A kőfejtő, ahonnan Beatrix királyné is szállíttatott márványkövet Budára: a Tardos fölötti vörösmárvány-bánya

Mint már szó volt róla, a követ igaz, hogy vörös márványnak nevezik, de nem márványról, hanem vörös mészkőről van szó, amely kiváló csiszolhatósága és fényezhetősége miatt kapta a „márvány” elnevezést.

   Tardoson bizonyíthatóan 1204 óta bányásszák. A XIII. századi feljegyzések szerint Imre király is innen szállíttatta a követ. Mátyás király idejében (1487–1489) Beatrix királyné 42 hajórakománnyit vitetett belőle a budai építkezésekhez. A kőzet jellegzetes vörös színe mellett jellemzője, hogy gyakoriak benne az ősmaradványok, elsősorban az ammoniták. Ahol a vörös színű kőben jura-kori, csigára emlékeztető lábasfejűek fosszíliáit, azaz ammoniteszeket látunk az ország bármely pontján, az biztos, hogy a tardosi Bánya-hegy kőfejtőjéből származik, legyen az a budapesti Szent István-bazilika (1905) lábazata, vagy a debreceni pályaudvar (1961) kőpadlója.

   A rómaiak is kedvelték az itt található vörös mészkövet, a vörösmárványt. A Pisznice kőfejtője mellett itt is bányászták. Az itteni vörös „márvány” a távoli provincián élők számára is képes volt felidézni az otthoni előkelő környezet fényűző pompáját olyannyira, hogy a Duna-partig, az akkori Lepavistáig vezető kőhordó utat építettek.

   A török korban határvidék volt a terület, elnéptelenedés jellemezte, semmiféle gazdasági tevékenység nem volt. Buda felszabadulása után a kőfejtőt az esztergomi érsekség szlovák és német telepesekkel indította újra. A 19. századi hazai építkezések számának növekedése hozta meg az igazi fellendülést a bányászatban, amit olasz mesterek behívásával is fokoztak a bányatulajdonosok. A követ a nagy millenniumi építkezésekhez hajóval szállították Pestre és Budára, azaz most már az egyesített (1873) székesfővárosba, Budapestre.

   A bányaművelés ma is rendületlenül folyik Tardoson. A kőzet kitermelése során a kifejtett tömböket a réteglapok mentén (pados elválás) könnyen el tudják választani, és a különböző vastagságú kőlapokat a megfelelő méretre vágják.

   Ugyanakkor a már fölhagyott bányarészeken a sziklamászók találnak gyakorlóterepet, s a geológia szerelmesei, a kőzetgyűjtők az ammoniteszek ép példányai után kutatók is gyakran megfordulnak errefelé.