"Vár, mely oly közeli szomszédja a csillagoknak": Salgó vára; vasorrú bábák tanyája egy bizarr, vulkanikus kőszikla tetején: a Boszorkány-kő a Cserhátban, Salgóbánya mellett

A Cserhát északi része már a Felvidék kapuja. Az egykor itt őrt álló végvárak látványos hegycsúcsokra épültek, ahogy azt a Somoskői vár is jól példázza. Főbb kiemelkedései között szerepel a 625 méter magas Salgó vára (Nagy-Salgó) és a Boszorkány-kő (Kis-Salgó), az 571 méteres magasságával.

   Az izgalmas geológiai és történelmi emlékhelyekre vezető túránk Salgóbánya központjából indul. Első állomásunk a Salgó vára. A várat a 13. században építtette – a tatárjárást követő időszakban – a környéket uraló Kacsics nemzetség Illés ágához tartozó Simon bán. Földesurai Csák Máté uralma előtt kénytelenek voltak fejet hajtani a 14. század elején. De halála után, 1320-ban csatlakoztak Károly Róbert király seregeihez, így váruradalmuk - melynek a környékbeli falvak szolgáltak - ismét hozzájuk került. A nemes család általában a völgybeli jobbágyfalvaikban emelt kúriákban élt, csak háborús veszély esetén keresett menedéket a magasan büszkélkedő várban. 1411-ben a Szécsényiek kezére jutott, majd 1450-ben cseh husziták szállták meg Salgót, tíz év elteltével Hunyadi Mátyás seregei verték ki őket.

   A 16. századra megérkező török áradat a környéket is fenyegette, a Derencsényi Farkas nemes úr tulajdonában lévő várat igyekeztek megerősíteni. Mindez hiába volt, hiszen a Zagyva Ferenc kapitány által vezetett védők egy szóra megadták magukat. A legenda szerint 1554 őszén érkezett a törökök követe, hírül adva, hogy a szécsényi bég, Kara Hamza óriási ágyújával szétrombolja a várat, hacsak fel nem adják magukat, mert ez esetben szabadul elvonulhatnak. A védők ezt az ajánlatot azon nyomban elfogadták, mert a szemben lévő hegycsúcson álló kerekekre fektetett hatalmas fatörzset a ködös időben nagy erejű ostromágyúnak nézték… (Ne feledjük, hogy a legenda a meséhez közelálló műfaj, és a magyart nem volt olyan könnyű becsapni…). Így került csellel a vár pogány kézre, amit majd negyven év múlva a királyi sereg egy komoly ostrom árán, de visszaszerzett. A bevonuló katonaság megsemmisítette a maradék védőműveket, ezzel a vár sorsa a továbbiakban megpecsételődött…

  A várromot felkereste Petőfi Sándor is 1845. június 11-én, ennek állít emléket a vár bejáratánál található emléktábla. A költő az alábbi sorokat írta: „Talán nem volt Magyarországon vár, mely olyan közel szomszédja lett volna a csillagoknak, mint Salgó. Sokáig ültem legfelső csúcsán: tekintetem mérföldeken, lelkem századokon túl barangolt.”

 

   A Boszorkány-kő egy látványos lemezes-pados elválású, pikkelyes bazaltból álló magaslat, amelyről a legszebb kilátást élvezhetjük a körülöttünk kibontakozó tájra. Innen jól láthatjuk a teljes egészében kibontakozó fenséges Mátra gerincét, a Bükk-fennsík egy részét, amely kikandikál Rónafalu felett, sőt egy kicsiny szeletben a Gömör-Szepesi- érchegységet is láthatjuk Rimaszombat irányába.

    A Boszorkány-kő úgy keletkezett, hogy a homokkő alapkőzet hasadékán át 5,3 millió évvel ezelőtt (pliocén kor) feláramló bazaltláva a vulkáni kürtő déli oldalán határozott sávban, kemény kőzettestként szilárdult meg. Ez a környezetéhez képest keményebb bazaltláva alkotja magát a csúcsot, míg körülötte a hegyoldal a vulkán hamuszórásának könnyebben pusztuló tufáiból, összesült agglomerátum törmelékéből áll, amelyet a Bükki Nemzeti Park által létesített Boszorkány-kő tanösvény mentén tanulmányozhatunk. A Boszorkány-kő körül kialakított geológiai tanösvény egy kisebb hasadékvulkán igen változatos kőzeteit mutatja be. Láthatunk itt az összesült hamuba ágyazódott, a mélyből felszakított homokkő alapkőzet darabokat, üledékzárványokat, hajlott lávalemezeket, vulkáni bombákat és salakos bazaltot. Egy jellegzetes módosulattal is találkozhatunk: a "kukoricacsöves" bazalttal (törmelék-konglomerátumos bazalt), amely a gyors hőmérsékletcsökkenés hatására feszültségekkel teli, murvává („kukoricaszemekké") széteső rideg kőzetanyag.

   A vegyes vulkáni törmelékanyagot a kitörések robbanásos (erupciós, explozív) jellege adja. A szomszédos Medves-fennsík (Eresztvény) lávaömléses bazaltplatójával ellentétben itt heves robbanások kísérték a vulkáni anyag felszínre kerülését, ami a vizes közeg, a nagy nedvességtartalmú üledékek hatására a lávával keveredő gázok kirobbanásából ered. A sziklavonulat gerincének keleti oldala majdnem függőleges és 20 méter magas. A hegyet vastagon befedi a kihűlt láva, a néphiedelem szerint a lapos tetejű sziklán boszorkányok táncoltak (és gyülekeznek és táncolnak ma is…).

   A legenda szerint minden tavasszal és ősszel, teliholdas éjszakákon, amikor a legjobban ködbe burkolózott a Salgó, a helyi falvakban élők seprűsuhogásokat hallottak a levegőben! Innen tudták, hogy rituális tanácskozásra gyülekeznek a boszorkányok, a Boszorkány-kő bizarr szikláinak a legeslegtetején. A vén banyák itt mindig megbeszélték, hogy milyen átkokat, rontásokat és betegségeket hozzanak a helyiekre és állataikra, amikkel megkeseríthetik azok életét. De egy kis mágiától, áldozatbemutatástól sem riadtak vissza: ilyenkor egy elrabolt falubéli szűzleányt a mélybe dobtak a hegytetőről csak úgy passzióból, aztán szépen hazamentek (természetesen seprűnyélen), felvették békés öreganyó álcájukat, és rejtve folytatták fondorlatos, alattomos ármánykodásaikat, ahogy az a rendes, gonosz boszorkányokhoz illik. Abban az időben a környéken lakó emberek messze elkerülték a helyet. De az inkvizíció és a boszorkányperek idején is szerepet játszott: a boszorkánysággal megvádolt fehérnépet vagy lelökték innen, vagy nehéz súlyokkal a lábán vízbe dobták. Ha valami csoda folytán túlélte a „vizeskúrát”, akkor bizonyosságot nyert, hogy boszorkány és már vitték is megégetni… Ha meg vízbefúlt (az esetek 99,9 %-ában ez történt, ami nem csoda, ha figyelembe vesszük a lábukra kötött mázsás köveket…), akkor egyszerűen csak nyugtázták, hogy (a szerencsétlen) szerencsére mégsem volt boszorkány, de legalább megmenekült a lelke…(Sovány vigasz…). Korunk klasszikus vicce kívánkozik ide, a nyúl és a sapka esete: ha a nyuszi fején volt sapka, akkor azért verte el rajta a port a róka és a farkas, ha meg nem volt rajta, akkor meg azért… (A középkorban a nőket fehérnépnek, némbernek, asszonyi állatnak is nevezték...)

   Magyarországon az első boszorkányper egy kódex szerint 1227-ben volt, az utolsó pedig 1756-ban, annak ellenére, hogy 1755-ben Mária Terézia betiltotta. Ez idő alatt több tízezer nőt, asszonyt égettek el máglyán… (Meglátásom szerint elenyésző számban lehetett közülük valódi boszorkány… Amikor Micára rákérdeztem, váltig állította, hogy ő nem boszorkány. De a Boszorkány-kő tetején állva egyszer csak azt mondja: „nekem olyan ismerős ez a hely…”. Hm…). (Korunkban, 2000-ben Szent II. János Pál pápa volt az egyetlen, aki a Római katolikus egyház nevében bocsánatot kért az inkvizíció módszereiért, a nők, "boszorkányok", eretnekek kínzásáért, megégetéséért...).