A Fű és a Moha

                                                                    Mese a fűről és a moháról 

Tanmese (legalábbis olyasféle) felnőtteknek, ámbár a gyerekeknek is, ha a felnőttek illő és kellő alázattal, empátiával megértetik velük és elmagyarázzák nekik, célzatos okításukra: szívük nemesítésére, lelkük épülésére, elméjük pallérozására

(Ezt a mesét különösen azoknak a mezőtúri kisiskolás gyerekeknek ajánlom, akik padhoz kötötték, majd megverték egyik osztálytársukat... És természetesen, főleg annak a kisfiúnak is ajánlom, akit bántalmaztak... Ajánlom a ma is még mindig háborúskodó, gyűlölködésben élő emberiségnek...)

Gyönyörű tavaszi nap ébredezett, teli madárcsicsergéssel, korán kelő, táncoló napsugarakkal és a nyíló virágok bódító illatával. Hát, ezen a csodás napon, bizony, a bársonyos puhaságú zöld Moha és a tavaszi sarjadású zsenge Fű valamin nagyon összevesztek. Azon vitatkoztak, hogy melyikük foglalta el előbb a helyét egy árnyékos szikla tövében, ahonnan még a kilátások is jobbak voltak, mint máshol... A privát helyet mindketten maguknak követelték, egyikük sem engedett a huszonegyből.  

- Én voltam itt előbb – mondta durcásan a Moha – menjél máshová lakni.

- Nem is igaz, nem is igaz – szajkózta a Fű és mérgében színe méregzöldre változott.

- De igaz, de igaz, de igaz – ismételgette a Moha, mint egy elakadt lemezjátszó és ha tehette volna, csípős borsót tört volna a Fű orra alá.

 Megállás nélkül pöröltek, de falra hányt borsó… Közben megpróbáltak fészkelődni, terjeszkedni egymás rovására, a másikat kiszorítani a jónak tartott jó kis helyről. Csúnya szavakkal illették egymást, azt vágták egymás fejéhez (borzadj el világ!..), hogy „invazív!”, meg "parazita!", sőt, még olyat is - ó mily rettenetes - hogy "destruktív!"... Nem igazán tudták, hogy mit jelent, csak jól esett velük dobálózni, vagdalkozni, ezzel jól megsérteni, megbántani a másikat, jelentsen is akármit... Már odáig fajult a dolog, hogy ki nem állhatták egymást...

- Menj odébb!

- Menj odébb te!

   Így marakodtak egy álló napon keresztül (de lehet hogy kettő...) és nem tudták a dolgot dűlőre vinni. A dűlő így hoppon maradt...

   Éppen arra szaladt a Nyuszi.

- Állj meg Nyuszi – szólította meg a Moha – tudnál segíteni ügyünkben, hogy kit illet meg a…

- Sajnos, nem tehetem, mert nem érek rá, fontos dolgom van. Elvesztettem a spéci kilométerszámlálóórámat és most magam kell hogy utánajárjak és pontosan megszámláljam. Harminchat kilométernél és háromszáznegyvenöt méternél tartok és ha most a kérdésetekre válaszolnék, teljesen összezavarnátok és akkor kezdhetném elölről a számolást… – válaszolta a Nyuszi kutyafuttában és továbbszaladt, hogy lába sem érte a földet. Reggel biztos a nyúlcipőjét vette fel…

   Ekkor egy katicabogár szállt el felettük.

- Katicabogár – intett feléje a Fű egyik fűkarjával - kérlek, tégy igazságot. Melyikünknek van több joga arra, hogy…

- Zzzzz – zúgott el felettük a Katicabogár – bocsánat, de nem tudok rá válaszolni, mert rettenetesen sietek, fontos dolgom akadt. A pöttyeimet kell újra és újra megszámolnom, hogy véletlenül nem hagytam-e el akárcsak egyet is… zzzz… - s azzal a légben lebegő piros pötty tovaszállt. Úgy látszik, ma senki sem ért rá, mindenki a saját dolgával volt elfoglalva.

   A Fű és a Moha kissé elszomorodtak, gondterhelten mocorogtak a helyükön, egymást piszkálva, lökdösődve. Senki az égvilágon nem akart segíteni rajtuk, hogy így vagy úgy eldöntse, melyiküknek van igaza.

   Ekkor halk szárnysuhogást hallottak a fák között. Az erdő okos tudora, a bölcs Bagoly szállt éppen a felettük terebélyesedő vén tölgyfa alsó ágára.

- Üdvözlünk Bagoly – köszönt neki a Moha – de jó, hogy éppen erre vitt az utad. Kérünk téged, hogy tégy igazságot közöttünk - és előadták a problémájukat.

- Szervusztok, ti oktondi kis növények – köszönt a Bagoly is – Tudjátok meg, hogy szinte a semmin vitatkoztok. Mindketten éltető és hasznos tagjai vagytok a Természet Anyának. Az esőfelhők egyformán öntöznek benneteket, a Nap, sugaraival egyformán melenget titeket, ti pedig – bár primitív és jelentéktelennek látszó növények vagytok – mégis nagyon fontos és nélkülözhetetlen a szerepetek a világban. Moha, te fontos szerepet játszol a Föld ökoszisztémájában, mert egyensúlyt biztosítasz az állatok, a növények és az ember között. Nélküled nem létezik az erdő, a növények legfontosabb társulása, egységes, élő organizmusa. Te pedig Fű, szintúgy fontos része vagy ennek a rendszernek, hiszen te biztosítod az élelmet a növényevő állatoknak, amikor lelegelnek és megmented az életüket, amikor a ragadozó állatok elől megbújnak a magas fűszálaid között… A bennetek lévő zöld színtestek pedig fotoszintetizálnak a Nap molekuláival, sejtjeitek a környezetre ártalmas széndioxidot átalakítja, asszimilálja, így éltető levegőt, oxigént adtok az embereknek, akik ezért sokszor hálátlanok érte és nem becsülnek meg eléggé titeket. Mint ahogy az óriás testvéreiteket, a fákat sem... Pedig mindezekkel a szinte láthatatlan, alig észrevehetetlen tulajdonságaitokkal, együtt sokat tesztek a minket körülvevő élővilág diverzitásának fenntartása érdekében... Így hát, ti oktondi, buta kis teremtmények, békéljetek meg, mert  egymás mellett is meg tudtok élni ebben a zord, nagy világban. Inkább – a perlekedés és marakodás helyett – segítsétek egymást: ha valamelyikteknek már kevés maradt az esővízből, a másik adjon neki, hogy gyökere vízhez jusson és tovább tudjon élni. Ezt úgy hívják tudományosan – és itt a Bagoly szárnyával feljebb tolta orrán az óriási szemüvegét – hogy "szimbiózis" – majd egyet köhintett, annak tudatában, hogy bár ezek a - ahogy ő mondta -, oktondi kis teremtmények nem nagyon értették meg eme, és az előbb említett tudományos szavak jelentését és belátva, hogy az erdei egyetemen szerzett bölcs tudását előttük hiába is fitogtatná – pláne azért is, hogy ne tűnjön előttük tudálékosnak – türelmesen elmagyarázta nekik ennek és a többi bűvös szónak a jelentését.

- S ha már a tudományos kifejezéseknél tartunk - mondta a Bagoly - mondok nektek még egyet: "kompromisszum". Elmondom a jelentését is... - és a Bagoly szépen elmondta...

- Tehát… - összegezte mondanivalóját - Ez azt jelenti, hogy ezentúl nyugodtan élhettek egymás mellett, amíg világ a világ.

- Áhá! Most már értjük – válaszolta a Moha is és a Fű is, amikor csekély értelmükkel valamelyest felfogták a Bagoly kissé nehezen megemészthető eszmefuttatásának lényegét. Kicsit meg is feküdte a gyomrukat…

   Így történt, hogy a moha és a fű azóta békében él egymás mellett. Szimbiózisban…

   Nyájas Olvasó! ha a Természetet, a seholsincs, végesincs, nevesincs kerek erdőket járjátok, mint a felhőket kergető garabonciások, - vagy csak mint egyszerű, mezei erdőkerülők - és ilyet láttok, ne csodálkozzatok, mert hiszen ez természetes. Az embereknek is így kellene élniük egymás mellett: szimbiózisban… békében és megértésben, s ha kell, egymást megsegítve…(különben is, ki látott már egymással veszekedő, perlekedő mohát és füvet?.. Ti láttatok már ilyet? mert én ugyan nem…).

   Bár mesémnek se füle, se farka, azért fogd meg jól!  Itt a mese vége, fuss el véle, hátha utoléred a Nyuszit….