Egy gigantikus, sziklába vájt istálló és barlanglakás a múltból: vulkanikus kőzetbe vájt kőhodály a Bükkben, Kács mellett

Kács község a Bükk óriási, ölelő karjaiban megbúvó apró kis zsákfalu. A helyi járatú busz is a falu végén egy forduló után visszafelé szalad. Innen már a fenséges Bükk hegység hívogató zöld vadonjába betérve mehetünk tovább, természetesen gyalog. A világ zajától mentes, csendes kis falu egyszerű, a közeli természettel szorosan összeforrva élő lakói kedves emberek, barátságosak, segítőkészek.

   Kács különleges természeti értékei közül kiemelkedik a falu határában található, az idők hajnalán keletkezett földtani kőzetbe, a vulkanikus riolittufába, a több mint 200 éve vájt kőhodály. Tibolddaróc határában lévőnek mondják, de szerintem Kácshoz közelebb van: a kácsi Várhegy délnyugati oldalában található. A fantasztikus, óriási bel - és külméretű, emberi kéz által - csákánnyal, vésővel - kivájt kőhodályt a Magyar Mezőgazdasági Múzeum is nyilvántartja, mint jelentős nemzeti kultúrtörténeti emléket és természeti, geológiai értéket. Az ország legnagyobb alapterületű kőhodálya: több nagy helyiségből áll, ahol a kőfaragók egy hatalmas, oszlopos teremsort is faragtak. Vaskos, masszív, szépen faragott oszlopok tartják az irdatlan, mindenfelé elnyúló sziklamennyezetet. Az egész oly látványosan monumentális, hogy kőbe faragott indiai barlangtemplomnak, etióp sziklatemplomnak vagy a jordániai Petra egyik kőbe vájt építményének is gondolhatnánk. Lenyűgöző. Valamikor, a régi időkben egy juhhodály volt (ahogy a török mondta az Egri várra: juhakol), vagyis a háziállatok számára kialakított istálló... Egy komplex mezőgazdasági épület, amiben jól megfigyelhetőek a juhászati tevékenység részletei. A falu nyáját tartották itt a helyi juhászok. Egy korabeli memoárból, 1920 körül: "A hodály a Zichy-gróféké volt, mint a környéken sok más birtok is. Több mint 100 éve épült, a belső ágat pedig később vágták a daróciak. Itt tartottak háromezer juhot, külön a fiaztatót, külön az anyajuhokat, külön a kosokat. Öt juhász dolgozott az állatokkal. A juhokat évente egyszer megnyírták, a rengeteg gyapjút elszállították. A tejből gomolyát késztettek az asszonyok.” A hatalmas méretű juhhodály mellett van néhány barlanglakás is, ahol a juhászok és családjaik éltek. Több, az erre a célra elkülönített, kialakított „kőkonyhában”, kőkorszaki körülmények között főztek az asszonyok. A füstöt a mennyezetbe vájt nyíláson, vagy füstelvezető járaton engedték ki a szabadba, természetesen ezeket is a kőbe vájva. Az Eger és Szomolya között található Király-kúton pedig még ma is ilyen sziklába vájt istállóban tartják a szürkemarhákat. Ez és az Andornaktálya melletti kőhodály, a Százrejtekű, az ország másik két legnagyobb, sziklába vájt kőistállója. Ezeket majd jövőre nézzük meg.

   A Várhegyet és a kőhodályt alkotó kőzetről néhány szót: korai miocén kori képződménnyel van dolgunk. A tufa, vagy darázskő, nagy erejű robbanásos vulkánkitörés terméke, törmelékes kőzet, amely részben a levegőben izzó felhők formájában, tufaárként terjedt, részben pedig a felszínen ugyancsak forró kőzethab formájában tört előre. Feltehetően 19-20 millió évvel ezelőtt a Mátra és a Bükk vulkánjainak, azok kitöréseinek szórt anyaga. Az országban több helyütt megtalálható riolittufa a Pannon-tenger peremvidékén keletkezett, amikor is a részben vizes környezetbe benyomuló magma heves robbanásos kitöréseket produkált. A levegőbe kerülő, nagy mennyiségű vulkáni porból, hamuból és horzsakőből (mint egyfajta szétáradó, lezúduló piroklaszt törmelékár) cementálódott össze ez a kőzet. A riolittufa tufa-agglomerátum variánsai horzsakő, habkő, tajtékkő néven is ismertek. A riolittufa jól faragható, véshető, fűrészeléssel is darabolható kőzet. Mivel könnyen megmunkálható, a Bükk ezen vulkanikus kőzet alkotta hegyeinek oldalába rengeteg barlanglakást, kőhodályt, kőodút, búvót és kőpincét vájt az ember. És természetesen ebből a vulkanikus kőzetből állnak, épülnek fel a Bükkben oly gyakran előforduló, majdnem minden falu mellett megtalálható és a tájegységre oly jellemző kőtornyok, a kaptárkövek. Ezekből a jellegzetes, ősi, kultikus sziklakövekből sokat láttunk, majd folyamatosan mutatom meg őket. De semmi sem örök. Az Egyiptomi piramisok is egyszer elporlanak majd. Az időjárásnak, az eróziónak jobban kitett riolittufa építmények sziklafalai, mint például ez a Kőhodály is, porózusak, könnyen mállanak, porlanak. De vigasztaljon bennünket, hogy a magyar kőkultúra eme különleges és értékes emlékei még sokáig megmaradnak és unokáink is látni fogják…