Kőbányán,
a Kozma utcában egy komor, magas kőfallal és drótkerítéssel körbevett épület
áll, egy hírhedt börtön, a Budapesti Gyűjtőfogház. A pesti szleng és a
börtönzsargon közismert elnevezése a kezdetektől napjainkig: „a Gyűjtő”. (Ma is aktív, működő börtön).
1949-től a szocializmus eszméi bekúsztak a
jogi szférába, és a büntetőjog az osztályharc eszköze lett. Meghatározóvá vált
a rabok munkaerejének kihasználása és a termelés centrikusság. Az 1950-es
évektől ún. nyitott végrehajtási helyeket hoznak létre: gyárak, üzemek, bányák
területén, ahol a bebörtönzötteket dolgoztatták. A börtönök személyzeti
állományán változtattak, az újonnan jelentkezők politikai megbízhatóságuk
alapján töltötték be állásukat. A foglyok kedvezményeit 1949-től elvették, nem
írhattak levelet, nem fogadhattak látogatót, nem tarthattak tisztálkodási
szereket. Orvosi kezelés például 1950 és 1953 között nem létezett. Később
minden börtönben volt egy ÁVH-s egészségügyi beosztott. A börtönt 1951-től az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) működtette. A fogvatartók politikai
hűségük jeleként egyre többször alkalmaztak erőszakot a foglyokon. A számukra
kiadott ukász: „Ne csak őrizd, gyűlöld is!” 1953-tól, Nagy Imre emberséges kormányával (és persze Sztálin halálával) enyhült ill. javult a helyzet.
1956 novemberében a szovjet csapatok
brutálisan leverték a magyar forradalmat és szabadságharcot. Magyarország
életében példátlan méretű és súlyú megtorló bosszúhadjárat vette kezdetét. Tízezreket
internáltak, vetettek börtönbe, több száz embert kivégeztek. (243-at. Bár a
Kozma utcai Köztemető 301-es parcellájában, azon a területen, ahová 1957-től
temették a kivégzetteket az itt nyugvó politikai kivégzettek száma legalább
325-re tehető.). A
Rákosi-rendszerben hírhedtté vált épület a kádári megtorlások központi
színhelyévé vált 1956 után: a forradalom leverését követően a népbíróságok (és
egyben vérbíróságok) 1956 novemberétől 1961-ig mintegy 26000 embert ítéltek
hosszabb-rövidebb börtönbüntetésre vagy halálra. A halálos ítéleteket
legtöbbször a Kisfogház udvari
részében hajtották végre. A Kisfogházban végezték ki Nagy Imre
miniszterelnököt, Maléter Pál honvédelmi minisztert, Tóth Ilona szigorló
orvost, Gimes Miklós újságírót, Szabó Jánost, a Széna tér, Angyal Istvánt, a
Tűzoltó utca és Iván Kovács Lászlót, a Corvin köz parancsnokát. És rajtuk kívül
még több mint kétszáz „ellenforradalmárt”. Mindannyiukat felakasztották. Mansfeld
Péter volt a legfiatalabb kivégzett. Őt 1959. március 21-én akasztottak fel, 11
nappal 18. születésnapja után, Vágó Tibor vérbíró ítélete alapján. (Megvárták, hogy elérje a nagykorúságát(!)..) Itt
raboskodott – a halálsoron, a halálos ítélet végrehajtására várva – többek
között Wittner Mária és Fónay Jenő is. Ők 13 évet ültek a börtönben, mikor
kegyelmet kaptak. A két utolsó kivégzés 1961 augusztus 26-án történt: ekkor
Hámori István gépkocsikísérőt és Kovács Lajos segédmunkást akasztották fel.
Kádár és Biszku, a kegyetlen megtorlások fő felelősei, a két véreskezű hóhér,
56’ Haynaui csak ekkor állították le a kivégzéseket, azt is csak a külföldi
tiltakozások nyomására(!)…
„A Gyűjtő” Kisfogháza közel sem annyira
ismert, mint az októberi forradalom jelképévé vált helyszínek – a Corvin köz, a
Széna tér, a Bem-szobor – vagy a megtorlásokhoz és a nemzeti gyászhoz kötött
301-es parcella szerepe az események láncolatában. Aligha kétséges, hogy a
kőbányai börtön és vesztőhely szimbolikus jelentősége Aradéhoz mérhető,
valahogyan mégis elveszett a rendszerváltozás óta ápolt történelmi
emlékezetben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése