A legenda szerint, Szent László királyunkat, a kunok elleni háborúja során (1091) egy alkalommal az ellenség egy völgybe szorította. A lovagkirály egy szakadékot átugratván, az első lópata földre érkezésekor víz fakadt a földből, ez lett a mai Szentkút forrása. A király bárdjával kiszélesítette, és bő forrás tört elő. Egy 1714-es irat szerint egy verebélyi néma pásztorfiú vizet keresve lemaradt apjától (ez 1095 és 1195 között történhetett), amikor megjelent neki a Szűzanya, karján a kis Jézussal és egy lópatkójú mélyedésre mutatott, ahol víz csillant fel. Szomját oltotta és apja után kiáltott – meggyógyult némaságából. Ennek okán 1195-ben Szentkút lett a neve, a helyet szentnek nyilvánították. 1210-ben a szentkúti zarándokok sokasága miatt építette a Vereb család az első kegytemplomot, Verebély községben. 1258-ban ennek a templomnak már búcsú kiváltsága volt.
1400. nov. 9-én IX. Bonifác pápa a kegyhelynek azt a búcsút engedélyezte, amit csak az Assisiben lévő Porciunkula templomban, és Aachenben a Szent Szűz templomában Szent Margit ünnepén lehetett elnyerni.
1700-ban aranykereszt ragyogott fel a vízben. XI. Kelemen pápa kivizsgáltatta a csodás eseteket, az azóta megtörtént gyógyulásokat, melyek valódiságát elfogadta. 1701-ben a hívők ezrei előtt jelent meg a Boldogságos Szűz, a trónján ülve és a kis Jézust tartva a karjaiban.1705-ben épült fel Szentkúton az első kőkápolna. 1710-ben XI. Kelemen pápa már ehhez a kápolnához kötötte a teljes búcsú elnyerését. Almásy János a jászok és a kunok főkapitánya Szentkúton nyert rendkívüli gyógyulásáért hálából, Bellágh Ádám Antal szentkúti remete pap segítségével, 1758-tól 1763-ig felépítette a mai kegytemplomot és mellé egy kolostort.
1765-ben Almásy János, a kegyhely tulajdonosa, Barkóczy Ferenc hercegprímásnak írja: "... a török járom idejében franciskánus páterek vezették a híveket, fogadalmi zarándoklatra Szentkúthoz... Gyöngyösi Páter franciskánusok szolgáltak oda és más nem is subsistálhatott állandóképpen ott... 1705-ben is franciskánusok vezették a búcsúkat." A ferencesek feltehetőleg már a XIII. századtól lelkipásztorkodtak Szentkúton a búcsús idényekben. 1710-től a környékbeli plébánosoknál vagy valamelyik hívőnél szálltak meg. 1772-től már ők a szentkúti kolostor lakói.
A közel két évszázados otthonukból 1950-ben az állam elűzte a ferenceseket. 1989-ig az Esztergomi Főegyházmegye látta el a kegyhelyet, azóta ismét ferencesek szolgálnak Szentkúton. 1970-ben VI. Pál pápa a kegytemplomot "basilica minor" (=kis bazilika) címmel tüntette ki. 2006-ban, a Nagyboldogasszony búcsún Erdő Péter bíboros, prímás ünnepélyesen kihirdette Szentkút Nemzeti Kegyhellyé válását. 2011-ben Szent II. János Pál pápa vérével átitatott textília ereklyével gazdagodott a kegyhely. Az ereklye emlékeztet a pápa merénylet kísérletre, amely fátimai Szűzanya ünnepén történt.
Szentkút másik nagy értéke - a szent forrás mellett -, a templom főoltárán látható öltöztetős kegyszobor, a Szűzanya, karján a kis Jézussal. Hársfából faragott, barokk alkotás, a 17. század végén készült. Öltöztethető jellegét bizonyítja, hogy jobb karja kivehető, mert az öltöztetést másképpen nem lehetne megoldani. Mária és Jézus fejét is korona ékesíti. A kifogástalan állapotban lévő kegyszobrot az elmúlt évszázadok alatt rovarkárosodás nem érte. Talapzatának alsó felületén latin felirat olvasható: „STATUA MIR. VERA.” Jelentése: „Ez valóban csodatévő szobor.” Zarándokok tízezrei keresik fel minden évben a kegyhelyet, és a szobor előtt imádkozva kérik a szentkúti Szűzanya közbenjárását mindenféle bajban, betegségben. (A másik ismert öltöztetős kegyszobor Andocson van, amelyet már bemutattam).
(Öltöztetős Mária: A Madonna-szobrok felöltöztetése a középkor óta ismert, általánossá a 17. században vált. Általában uralkodó családok s az előkelő főnemesi, nemesi osztályok tagjai ajándékozták a drága anyagokból, selyemből, csipkékből, nehéz brokátból készült, drágagyöngyökkel kivarrt ruhákat. Szokásban volt a kegyhelynek menyasszonyi ruhákat fölajánlani. I. (Nagy) Lajos királyunk (ur. 1342-82) a maga és felesége nászruháját Máriacellre hagyta. II. József császár (a fajankó) (ur. 1780-90) (magyar király szerencsére nem, csak papíron volt, ugyanis a magyar Szent Koronával nem koronáztatta meg magát, a kincstári kamarájában tartotta azt…), rendeletileg megtiltotta a kegyszobor ruhákkal, koronával, gyöngyökkel, ékszerekkel ékesítését, halála után szerencsére újra feléledt a hagyomány, ez a szép magyaros szokás.)
A Szentkúti barlangokban, a mai kegytemplom fölötti hegyoldalon a XIII. századtól éltek remeték. Az utolsó szentkúti remete, Dobát Jozafát 1767-ben halt meg. Sírja a bazilikában van. A Meszes-tető oldalában lévő remetelakásokat valószínűleg már létező, természetes barlangok megnagyobbításával hozták létre a világtól elvonulni kívánó remeték. A tihanyi barátlakások és a Nagymaros feletti Szent Mihály-hegy remetelakjai (ezeket régebben már megmutattam) mellett ez a harmadik olyan barlangrendszer hazánkban, amelyet bizonyítottan remeteéletet választó közösségek laktak egykor. Akárcsak a másik kettőt, minden bizonnyal ezt is már létező, természetes eredetű barlangokból alakították ki, bővítették, kihasználva, hogy a hegy könnyen megmunkálható tengeri üledékes kőzetekből, miocén kori, 13-14 millió éves meszes homokkőből épült fel. A helyiségek sajnos áldozatul estek a kőzet puhaságának, a falaikat a későbbi látogatók bevésések százaival csúfították el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése