Címzett: Várkapitányság
Téma: A Gellért-hegy környezetéről
Tisztelt
Fodor Gergely Igazgatósági elnök Úr!
Tisztelt
Madaras Bence Vezérigazgató Úr!
Engedjék
meg, hogy bemutatkozzam: Szentes Gyula vagyok, Kispestről.
Mint egyszerű „mezei” állampolgár és
budapesti lakos írok Önöknek. Nagy örömmel olvastam és láttam is, hogy Önök, a
Várkapitányság – mint a létesítmény menedzsmentje, szponzora, karbantartója ‒
felújítja, renoválja a Gellért-hegyen lévő Citadellát és a Szabadság szobrot.
Úgy hallottam, hogy a megújult, megszépült létesítmény 2026-ban lesz készen.
Azt is gondolom, hogy a Citadella és környéke, a Gellért hegy üdítő és
gyönyörködtető látványt fog nyújtani nekünk, budapestieknek, a külföldi turistáknak
és mindenkinek, aki ellátogat majd ide. Nem véletlen, hiszen a Gellért-hegy
Budapest ékköve, természetvédelmi terület és a világörökség része.
Tisztelt
Igazgatósági elnök Úr és tisztelt Vezérigazgató Úr!
Ha megengedik, tisztelettel néhány, egész
pontosan három észrevételt szeretnék tenni a Gellért-heggyel, pontosabban a
környezetével kapcsolatban. Ezek, el kell mondjam, negatív meglátások és
hiányosságok észrevétele részemről. De
tisztelettel azért bátorkodom ezeket elmondani, mert én is azt szeretném (és
mindenki), hogy az egész Gellért-hegy és környezete valóban szépen nézzen ki.
Ha Önök, a Várkapitányság orvosolnák eme hiányosságokat az elkövetkező egy
évben, akkor biztos vagyok benne, hogy a Gellért-hegy még szebb és otthonosabb
lenne mindannyiunk számára.
A feleségemmel tavaly nyáron látogattunk el
a Gellért-hegyre és mentünk fel a tetejébe, a Szent Gellért Szálloda és Fürdő
felől megközelítve. Észrevettük, hogy sajnos sok pad háttámlája, de főleg a
betonkő-oldala össze van firkálva graffiti-festékkel. Ugyanezeket a graffitis „műveket”
láttuk néhány, a hegy oldalában lévő látványos geológiai sziklaformációi
felületén, a graffitisek ezeket is összefirkálták festékszóróikkal. Éktelenül
csúnyán néz ki…
Továbbmenve és magasabbra emelkedve a
hegyen, ‒ bár a járdák és a fák alatti fűpázsit tiszta és teljesen szemétmentes
‒ a hegy oldala, a korlátokon túli részen és a kör alakú kilátópontok alatt,
tehát a hegy korláton túli meredek része, teli van szeméttel (szerintem az
elmúlt tíz, húsz év szemete található ott). Ha az élményekre vágyó, mit sem
sejtő, jámbor pesti látogató vagy turista ezeken a kilátóhelyeken kitekintve
gyönyörködik a panorámában, a következő mozdulata az lesz hogy a korláton
kihajolva letekintsen a mélybe, hogy milyen magasan is van… ‒ és akkor meglátja
az alatta lévő szemétfolyást a hegy oldalában… De ezt látva, arra is gondoltam,
hogy ha fel is számolnák a szemetet, azt egy egyszerű, hétköznapi utcaseprő nem
fogja tudni megoldani, itt szinte csak alpinista módszerekkel lehetne operálni
és a szemetet összegyűjteni.
A harmadik észrevételem a legszomorúbb, mert
annak megtapasztalását éreznem kellett a „saját bőrömön”. Már a hegy másik
oldalán, az Erzsébet híd felőli oldalon lefelé ereszkedtünk, amikor kifordult,
kibicsaklott a bokám. Haza már csak bicegve tudtam menni, otthon bedagadt és
majd három napig kellett pihentetnem. Az történt, hogy a hegy oldalában lévő
járdák nagyon-nagyon sok helyen repedezettek – 4-5 centiméteres rések vannak
köztük – és az egymástól elvált betonlapok között is 4-5 centiméteres
szintkülönbségek(!) vannak. Nos, én pont egy ilyen megrepedt, „kétszintes” betonlapra léptem rá… Az a meglátásom, hogy ezek a járdák még a szocialista idők "terméke", s így igencsak eljárt felettük az idő...
Tisztelt
Igazgatósági elnök Úr és tisztelt Vezérigazgató Úr!
Tisztelettel kérem Önöket, hogy ha ezeket a
problémákat, hiányosságokat orvosolnák, a fenti létesítmények elkészültével az
egész Gellért-hegy és környezete még szebb és „biztonságosabb” lenne. Köszönöm,
hogy meghallgattak és időt szakítva rá, elolvasták levelemet. Önöknek jó
egészséget és minden jót kívánok.
Tisztelettel
Szentes
Gyula
Bp., 2025. 02. 28.
A
Várkapitányság válaszlevele:
„Tisztelt
Szentes Gyula!
Köszönjük
levelét, amelyben a Gellért-hegyen tett látogatása során tapasztaltakról ír és
elismeréssel szól a Citadella megújításával kapcsolatban.
Tájékoztatom,
hogy a Várkapitányság Integrált Területfejlesztési Nonprofit Zrt. és
leányvállalata a Citadella vagyonkezelő Nonprofit Kft. a Gellért-hegy
területének csupán töredékét vagyonkezeli. A Citadella épületegyüttes, előtte a
Szabadság-szoborral és közvetlen környezetével, valamint a Citadella másik
oldalán elhelyezkedő ún. Lődomb tartozik ebbe a körbe.
Így az Ön
által kritikával illetett területek jó állapotban tartása, a hegyoldalak
rendszeres takarítása nem tartozik a feladataink közé, ehhez szükséges
forrásokkal sem rendelkezünk.
Javasoljuk,
hogy megkeresésével forduljon az érintett helyi önkormányzatokhoz.
Tisztelettel,
Madaras
Bence vezérigazgató”
Levelem
az I. és a XI. kerületi Önkormányzatok polgármestereihez:
Tisztelt
Polgármester Úr!
Engedje
meg, hogy bemutatkozzam: Szentes Gyula vagyok, Kispestről. Azért írok Önnek,
mert a Gellért-hegy mostani állapotáról szeretnék néhány észrevételt tenni.
Először a Várkapitányságnak írtam ezzel kapcsolatban, de válaszlevelükben
tájékoztattak, hogy csak a Citadella és a Szabadság-szobor felett
szponzorálnak, az egész hegy és környezete felett nem. Levelükben kérték, hogy
ez ügyben forduljak az I. és a XI. kerületi Önkormányzathoz. (Ezt a levelet
megküldtem Böröcz László Polgármester Úrnak is).
Tisztelt
Polgármester Úr!
Ha
megengedi, elküldöm Önnek a Várkapitányság felé küldött levelemet (és a
válaszlevelüket is), így nem kell még egyszer leírnom az észrevételeimet.
Tisztelt
Polgármester Úr!
Köszönöm,
hogy meghallgatott, illetve, hogy időt szakítva rá, elolvasta levelemet, Önnek
jó egészséget és minden jót kívánok.
Tisztelettel
Szentes
Gyula
Bp. 2025. 03. 20.
A
XI. kerületi (Újbuda) Önkormányzat válaszlevele:
Tisztelt Szentes Gyula!
Köszönettel megkapta Polgármester úr a
levelét és bár szeretném azt válaszolni, hogy megoldjuk az abban felsorolt
problémákat, sajnos nem tehetem. Bár én magam sem szeretem a közigazgatásban
gyakran tapasztalható "aktatologatást és másra mutogatást", ezt nem
tudjuk kerületi szinten megoldani.
A főváros területi és közigazgatási
megosztottsága itt is megmutatkozik, hiszen területileg a XI. kerület lenne az
illetékes, valójában mégsem az.
A Gellért-hegy ‒ beleértve az ott lévő
parkot, sétányokat, játszóteret, köztéri bútorokat, járdát stb. ‒ a Fővároshoz
tartozik, a kertészeti és egyéb állagmegóvási munkákat a Főkert végzi.
Természetesen folyamatosan együttműködünk velük, hiszen számunkra is fontos,
hogy a kerületben élők egyik kedvelt kiránduló és kikapcsolódási helye milyen
állapotban van, hogyan néz ki.
Néhány héttel ezelőtt szervezett a Főkert
egy szemétszedési akciót, melynek keretében azokat a részeket takarította ki
egy egyesület alpinistákkal, amelyek más "módszerrel" nem
megközelíthetők.
Észrevételeit és a felsorolt problémákat
továbbítottuk a Főkertnek, akik minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy
Budapest egyik legfontosabb szimbóluma és annak környéke méltón képviselje
fővárosunkat.
Köszönöm, hogy elküldte levelét és
észrevételeit megosztotta velünk!
Kívánok jó egészséget Önnek és
családjának, tisztelettel várjuk vissza Újbudára, melynek számos csodás helye
van még, melyeket érdemes megnézni.
Üdvözlettel,
Hintsch György
alpolgármester
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése