"A bolondok rendszerint a mezei virágokért rajongnak. A mezei virágok a föld vad gondolatai, nyílnak magoktól szeszélyesen összevissza." (Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma)

2025. július 7., hétfő

Egy, az 1890-es években élt, egyszerű festő-mázoló által, nem éppen művészi értékű freskókkal telepingált homlokzatú bérház a Pest, Erzsébetváros, Wesselényi utca 55. szám alatt

A historizáló lakóház építése Schiman János épületfestő- és mázoló mester nevéhez fűződik, aki 1885-ben vásárolta meg a 4483/30 helyrajzi számú telket. Először csak egy kisebb földszintes házat építtetett, majd azt 1892/93-ban egy kétemeletes, belsőudvaros bérházzá alakíttatta át. Saját kezűleg ő látta el az épületet homlokzati díszítő festéssel is. Mint látni, a freskóképek nem egy Than Mór vagy Lotz Károly kvalitású festőművészek által „pingált” faliképek, de részéről a buzgalom, az akarat, hogy még szebb legyen egy fővárosi, egyszerű bérház, az ő házának homlokzata, dicséretes. Kétségtelenül szebb is lett, az arra sétáló emberek számára mindenképpen üdítő látvány, ha ugyan a mindig siető emberek veszik a fáradságot és felfele is néznek, nemcsak a napi gondoktól elhomályosult szemekkel, azokat a földre szegezve csak bambulják a járdát, észre sem véve a magasban, az épületek homlokzatán tündöklő faragott vagy festett csodákat. De elmondható, hogy a házi „festő-mázoló” mester munkája, a vizuális „művészi” összképet tekintve jó, perspektivikus látásmódja kiváló, a térábrázolása, méretarány érzékelése, ecsetkezelése szintén jó. Tehát végül is minden tényező megvan ahhoz, hogy összhatásában egy jól sikerült, de végül is egy naiv festészeti produktumot lássunk magunk előtt. (Mellesleg Csontvárynak voltak pici gondjai a perspektivikus térlátás kivitelezésében a festészete során… A perspektíva (művészettörténet), mint tudjuk, a tárgyak térbeli (főleg harmadik) kiterjedésének ábrázolása sík felületen, a képzeletbeli mélységi vonalak ideális meglátásával. Ezt nevezik centrális perspektívának. De a távlat is megfelelő szó rá. Lásd jó példának Leonardo da Vinci sok alkotását, ezen belül is az ikonikus Utolsó vacsora című művét.)  

   A homlokzat 2007 körül még igencsak kopottas volt, a freskóképeket alig lehetett látni, de a lakók pályázaton nyert pénzek segítségével rendbe tették. Kaptak pénzt a főváros Műemléki Alapjából, de az önkormányzattól is. 2008-ban a perlő, feltáskásodott, megromlott vakolat eltávolítása és kijavítása után jött Herling Zsuzsanna és restaurátor csapata, és a ház azóta eredeti szépségében a főváros és az utca egyik különös látványossága.
   Olyan, mint egy díszítőfestő mester mintakönyve, szinte bemutatja, mi mindenre vállalt megbízást az egyébként nem ismert Schiman úr és műhelye. Mintegy vállalva, hogy tessék, másnak a házát, ha kell, a homlokzatát is szívesen díszíti, megfesti, "kipingálja". „Anno 1893” olvasható a homlokzaton, és különböző allegorikus alakok lejtenek jobbra-balra az évszámos sorminta alatt. A kariatidák olyanok, mintha gerendákat, a párkányt vagy más építészeti szerkezeteket tartanának, de nem tartanak semmit, a perspektívával játszott csak a festő. (Kariatidák = erkély- vagy párkánytartó nőalakok az ókori görög építészetben. Lásd: Athén, a görög Akropolisz).
   Fura, hogy Schiman mester a homlokzatra egy n-nel írta, festette a nevét, míg a Fővárosi Levéltár irataiban mindenütt Schimann-ként írva, két n-nel szerepel… Feltételezzük, innen 2025-ből, hogy a festő csak jobban tudta, hogy kell a saját nevét írni…
 
 



















































































 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése