambra oszlopfőkkel. A falak arany, kék és vörös színű reliefekkel borítottak.Az épület a II. világháborúban komoly károkat szenvedett, de 1959-ig még használták, majd 1988-ban eladták. 1990-ben az épületet kívül felújították, azóta ma is impozáns látványt nyújt. 1994-ben az épület az Állami Vagyonügynökség (ma Állami Vagyonkezelő) tulajdonába került. 2005-ben visszakapta a zsidó közösség, de a zsinagógabelső nem lett felújítva, azóta az elhanyagoltsága miatt romos állapotba került. Belső tartozékai hiányoznak. Az épület külső falán tábla emlékezik meg az ún. „rendezetlen állampolgárságú" zsidók 1941-es deportálásáról. Az épületben gyűjtöttek össze őket, mielőtt a megszállt ukrajnai Kamenyeck-Podolszkba szállították a magyar hatóságok, ahol a németek kegyetlenül legyilkolták őket.
Az épület már évtizedek óta zárva van, lánc és rozsdás lakat éktelenkedik az utcai főbejárat ajtaján. Ember azóta nem tette lábát be oda. Egészen véletlenül és kivételes nagy szerencsével juthattam be az épületbe, hogy fotózni tudjak... Belső felújítása ma folyamatban van, 2021-ben lesz kész. Majd akkor bemutatom. Mai leromlott, lepusztult állapotában még most is lenyűgöző, hát majd milyen lesz, ha elkészül...
A kamenyec-podolszkiji deportálás és mészárlás:
1939 és 1941 között mintegy 16-18 ezer zsidó menekült Magyarországra Cseh- és Lengyelországból, Ausztriából, Németországból és Szlovákiából. A "hontalan", "rendezetlen állampolgárságú" zsidókat a magyarok megszállta ukrán területekre internálták. Bajcsy-Zsilinszky Endre újságíró, antifasiszta politikus megpróbált közbenjárni értük Bárdossy László miniszterelnöknél, hiába. Az összegyűjtött embereket marhavagonokban, rendkívül mostoha körülmények között Ukrajnába hurcolták, Kamenyec-Podolszkij környékére. A terület magyar, majd német fennhatóság alatt állt. Itt legtöbbjüket augusztus 27-28-án Fridrich Jeckeln SS-tábornok alakulatai legéppuskázták. Ez volt a holokauszt történetének első olyan tömegmészárlása, ahol az áldozatok száma ötjegyű volt. A mészárlásokról a magyar kormányzat is tudomást szerzett, és több neves közéleti személyiség (Rassay Károly, Slachta Margit és mások) tiltakozott. A deportáltak közül mintegy 2-3 ezer embernek sikerült visszavergődnie Magyarországra, a lemészárolt 15-16 ezer zsidó embert tömegsírokba temették.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése