A felvidéki Morda
hegy oldalában, a Búr patak mentén van egy elfeledett, apró „szlovák” falucska,
Százd, ahova a busz is csak véletlenül jár be, akkor is legfeljebb naponta
egyszer. A világtól elzárva, még ma sem
hallani felőle, mintha nem is létezne. A kis falu néhány száz fős (480) lakosából
1910-ben 90%-a magyar volt, a többi szlovák. Ma – a tudatos szlovák
asszimilációs politikának köszönhetően – fele-fele arányban lakja a két nép. És
ennek a csendesen megbújó, csöppnyi, elfeledett, szinte ismeretlen településnek
van egy páratlan temploma, amelyről még szinte senki sem hallott; ugyanis ide egyáltalán
nem járnak turisták, sem önállóan, sem szervezett turistaút keretében, idegenvezetővel,
sem sehogyan. Pedig ez a picinyke templom olyan kincset rejt, amelyről még nem
hallott senki, mivel nem tud róla senki sem. Még a szakirodalom sem említi
különösebben! Ugyanis, - ráadásul még - az Árpád-korban (1280 körül) épült
római katolikus, a premontrei szerzetesek által Szent Miklós tiszteletére
szentelt templom szentélyfreskói az Anjou-kor legértékesebb mesterművei közé
tartoznak a Kárpát-medencében. Az ábrázolások, túlzás nélkül állítható, európai
jelentőségűek, a 14. századi képzőművészet kimagasló alkotásai. Az
elkészítésükre a művészettörténeti kutatás szerint akkor került sor, amikor
Szerecsen Jakab, I. Lajos király udvari gyógyszerésze és kegyence kapta meg a
százdi birtokokat.
A szentélyben egész alakos szentábrázolások
láthatók, gótikus stílusban megfestve. A képeket 1380 körül festette a firenzei
Nicolo di Tomasso mester, aki az itáliai festőzseni, Giotto műhelyéből került
ki. A szentélyben egykor a tizenkét apostolt ábrázolta (ma négy teljes
egészében, hat pedig töredékesen látható). Statikus alakjaikkal éles
ellentétben áll Szent Ferenc stigmatizációjának megjelenítése a diadalíven – a
másik oldalon Szent Antal alakja sajnos sérült állapotban maradt fenn. A
templomhajó egyik falán egy újrarajzolt kép vázlata látható, feltehetően a
gyermek Jézusnak a templomban való bemutatását ábrázolja. Valószínű, valamilyen
okból kifolyólag abbamaradt az előrajzolt kép megfestése. A templom 14.
században épült sekrestyéjének a boltozata is eredeti, a gyönyörű zárókővel. A
16. századtól a templom jó időre a protestánsoké lett, akik lemeszelték és
ezzel akaratlanul megvédték a falképeket. A freskókra csak a 20. század elején
bukkantak rá és restaurálták nagy gonddal, már amennyit sikerült megmenteni. A
magyar templom és gyönyörű freskói nemzeti kincsünk, igaz hogy „Szlovákiában”
van, de mégis a miénk…
Felvidékünkön, az Ipolymenti és a
Gömör-Kishont bányavidék apró falvainak templomaiban sok, az Árpádházi
királyaink, vagy az Anjouk idejében festett falfreskók találhatók. Ezeken
erőteljes, a korabeli itáliai falkép-festészet hatásai érződnek. A freskók témái
a Biblia jelenetei, az Újtestamentum szentjei és a dicső magyar történelem
szent királyi (főleg Szent László királyunk életének legendái) és szentjei.
Minden esetben itáliai és magyar mesterek művei. Íme néhány magyar falu, ahol
eme gyönyörűséges freskókat fellelhetjük: Hizsnyóvíz, Kövi, Gecelfalva,
Karaszkó, Kiette, Hárskút, Rimabánya, Rimabrézó, Rostár, Süvete, Rákos, Csetnek,
Pelsőc, Pónik, Kakaslomnic, Etrefalva, Martonháza. És akkor még egy csomó helyet nem is soroltam…
Akik ezekbe a felvidéki magyar falucskákba
eljutnak, a középkori magyar freskófestészet páratlan gyöngyszemeit lelhetik
meg. Mi - szerencsések -, a két csodát, a százdi templomot és annak bámulatos
freskóit láthattuk. Az ottani „külhoni”, vendégszerető, magyarságukat és hitüket
megtartó magyarok pedig a harmadik csoda…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése