A
Rákóczi út már a török idők óta fontos útvonal volt, mert hiszen ez a
kereskedelmi út (Hatvani, majd Kerepesi néven) vezetett Pest város
szívéből a Hatvani-kapuhoz (hívták Egri-kapunak is), hogy onnan aztán
továbbfusson nyugatnak Hatvan, illetve Eger felé.
1906-ban Isztambulból hazaszállították
nagyságos vezérlő fejedelmünk, II. Rákóczi Ferenc, és édesanyja, a hőslelkű Zrínyi
Ilona, valamint a szabadságharcban részvevő és a Habsburgok ellen küzdő
nagyjaink, Sibrik Miklós, Thököly Imre, gróf Bercsényi Miklós hamvait. A
Keletitől a Szent István Bazilikáig ezen az úton vitték a szent hamvakat, hogy
ott felravatalozzák őket. (Kivéve Thökölyt, neki a Deák téri evangélikus
templomban adták meg a végtisztességet). Majd Felvidéken, a kassai dómban, a Szent
Erzsébet katedrálisban helyezték őket végső nyugalomra. (Thököly Késmárkon lett
eltemetve). A városvezetés úgy határozott, hogy a hazatérés tiszteletére a
Keletitől a Károly-körútig menő útszakasz az eddigi Kerepesiről Rákóczi útra
neveztessék át. Az út menti házak közül kettő is Rákóczi szobrot kapott.
Ha ezt a nagy történelmi léptéket nézzük,
akkor még nem is olyan régen a Rákóczi út Budapest székesfőváros egyik ékköve,
patinás sugárútja volt. A Horthy-korszak és a Kádár idők 60-as éveiben
mindenképpen; egymásba érő, hangulatos üzletsorok, egykor fényűzőnek számító,
nívós és márkás nagyáruházak sora; Divatcsarnok, ami majd Otthon Áruház, aztán
a Csillag, Verseny, Lottó Áruházak és még a Corvin és az Astorián túl az Úttörő
Áruház. És állt a Blahán a szintén patinás Nemzeti Színház is… És itt zötyögtek
a villamosok is a Rákóczi úton végig, bizony, át Budára. (Többek között a 44-es
67-es, 68-as, 19-es villamosok.) Aztán a villamosjáratokat megszüntették
1972-ben (75 évig jártak itt), s nemsokára, vele az áruházakat is. Az út
komplex felújítása is ekkor történt. A felszedett sínpárok helyére plusz 1-1
sáv autóút került, így most már kétszer négy sávban, mint egy gyorsforgalmi
autópálya szeli át/ketté a várost, oda-vissza ontva az autókat. A járdákat
ezzel egy időben leszűkítették (most szűkek és zsúfoltak, főleg nyáron, a
turistaszezon idején vehető észre), holott a villamos megszűnésével a
gyalogosokra is gondolhattak volna, a biciklisekről nem is beszélve.
Összegezve, a Rákóczi utat úgy alakították ki „közlekedésileg”, az erőteljes
urbanizáció követelményeinek megfelelően, hogy mindent az autós közlekedésnek
rendeltek alá, a gyalogosokra egyáltalán nem is gondolva.
A házak, az épületek egy emelet magasság
felett a múltban szerzett szépségükkel, még mindig, most is dacolnak az idővel.
Egy igényes, letűnt kor maradványai ők. Igaz legtöbbjük füstösen feketén, málladozva,
sokuk romosan és lepusztulva. Egy emelet alatt pedig dúl a ma, a jelen nemtörődömsége,
hanyagsága, a végletekig felgyorsult mindennapi élet nyomai; gyorséttermek,
gyroszosok, gagyi üzletek tömkelege, az épület csak az első emeletig való kihasználtsága,
falfestése, toldozása-foltozása, falfirkák a falakon, szemét, kosz a fal
tövében és szintén össze-vissza plakátolt falak és oszlopok, bezárt, üresen
kongó üzlethelyiségek. A két házsor között pedig a kétszer négysávos autópálya
felgyorsított, beton futószalagja rohan megállíthatatlanul… Így lett a régi, nagy
múltú, korzós, sétálós, kényelmes, vásárlós, legfeljebb a
villamoscsilingeléstől „hangos” Rákóczi útból zajos, kipufogó gázoktól mérgező,
füstös, fuldoklós, nyomasztó, lélekölő autópálya, Pest szinte legforgalmasabb
útvonala. Manapság a Rákóczi úton végigsétálni lehet, de nem érdemes; felér egy
öngyilkossággal. Valahogy túl kell élni, gyorsan áthaladni rajta, ha nem
akarjuk, hogy egy órányi „sétálás”, bámészkodás után tüdőnk is megfeketedjen,
mint a házak, épületek fala. Pedig érdemes lenne, sőt érdemes felnézni,
fejünket felemelni; építészeti csodákat, kiváló építészek mesterműveit, házait,
palotáit, remekbe szabott épületdíszítéseket, faliképeket, freskókat, szobrokat
láthatunk és csodálhatunk meg.
S ahogy a régi Rákóczi út Pestnek ékköve
volt, ugyanúgy ékköve volt a Rákóczi útnak az 51-es szám alatti épület. Én csak
„Rockefeller-háznak” hívom, hiszen utcafronti, meredeken égnek törő, kettős
tornyával a new yorki felhőkarcolókhoz hasonlít, persze kicsiben. De ezzel a
„hasonlósággal”, megjelenésével, valamint hatalmas belső, mélyen hátranyúló,
levegős udvarával egyértelműen kilóg az út többi merev, zárt homlokzatú házai,
épületei közül. Bár sötétben álló udvara alig kap fényt, ide alig hatol le a
napsugár. Az árkád alatti lakásokban szerintem még nappal is villanyt kell
kapcsolni. Kissé nyomasztó lehet itt lakni... De sajnos, sokunknak, még ennyi sem jut... A bérház homlokzatfaláról omlik, mállik a vakolat, a belső udvar falai
feketéllik a több évtizedes rárakodott füsttől és portól. A szellős, belső
udvart díszítő marcona, maguk elé meredő, a házat a vállukon tartó kőóriások is
fekete ruha külsőt vettek fel. Az épület tornyai tetejének párkányzatán
nagyságos fejedelmünk, II. Rákóczi Ferenc és koszorút tartó Pannónia, mint
magyar honleány szobrai állnak (mindkettőjükből kettő is), igaz talapzatukat
erősen kikezdte az idő… Mivel a szobrok magasan az utcaszint felett vannak, nem
valószínű, hogy túl sokan észreveszik.
Rákóczi másik, domborműves mellszobra az
5-ös számú ház (volt Pannónia szálló) homlokzatán látható. Az akkori szállodatulajdonos,
Glück Frigyes által tétetett fel a ház főbejárata fölé, „Rákóczi domborművű
képmásával” arra a dicsőséges pillanatra emlékeztetvén, hogy háza előtt haladt
el a fejedelem hamvait vivő ünnepélyes menet. Az emléktábla felirata szerint:
„Hazajöveteled 1906 oktober 28-án diadalut volt, melynek emlékét őrzi a
Rákóczi-ut, hirdesse e tábla hűséges néped háláját és reményét.” A szobor Havai
János műve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése