Az
építtető, Walkó Lajos alig múlt húszéves, és már saját palotával
büszkélkedhetett az újonnan kiépülő, elegáns városnegyedben. A hírhedt, rossz
emlékű Újépület 1897-ben történt lebontásával nagy terület szabadult fel, ahol sorra épültek a
szebbnél szebb paloták, úri házak. Walkó Lajos az állam és a nemzet szolgája
volt; pénzügyminisztériumi államtitkár. (A miniszter szó a latin "minister" szóból ered, amelynek jelentése "szolga", ill. "segéd").
Walkó és neje a korszak egyik
legjelentősebb mesterét, Kőrössy Albertet (1869–1955) bízta meg a szecessziós
épület tervezésével és felépítésével, 1901-ben. (Kőrössy, Lechner Ödön legtehetségesebb
tanítványa volt). A homlokzat fő dísze a gyönyörű állat- és növényábrázolások
mellett az a csempelapokból álló kerámia falkép, amely az épület utcafronti
oromzatát uralja, s amely ritkaságnak számított az épületdíszítésben Pesten,
ahol inkább a mozaikképek használata volt gyakoribb. A homlokzatképen egy piros
ruhás hölgy éppen gyümölcsöt szakít le az almafáról. Alkotója Maróti Géza, a neves
magyar építész és szobrász. Többek között ő készítette a Liszt Ferenc
Zeneakadémia homlokzati szobrait.
Az épület gazdagon díszített homlokzatát tovább
tanulmányozva – és egyben gyönyörködve benne -, az állapíthatjuk meg, hogy az
ornamentikában a növényábrázolások (gesztenyefa- és tölgyfaágak) mellett elsősorban az állatfigurák
dominálnak. Egy egész állatarzenál látható itt: béka, kígyó, mókus, szitakötő,
gyík, páva és bagoly. S majd meglátják, még egy hétköznapi haszonnövény, a kukorica is tud szép díszítőelem lenni (általában a búza volt a gyakoribb).
Budapesten sok műemlék jellegű ház, bérház,
palota helyreállítása, restaurálása során a munka gondatlan, szakszerűtlen, a
díszeket leverik vagy nem pótolják, elmaszatolják, a finom, cizellált
homlokzati díszítéseket – ha sérültek -, egyszerűen kőporos fröcsköléssel egészítik
ki, mert úgy egyszerűbb. Sok esetben előfordul, hogy ha nem műemlékké nyilvánított
az épület, akkor műemléket megóvó, speciális terv sem kell, ilyenkor a
kivitelező önhatalmúlag dönt esztétikai
kérdésekben. Nem tudom, hogy ki dönti el(!) azt, hogy egy épület műemlék-e avagy
sem, de szerény véleményem szerint az 1945 előtt épített épületek egyértelműen
műemlékek, vagy helyi védelem alatt állnak. 1945, a háború után, Budapest 70
százalékos lebombázása, szétlövése után, a főváros romokban hevert. A
helyreállítás helyett csak pusztítás, rombolás, lebontás, vagy immel-ámmal történő toldozgatás-foldozgatás
történt a magyar építészetnek csúfolt szocialista építőművészet (modernista,
szocreál) tevékenysége során, melynek elsősorban politikai, ideológiai gyökerei
voltak. Az eredetinek megfelelő helyreállítás nem volt szempont vagy mérvadó. A sok száz elrettentő példából csak kettőt említek: az egyik a Várnegyed sok
impozáns államigazgatási - mára megcsonkított - épülete és maga a valamikor csodálatos Budavári Palota.
(Biztosan sokan tudják, hogy Buda ostromakor, az oroszok által erősen
szétágyúzott Várnegyedet Rákosiék teljesen le akarták dózerolni, és lakótelepet
terveztek ide felépíteni… Az egyszerűbb lett volna...) A másik, Európa és a világ legszebb hídja, az Erzsébet híd... Az 1990-es, vagyis a rendszerváltás utáni magyar
építőművészet pedig minden, csak nem építőművészet…(Lásd pl. a Könyves Kálmán krt.
40. alatti Tündérpalota pár évvel ezelőtti szerencsétlen „renoválása”, amely
különben pont Kőrössy egy csodálatosan megvalósított épülete. Ez volt az az eset,
amikor a tanonc lefőzte mesterét. Tudniillik a Lechner alkotta - különben
gyönyörű – Iparművészeti Múzeumát „cigánypalotának” csúfolták, míg Kőrössyét
„tündérpalotának” nevezték). A megmaradt, úgy-ahogy helyreállított, de most már erősen pusztuló
épületek megóvására, restaurálására Budapesten
a városvezetés és az állam szinte semmi pénzt nem fordít, még állagmegőrzés
címén sem (lásd pl. a történelmi Landerer & Heckenast nyomdának helyet adó épület szinte romokban, összeomlóban van. Vagy a Károlyi palota a Pollack Mihály téren, a Törley mauzóleum Budafokon, az Andrássy út sok-sok pusztuló bérháza és még sorolhatnám százával).
Épületünk, a Walkó-ház esetében azonban más
a helyzet, pozitív, követendő a példa. Restaurálása során az eredeti tervek
elvesztek ugyan, de korabeli fényképek alapján sikerült rekonstruálni Kőrössy
és Maróti remekét. A gondos, szakszerű és felelős restaurátorokat, építészeket
szerencsére egyetlen szempont vezérelte: a restaurált homlokzat semmiben se
térjen el az eredetitől. Ugyanez az elv érvényesült a belső tér munkálatainál
is. Sajnos, ennek ellenére bekövetkezett egy hiba; a piros ruhás
hölgyet ábrázoló csempeképen a csempék színei a helyreállítás során kissé elhalványultak. Képeimen
azt is megmutatom, hogy milyen volt valamikor…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése