Wenckheim
József, a jómódú, dúsgazdag gróf ókígyósi birtokán habzsolta, falta az életet,
no, meg a feleségeket is. A kétszer is megözvegyült, 67 éves gróf úgy döntött,
hogy harmadszorra is megnősül és mivel nem volt örököse, azt a célt is kitűzte
maga elé, hogy utódot nemz, aki majd örökli a vagyont. A harmadik ara nem
akármilyen választás volt; a kulcsárnője 22 éves lánya tetszett meg neki – a
lány anyja nem volt oda, fel is mondott –, és hamarosan feleségül is vette a
szépséges Scherz Krisztinát. Az esküvőt 1847. november 25-én tartották. De a
frigynek – a lány anyján kívül –, nem mindenki örült a Wenckheim rokonságban
sem. Különösen a gróf testvére, Wenckheim Károly fejezte ki „látványosan”
nemtetszését a frigy miatt. Már az a tény, hogy a gróf egy polgárlányt vett
nőül, megbotránkoztató volt. De nagyobb problémának számított amiatt, hogy ő örökölte
volna a hatalmas vagyont testvére után, ha az, örökös nélkül hal meg. De azért
nem feledkezett meg arról, hogy az esküvőre nászajándékot küldjön az újdonsült
férjnek. Amikor az, a hatalmas, terjedelmes ajándékot kibontotta, egy fekete
koporsót talált benne, oldalán egy üzenettel: „Neked nem asszony, hanem ez
kell.” Az öreg gróf először majdnem gutaütést kapott, de aztán valahogy túlélte
a nem várt traumát, olyannyira, hogy egy éven belül megszületett a várva várt
„trónörökös”, egy kislány, aki a keresztségben anyja után, a Krisztina nevet
kapta. De a fiatal feleség, sajnos, a szülés után pár nappal elhunyt. A
harmadszor is megözvegyült gróf tudta, hogy ő sem fogja megérni lánya felnőtt
korát, így minden tőle telhetőt megtett, hogy megfelelően gondoskodjon a kis
Krisztina jövőjéről. Ezáltal arról is gondoskodott, hogy a vagyonára továbbra is
fenekedő testvére nehogy megkaparintsa azt. Wenckheim Károly évekig
pereskedett, de hiába. A sors iróniája azonban mégis úgy hozta, hogy Károly
családja mégiscsak megszerezte a vagyont. Ugyanis a pereskedő Károly fia, Wenckheim
Frigyes megkérte unokahúga, a felnőtt nővé serdült, anyja szépségét öröklő és
művelt Krisztinát. Hogy érdekházasság volt-e, vagy valódi szerelem szövődött kettejük
között (esetleg mindkettő), nem tudni. De annyi bizonyos, hogy hosszú (talán
feltételezhető, hogy boldog) házasságuk alatt hét gyermekük született.
Aki eddig nem ismerte a Wenckheim család
történetének eme regényesnek mondható, sőt, szó szerint regénybe illő és
romantikus fejezetét, az írást olvasva, biztosan azon morfondírozhatott, hogy
hol hallotta (esetleg olvasta vagy látta) ezt a történetet? Hát persze! Jókai
Mór: Egy magyar nábob, és Kárpáthy Zoltán.
Mikor Jókai tudomást szerzett a családi
történetről, nagyon megtetszett neki a „sztori”; „ez volt az első eszmecsíra, a
miből én a „magyar nábob”-ot megköltöttem”. Leutazott Ókígyósra, hogy adatokat
gyűjtsön és „összecsipegesse” a történet morzsáit.
Egyértelmű, hogy a nagy mesemondó, a regény
főszereplőjét Wenckheim Józsefről mintázta. Ő Kárpáthy János (Bessenyei Ferenc).
(Itt, most a film adaptációt veszem előtérbe, amelyet a nagyszerű színész és
rendező, Várkonyi Zoltán készített 1966-ban). Wenckheim gróf fiatal felesége Scherz
Krisztina, a filmben nem más, mint Kárpáthy gróf fiatal felesége, a polgári
Mayer lányok egyike, Mayer Fanny (Pap Éva). A pénzsóvár, az örökségre pályázó
rokont, Wenckheim Károlyt a filmben, a nagyszerűen alakító Darvas Iván formázta
meg, mint Kárpáthy Abellino.
A gróf és fiatal arájának gyermeke Krisztina,
a filmben – és itt már a „Kárpáthy Zoltán” c. film a zsinórvezető, ahol ez a
tény már eltér a valóságtól Jókai írói szabadsága révén -, már nem leány, hanem
fiú; Kárpáthy Zoltán (Kovács István), aki aztán elveszi Szentirmay Katinkát (Venczel Vera).
De most kanyarodjunk vissza a valósághoz, a
fiatal pár, Wenckheim Frigyes és szépséges felesége Wenckheim Krisztina történetéhez. Dúsgazdagok
lévén, jelentős építtetők voltak, összesen 26 palotájuk volt. De főként az Ybl
Miklós által tervezett ókigyósi kastélyukban laktak. Bár fényűző életet éltek, nem feledkeztek meg
a kevésbé gazdagokról sem; több alapítványt támogattak és jótékonykodtak is.
Pest az 1860-as évektől rohamos fejlődésnek
indult. A főúri, arisztokrata családok körében terjedni kezdett a pesti
palotaépítő láz. A Wenckheim család sem akart kimaradni belőle. Úgy gondolták,
hogy ha Pesten tartózkodnak, akkor ott is legyen egy palotájuk. De akkorra a Pest
belső központjának számító józsefvárosi telkeket - ez volt a Nemzeti Múzeum
körüli palotanegyed, sokan „Mágnásfertálynak” is nevezték - már mind
beépítették a sok fényűző palotával, foglaltak voltak. A család csak egy
szokatlan területű, majdnem hegyesszögben összefutó, trapéz alakú telket tudott
megvásárolni, amelyet a József utca (ma Reviczky utca) és a Staczió utca (ma
Baross utca) határolt. Most is Ybl-t kérték fel a palota felépítésére. De Ybl
nem vállalta a „nem szokványos” terület miatt. Ekkor Meinig Arturt, a neves
német építészt kérték meg. Meinig kitett magáért, a pompás palota a hazai
neobarokk palotaépítészet egyik fő alkotása lett. Belső termeinek, szalonjainak
díszítése, ornamentikája a francia királyok fényűző, rokokó stílusát idézi. A
palota oldalszárnyába (a Staczio utca felől) még lóistálló is került, a
vidékről felügető hintók megfáradt lovainak elszállásolására. Ma a könyvtár
büféje és kávézója van itt.
Wenckheim Frigyes 1912-ben meghalt.
1919-ben a Tanácsköztársaság „kisajátította” a palotát (működött itt asztalos
szakegylet, proletár múzeum, politikai pártok klubja). De járt itt a "dicső" román
hadsereg is, s mondanom sem kell, teljesen kifosztották a palotát; az összes
gyönyörű bútort, és minden egyéb mozdíthatót elvittek. Ahogy mondani szokták, csak a
villanykapcsolót hagyták meg a falban… Végül a család a palotát eladta a
fővárosnak. 1927-31 között átalakították, ettől kezdve könyvtárként működött. A
második világháború szerencsére megkímélte, kevésbé sérült, az épület csak egy
belövést kapott. A palotát védelmező hegyi törpök jól végezték a dolgukat… A
helyreállítás után újra megnyílt a könyvtár, és a mai napig is ez a funkciója.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése