A székelykapuk falujában; a Máréfalvi székelykapuk, Erdélyország 7. csodája

                                  A máréfalvi faragott és festett székelykapuk



Azt tartják, hogy amikor a székely ember kivágja a fát, megsajnálja és faragni kezdi. Addig faragja, amíg lelkét belefaragja a fába. Így születik a székely kapu és válik a székely ember lelkévé, amely ma már a magyarság szimbóluma az egész világon.
 

   Székelyföldön szinte mindegyik faluban találhatunk egyedi, faragott székelykaput. Ezek közül kiemelkedő művészi értéket képvisel Máréfalva, ahol a falu lakossága szívén viseli a kapuk sorsát, a kapufaragó mesterség továbbéléséről próbálva gondoskodni. Udvarhelyszéken talán itt látható a legtöbb székely kapu, melyeknek muzeális értéke vitathatatlan. A faluban több mint 200 székelykaput találhatunk, melyek mind magántulajdonban vannak, ezek közül 25 régisége és egyedisége miatt védett műemlékkapunak van nyilvánítva. Az itt található faragott-festett legrégebbi székelykapu 1858-ból való, mely a katolikus papi lak bejáratát díszíti. Kapufelirata így szól: „Isten segedelméből épült a máré falvi közönség költségén1858 october 21én”. A máréfalvi székelykapu-készítés jellegzetessége, hogy a faragott díszítéseken kívül egyedi festett motívumok kerülnek a kapukra. A kapufaragó mesterek a népi díszítő művészet sok ősi elemét és formáját megtartották, felhasználták kapuik készítése során.

   A népi székelykapuk, a kötött nagykapuk legkorábbi említései a 17. század első feléből valók. A legrégebbi ma is álló kapu Sepsiszentgyörgyön található a Székely Nemzeti Múzeum kerítésében. Eredete a nemesi udvarházak bejáratához nyúlik vissza, innen terjedt el a 18. század folyamán az alsóbb néprétegek körében. Első híradásokban nagykapu, öreg kapu, kötött kapu megnevezéssel szerepel és Székelyföldön kívül Erdély-szerte, sőt a Kárpát-medencében többfelé előfordul. A székelyek egyedi bejárati kapujának fő ismertető jegyei, szerkezeti elemei a 3 függőleges oszlop, és az őket összekötő ún. szemöldökgerenda, vagy kontyfa. Egyszerűbb formájában nem díszített, csak ácsolt, faragott, galambdúc nélkül. Rendelkezik egy gyalogos és egy szekeres (fogatos) bejárattal, azaz íves kiképzésű kiskapuval és nagykapuval. A kapuk művészi értékét az ácsmunka színvonala adja, amelyet művészi igényű faragással díszítenek, esetenként festenek. Egyedüli írás rajta az építtető neve, a készítés ideje és a kapufelirat. A galambdúc a kapu fedele, csapadéktól védi az építményt. Egy vagy több sorban csipkézett zsindely borítja, a lukak díszként szolgálnak, nem lakik bennük galamb.

   Anyaga többnyire tölgyfa / cserefa (csertölgy), Csíkban és Gyergyóban fenyőfából is készítették. Átlagosan négy köbméter fát használtak fel. Ideális esetben két-három évig száradni kell hagyni, de általában erre nincs idő, különböző kezelő anyagokkal a gyors kiszáradás, repedések mérsékelhetők. Az Udvarhely környéki kapuk gazdag díszítésükkel, Csíkban és Háromszéken a monumen-talitásukkal vonják magukra a figyelmet. A fenyédi, máréfalvi kapuk korai változatai az oszlopos kapuk. A használt mintakincs jellegzetes darabjai a vastag szárú kúszó inda dús levelekkel, labdarózsa, tulipán, bimbó, csillagvirág, forgó, palmetta (legyezőszerű virágmotívum), galamb, a kereszt, a Nap és a Hold. A festéshez piros (vörös), fehér, zöld és kék színeket használtak (sárgát még csak véletlenül se...).

   Nyirő József, erdélyi magyar író így írja le milyen szerepet tölt be a székelykapu a székely ember életében: „A székely ház mértékadó dísze és koronája a székely kapu, melyet valósággal családtagjának tekint a gazda. Levágja az erdő fáját, de az elpusztult élet helyében újat teremt, mert a székely kapu igazán él, és részt vesz mindennapi küzdelmes életének vérkeringésében; élővé válik azáltal, hogy a székely a lelkét leheli belé, amikor kifaragja, és Isten nevét vési rá szelíd és áhítatos betűkkel…”