Az életre keltett váci múmiák a Természettudományi Múzeum Embertani Tárában

Akárhogy nézzük, a váci múmiákat valamiképpen, mégiscsak II. Józsefnek, a Habsburg Birodalom császári és királyi őfelségének köszönhetjük. Ugyanis a temetkezési szokásokra vonatkozó rendeletében, gazdasági és bizonyos egészségügyi megfontolásokra való hivatkozással, be akarta szüntetni a koporsós temetést, és elrendelte, hogy a halottakat ezentúl lepedőbe burkolva temessék el. Szintén meg akarta szüntetni a kriptákba való temetkezési módot. A koporsókat el akarta égettetni, a kriptákat meg bezáratni. Ez az intézkedése országszerte nagy felháborodást váltott ki. A váci Fehérek templomának szerzetesei ekkor azt találták ki - azért, hogy a templom földalatti, katakombaszerű kriptájában elhelyezett koporsókat megmentsék -, befalazták a kripta bejáratát. Ez 1838-ban történt. De aztán ez a tény feledésbe merült, a kripta, bejáratának egykori helye az idő homályába veszett, nem volt ember, aki emlékezett volna erre és ez így is maradt több mint 150 évig, a kripta véletlen, 1994-es megtalálásáig. A templom felújításakor, az építési, javítási munkálatok során véletlenül áttörték a falat, s ekkor fedezték fel az enyészet-rágta, pókhálós, sötét helyiségben  lévő, egymásra felhalmozott koporsókat (szám szerint 264-et), bennük a csont és bőrré aszalódott halottakat, az ez idő alatt mumifikálódott emberi tetemeket. (Az osszáriumból 40 emberi és csontmaradványt találtak).

   Az egyiküket Sándor Teréziának hívták. Ő a "szívtelen apáca"... 1743-ban született és 1788-ban Vácon halt meg. Amikor holttestét megtalálása után megvizsgálták, meglepődve tapasztalták, hogy mellkasán nagy lyuk tátong... Aztán mikor alaposan utánajártak, megdöbbenve állapították meg, hogy minden belső szerve épen megvolt, de a szíve hiányzott... Terézia Pozsonyban szolgáló klarissza apáca volt. Amikor II. József – a „kalapos király” (Szent István koronáját a kincstárában tartotta…) – egy újabb rendeletével megszüntette a rendet (általában rendeletek, pátensek révén uralkodott), a nővér Vácra utazott. De akkor már nagybeteg volt és tüdőbajos. Végül itt halt meg Vácon. Utolsó kívánsága az volt, hogy halála után vágják ki a szívét és azt szülőföldjén, szülővárosában temessék el. Így is történt. Testét a váci kriptában helyezték el, de előbb szívét szakszerűen kiemelték, és a nemes szív visszakerült szeretett szülőföldjére… (Csak egy ilyen hasonló esetről tudok még; amikor Habsburg Ottó 2011-ben meghalt, testét Bécsben temették el, de kívánsága az volt, hogy szívét vágják ki és azt a Pannonhalmi Bencés Főapátság altemplomában helyezzék végső nyugalomra. Magyar földben is akart nyugodni, mert Magyarországot szívéből szerette…)  

   Másikukat Tridentin Rozáliának hívták. 1747-ben született és 1798-ban érte el a halál. Ő is apáca volt. Úgy találtak rá koporsója felnyitásakor, hogy két ujja, a gyűrűs és a kisujj tőből hiányzott. Viszont teste mellett találtak egy kis vászon batyut. Ebbe a gyolccsal gondosan körbetekert apró batyuban találták meg végül a két levágott ujjat. Az történt ugyanis, hogy gyűrűjét végrendeletében hagyta rá valakire. De időközben meghalt és amikor a gyűrűt le akarták venni az ujjáról, az úgy  rászorult, hogy sehogyan sem tudták lehúzni róla. Hogy ezt meg tudják tenni, lemetszették az ujjakat. Majd a két ujjat gondosan gyolcsba csomagolták és a test mellé szépen visszatéve, lezárták a koporsót. 
   Borsodi Terézia, Veiskopf János postamester felesége volt. És 26 éves, amikor 1794 december 9-én gyermekszülés közben meghalt. A halott anyán császármetszést végeztek és a fiúgyermeket még élve emelték ki, de a megkeresztelése utáni napon meghalt. Az anyát és újszülöttjét ugyanabban koporsóban, minden szentséggel ellátva helyezték el a templom kriptájába... 1994-ben az anyát kisbabájával a karjában találták meg...

   Sándor Terézia, Tridentin Rozália és Borsodi Terézia, három a megtalált sokukból, akiknek kilétét, „személyazonosságát” pontosan meg tudták állapítani. A kriptában talált 264 emberből 96-nak a kilétét – kik voltak, hogy hívták őket, mi volt a foglalkozásuk, hogyan éltek, milyen emberek voltak – sajnos, nem sikerült megtudni…