A szív alakú sírkövek kápolnája, a 800 éves Szent Mihály Öregtemplom, Budajenő. Korának híres-hírhedt, vakmerő "kaszkadőre": az Ördöglovas, gróf Sándor Móric kastélya Bajnán.

Gróf szlavniczai és bajnai Sándor Móric az Ördöglovas (Buda, 1805 - Bécs, 1878) magyar főúr, császári és királyi kamarás, Bajna, Bia uradalmak örökös ura, európai hírű lovas és vadász. Sándor Móric a Sándor család grófi ága utolsó férfisarjaként született. Édesapja gróf Sándor Vince császári és királyi kamarás, és édesanyja gróf Szapáry Mária volt. A család különcsége Móricot sem hagyta meg a normális emberek között. A deviancia nem volt új a családban. Apja, Sándor Vince, budai házát (a mai Sándor palota, a mindenkori köztársasági elnök székhelye) például, hogy ne kelljen kilépnie az utcára, egy zárt folyosóval köttette össze a szomszédos Várszínházzal, ahová minden este ellátogatott. A gyermeket édesanyjuk nevelte. Móricot másodszülöttként szinte semmire nem tanították, amire a korban szokásos volt egy nemes ifjút. Móric kimondottan gyenge testalkatú, vézna fiú volt, ezért apja mindentől óvta. Saját beszámolói szerint annak haláláig még csak közelébe sem mehetett a lovaknak. 

   1819-ben bátyja egy jeges esőben megfázott, tüdőgyulladást kapott, és néhány nap múlva meghalt. A címek és az uradalom várományosa így Móric lett. Ekkor tanulásba kezdett. Igen rövid idő alatt elsajátította az olasz és a francia nyelvet, megtanult zongorázni, citerázni. 18 éves sem volt, amikor mindkét szülőjét elveszítette. Sándor Móric tehát átvette a birtokok igazgatását. Első intézkedéseként a bajnai temetőben síremléket állíttatott, ahová szüleit és fivérét eltemette. Az ifjú gróf megbízható, komoly jellem volt, soha nem ivott, nem kártyázott, és nem voltak pikáns kalandjai. Egyetlen szenvedélye volt: a ló, amitől apja mindig tiltotta. Fogatot ugyan hajthatott, de lóra akkor ült először, amikor már saját maga rendelkezett birtokai felett. Lovásza figyelmeztetése ellenére egy angol telivért nyergeltetett fel, melyet úgy ült meg, mintha összenőttek volna. Mikor arra figyelmeztették, hogy a lovaglást tanulni kell csak ennyit mondott: „Akinek tanulni kell a lovaglást, az soha nem fogja megtanulni.” Kezdésnek többször átugratott egy póznán, végül a nyerget félredobva akadályt ugrott. Lovaglása végén a szájtátva bámuló lovásznak így szólt: „Látod, lovaglásra születtem, mit kellene még tanítani nekem?” Tehetséges volt, és ez lett a szenvedélye. 1822-ben Pesten, a mai Deák Ferenc utcában mutatta be első produkcióját: két kocsi közé beszorulva úgy szabadult ki, hogy lovával átugratott három egymás mellé fogott lovat. Az 1825-ös országgyűlés megnyitójára érkezett királyi pár tiszteletére nyaktörő mutatványokat és viharzó vágtákat mutatott be Pozsonyban. Az 1820-as évek végére a főúri társaságok népszerű alakjává vált. A nyílt utcán is hajmeresztő mutatványokat hajtott végre. Kedvenc lovaglóhelyeinek egyike volt a Várba vezető lépcső. Előszeretettel lovagolt be más házakhoz is, lábadozó kertésze szobájába éppúgy, mint a főúri palotákba, vagy a bécsi Fehér Hattyú fogadó második emeletére. Leugratott a palotájának erkélyéről és a biatorbágyi Nyakas-kő sziklaszirtről (11 méter magas!). Ő túlélte, lova belepusztult. Sok jó lovát veszítette el így. (Azon csodálkozom, hogy ha már magát nem kímélte, a lovait nem sajnálta?.. Milyen állatbarát (lóbarát) az ilyen?..) A lovak szerelmeseként többször járt Angliában is, ahol ugyancsak megbabonázta mutatványaival a szigetlakókat is. Fogadott az angolokkal, hogy képes betörni egy addig teljesen kezelhetetlen lovat, a fogadást megnyerte, és ráadásnak egy lóversenyt is a már betört lóval. Ezt látván a ló gazdája csak ennyit mondott: „Ez nem egy ember, ez egy ördög”. Ettől kezdve Londonban, Bécsben, Pozsonyban, Pesten szájról szájra terjedt az Ördöglovas legendája. Elképesztően népszerűvé vált. A londoni üzletek kirakatába tették festett képeit, az elit pedig megveszett azért, hogy legyőzzék őt lovaglásban vagy hajtásban. Sikertelenül. Sokat levelezett gróf Széchenyi Istvánnal, és leveleiben arra biztatta a Hídembert, hogy Buda és Pest között hidat kellene építeni. 

   Sándor gróf felesége az osztrák, magyargyűlölő Metternich kancellár leánya, Leontine von Metternich volt. A kortársak fantáziáját megmozgatta ez a különleges szerelmi viszony. Egyes legendák szerint a kancellár ugyanarra az időpontra hirdette meg Leontine eljegyzését, amikor Móric gróf egy másik estélyen Bécsben mulatott. Miután értesült a szerelmes gróf erről, vágtában, rekordidő (néhány óra) alatt tette meg a Bécs–Buda közötti utat. Miután a gróf időben ért a „helyszínre” és az eljegyzés így megköttetett, a „boldog” családapa Metternich kénytelen volt beleegyezni az esküvőbe… Később, egy lovasbalesetnél súlyosan megsérült: leesett a  lováról, vasba verte fejét, elvesztette az eszméletét, majd és kómába esett. Felépült, de kezdett megőrülni. Többször szándékosan kőfalnak lovagolt, vagy kocsival nekihajtott. Hajmeresztő mutatványai miatt számtalanszor törött el a kulcscsontja és a bordái (szinte nem is volt ép csontja…), rengeteg agyrázkódása volt, és hihetetlenül sokszor kificamodtak a térdei. A lazává vált térdszalagok miatt gyakran kis terhelésre is kiugrottak a helyükről. Ekkor vissza kellett igazítani. „Csak bátran, nem vagyok üvegből!” – mondogatta ilyenkor orvosainak. 

   1850-ben bécsi tartózkodása alatt elméje végleg elborult. Tört, zúzott, botrányt botrányra halmozott. A dühöngő Sándor grófot megkötözték és egy prágai elmegyógyintézetbe vitték. Állapota csak lassan javult. Azonban újra úrrá lett rajta az elmebaj, s így élete hátralévő részét a döblingi elmegyógyintézetben töltötte, akárcsak barátja Széchenyi is… Jóllehet voltak még tiszta pillanatai, de élete utolsó 28(!) éve nagy részét „csendes tompultságban” töltötte. Mivel csak egy élő lánya született (fia hat évesen meghalt), így gróf Sándor Móriccal - férfi ágon - kihalt a neves Sándor család grófi ága.

Itt meghallgatható a "Mert eljöttél..." ("Felkelék én" címmel) bukovinai székely népének videója:

https://www.youtube.com/watch?v=QGxEFLCiuMU