Vadlesen: szafaris kalandtúra az Abasári Vadaskert rezervátumában; hömpölygő vulkanikus kőtengerek, kőfolyamok és smaragdkő-tengerek a Hajnács-kő völgyében, a Keleti-Mátrában.

A legutóbbi blogbejegyzésemben egy virágtengert mutattam be. Most egy kőtengert fogok bemutatni. A Mátrát sűrűn behálózó turistautaktól érintetlenül hagyott területek még igen sok felfedezetlen, sokak előtt ismeretlen természeti érdekességet rejtenek. A Keleti-Mátra előhegyei, D-re nyíló völgyei, hazánk egyik legérdekesebb, legegységesebb, a mátrai patakok által épített hordalékkúpjait rejti. A Tatár-mező magas füvű, bokros, cserjés terület. Felette emelkedik a Hajnács-kő (632 m), déli oldalát a Serpenyő meredek, fás, tüskés bokros területe alkotja, mely az Abasári Vadaskert (Tekeres Vadaskert) zárt vadgazdálkodási területe. A 300 hektáron elterülő parkban vadgazdálkodás és vadászati turizmus folyik, a több évtizedre visszamenő magas színvonalú vadnevelő és vadgazdálkodási tevékenység révén. 

   A vadaskert egy igazi, háborítatlan vadrezervátum. A Tekeres-patak andezitkőbe vájt sziklás medre szeli át. Felfelé haladva, a magaslati völgyet elérve hihetetlen látvány tárul elénk. A völgy fenekét 80–120 m szélesen vulkáni eredetű, andezit kőtömbök halmaza tölti ki. A hatalmas, igen változatos méretű és alakú, alig koptatott, az eróziótól felaprózódott kőzetanyag felhalmozódva „hömpölyög” végig a völgy alján. A kőtenger teljes hossza 1100–1200 méter. Az évmilliókkal ezelőtti Mátra szupervulkán lávafolyamának egyik maradványa. A völgy tengelyében lévő kőtengert lassan, de fokozatosan veszi bortokba az élővilág. A kövek felszínét zuzmótelepek borítják, a peremek felől pedig az erdő nyomul előre, a nyílt kőzetfolyam köré jellegzetes öveket alkotva. Az itt teret kereső növényvilágnak nincs könnyű élete. Csak fás növények, tüskés cserjék képesek a kövek alatt gyökeret verni, de csenevész voltuk mutatja, hogy a tömbök még mozognak, tágulnak-összehúzódnak, emelkednek-süllyednek. A kőtenger belseje felé előtörő fás cserjezóna vékony, girbegurba törzsű, sok közöttük az elszáradt, elpusztult egyed. A leggyakoribb cserje-, illetve fafajok a som, a galagonya, illetve a vadkörte, a zöld juhar és a mezei juhar. A kőfolyam szélein zártabb magastörzsű ligetek alakultak ki. A kisebb fényigényű, szűrtebb fényben a sziklákat itt már moha borítja. Mint elszórt smaragdkövek, szinte egybefüggő zöld smaragdtengert alkotnak. A napfényben fürödve, óriás zöld drágakövek gyanánt ragyognak. 

   A Serpenyő-völgy kőtengere egyedülálló. Bizton állítható, hogy e piciny terület hazánk egyik, igen gazdag, természeti ékességekben bővelkedő szeglete. Az országban páratlan szépségű kőtenger (még három helyről, a Badacsony, Szentbékkálla és Bér kőtengereiről tudok, mindhármat már bemutattam) és környezete védett, annál is inkább, mert az egész gyönyörűséges terület a vadgazdálkodás kerítéssel körbezárt területén belül fekszik, úgyhogy a vadaskert igazgatóján, munkatársain és a gondozókon kívül senki emberfia ide be nem teheti a lábát. Illetve teheti, de csak engedéllyel és vezetéssel. És ez így van jól. Ezt a páratlan természeti kincset a természet urai, a muflonok, az őzek, szarvasok és vaddisznók uralják. Kivételes szerencse, hogy most ebbe a kevesek által ismert, háborítatlan, turistákat, kirándulókat alig ismerő, vadregényes, egzotikus vadonba beléphettünk. És akiknek ezt a kalandos, fantasztikus szafarit köszönhetjük; Ferencz-Csibi Attila Igazgató úrnak (és szíves engedélyének) és Valiskó Elvira, a vadaskert Főmunkatársának, az Ő kedvességének, segítőkészségének és szakszerű, profi idegenvezetésének (és -volánkezelésének), aki nélkül nem valósulhatott volna meg ez az izgalmas és maradandó élmény.