„Az Ördög-árok, a víz s tán a földrengések borzasztó remekműve…": a Bakony és az ország egyik legszebb, legvadregényesebb völgyszurdoka Dudar és Bakonyoszlop között

„Az Ördög-árok, a víz s tán a földrengések borzasztó remekműve…, vihartól felizgatott kőtenger. Az egész árok medréből háznyi nagyságú sziklák tornyosulnak – itt nem látsz talpalatnyi földet, minden lépted sziklára esik.”    Rómer Flóris, a ”magyar régészet atyja”: A Bakony. Természetrajzi és régészeti vázlat című művéből  (1860)

   Dudar és Bakonyoszlop között, a Bakony hegyeinek szorításában alakult ki a víz romboló-mélyítő hatása és néhány barlang beszakadása révén a vadregényes szurdok, az Ördög-árok. A nummuliteszes mészkőbe vájódott árok egyik legszebb pontja az Ördög-gát, vagy Gizella-átjáró. A szűk szoros alján, az égnek meredő, függőleges sziklafalak közé beszorulva egy hatalmas, fentről leszakadt sziklatömb hever, amely nemcsak a patak útját zárja el, hanem a félelmet nem ismerő, mindenre elszánt, vakmerő és egyben eszement túrázók áthaladását is megnehezíti, mint amilyenek például mi is vagyunk. A látvány a görög mondabeli Héraklész oszlopaira (Gibraltári-szoros) emlékezteti az embert, ahol az átjutás pontosan ugyanolyan veszélyes volt, mint az itteni gigantikus, félelmetes sziklaszirtek között. A patak medrében és a sziklafalakban tömkelegével láthatunk illetve találhatunk „pénzérméket”. Rengeteget. Szinte pillanatok alatt meggazdagodhat bárki, aki arra jár és jó szeme van. És a meggazdagodást komolyan értem... Ezt az ott található kővé vált aranyat, kincset Szent László pénzének hívják.   

    Szent László pénze (hívták még kunok aranyának is) nem más, mint a 40–50 millió évvel ezelőtt kihalt, „óriási”, tengeri eukarióta egysejtűek, a nummuliteszek megkövesedett maradványa. (Az eukarióták (eukaryota, görög) olyan élőlények, amelyek valódi sejtmaggal rendelkező sejtekből állnak (eu = valódi, karüon = sejtmag)). A nummuliteszek ősei a kambriumban (540 millió év) tűntek fel, majd tömegesen a kréta időszakban (145 millió év) jelentek meg. Méretük általában 0,5–3 cm, de találtak már 12 cm átmérőjű példányt is. Formájuk ritkábban ovális, gyakrabban kör (korong vagy diszkosz) alak. A nummulites elnevezés a latin nummulus "pénzérmecske" szóból származik alakjukra utalva. A nummuliteszek tehát kis méretű, primitív, mészvázas egysejtűek. A harmadidőszaki eocén kor meleg vizű tengereit óriási, kőzetalkotó tömegben népesítették be (nummulinás mészkő). A lerakódott kőzetekben halmozódtak fel, az egykori Tethys-óceán és a Paratethys selfjén. A mediterrán övezetben és az eurázsiai hegységrendszer üledékeiben kőzetalkotó mennyiségben találhatók meszes héjaik. A mai is élő foraminiferákhoz (likacsosházúak vagy likacsoshéjúak) hasonlóan rendkívül érzékenyek lehettek a környezeti feltételekre. Csak a tiszta, trópusi, normál sósvízi tengerekben éltek, kizárólag a mai mediterrán régió csendes, mésziszapos aljzatú sekélytengeri vizeiben. Tőlünk északra, például Csehországban vagy Németországban csak elcsökevényesedett fajaikat találjuk. Nálunk és Erdélyben fordulnak elő a legszebb és formás példányaik. Egy horizontális síkban spirálisan csavarodó, gyöngyfüzérszerű kamrasorozat adja házuk szerkezetét. Valószínű, hogy egy óriás, amőboid egyed építette fel a vázat. Az eocén tenger meleg, meszes aljzatú tengereiből fel tudták venni a házuk építéséhez szükséges kalciumot. Planktonikus táplálékukat feltehetően a váz pórusain, likacsain keresztül vették magukhoz. Hazánkban kőzetalkotó mennyiségben számos eocén képződményben, tengeri üledékes mészkőben megtalálhatóak, így a Bakonyban Dudar és Magyarpolány környékén, Budapesten a Mátyás-hegyen és Erdélyben. A Bakonyban a maradványok gyakoriságát jól tükrözi, hogy róluk kapta nevét Pénzesgyőr község, illetve a mondához kapcsolódóan Bakonyszentlászló is.

Szent László pénze mondája

Szent László királyunk a székelyek védőszentje is. A László király iránti mély tiszteletét kifejező természetmagyarázó mondájuk szerint, amikor Szent László király a győztes csata után vitézeivel üldözőbe vette a kunokat, azok aranyakat szórtak maguk mögé. Azt remélték, hogy a magyarok felszedik az aranyakat, és így ők elmenekülhetnek. A király ekkor az éghez fohászkodott. - Uram, te segíts meg, hiszen éretted harcoltam! Imája meghallgatásra talált és csoda történt: az aranyak nyomban kővé változtak. Az üldözés folytatódott és teljes győzelemmel végződött: a kunokat kikergették az országból. (Temesvári Pelbárt, Hunyadi Mátyás királyunk udvari papja nyomán, a legeslegelső változat az Érdy-kódexből, 1499).

E legendának van egy másik, fordított változata is, a tordaiak szájhagyománya szerint:

Egyszer, amikor besenyők üldözték Szent László királyt, az bízva az ellenség kapzsiságában, aranyakat szórt a földre. Az ellenség megállt, leszálltak lovaikról és kezdték összeszedni az aranyakat. A lovagkirály így menekült meg vitézeivel együtt. Azonban, egy kis idő múltán, a besenyők elé szórt aranyak a kezeikben értéktelen kővé változtak.