Gerecsei kalandtúra Bersekbányához Marco Poloval, egy világjáró macskával

Az ősi Tethys-óceán kréta időszak végi, üledékes, színes márga-rétegsorai a Gerecse hegység Bersek-hegy bányáiban mutatkoznak meg a leglátványosabban. Két kőfejtője közül csak az egyikben történik fejtés, ahol a berseki márgát termelik ki a közeli, lábatlani cementgyár számára. A másik kőfejtőben azonban – szerencsére – már régóta felhagytak a bányászattal. Ezért itt csodálatos állapotban maradtak meg a bánya lenyűgöző kőzetrétegei. Mintha Jules Verne nyomdokain járnánk, s a Föld feltárulkozó kérgének belsejében tennénk egy fantasztikus időutazást. A fölénk magasodó, meredek sziklafalak látványa olyan, mintha a Grand Canyon egy részét látnánk. A hegy mindegyik szintjének rétegei más és más összetételűek és különböző színárnyalatban mutatják magukat. Csak ámultunk és bámultunk... Lélegzetelállító, fenséges látvány tárult elénk.
    A kréta időszaki óceán emlékét őrzik a vastag, a kihalt tengeri állatokban gazdag rétegsorok. Alsó két szintjének szürke rétegei még szegények ősmaradványokban, a felső, vöröses-tarka rétegek (400 - 600 méter magasan!) azonban gazdag puhatestű faunát rejtenek; ammonitesz, belemnitesz, kagyló, tengerisün- és korallmaradványok fosszilis kövületeit. A felszíni kőtörmelékek között keresgélve sok tengeri élőlény megkövült maradványa, vagy lenyomata megtalálható. Mi az előbbi kettőből láttunk rengeteget, de a tavalyi ittjártunkkor egy aptikuszt is találtam. (Az aptikusz az ammoniteszek recés rágószerve). Nagyon ritka ősmaradvány. Lefotóztam. Erről és az akkori kalandunkról, élményeinkről majd később beszámolok.
    Az ammoniteszek és a belemniteszek mintegy 400 millió évvel ezelőtt (devon időszak) jelentek meg a Földön és a dinoszauruszokkal közel egy időben, a kréta kor végén, 65 millió évvel ezelőtt haltak ki. Az ammonitesz síkban csavart vázú, szifótölcséres, lábasfejű tengeri élőlény volt. A ma élő nautilusz, csigaházas polip (csigáspolip) hasonló hozzá. A belemnitesz hasonló belső felépítésű mint az ammonitesz, azzal a különbséggel, hogy külső megjelenése, formája hosszúkás szivar alakú volt. A ma élő tintahalak, szépiák, kalmárok távoli rokona.  

    Izgalmas kutakodásunk legszebb, egyben döbbenetes pillanata volt, amikor egy hatalmas kettényílt kőtömbre bukkantunk. Jobban szemügyre véve, az felfedte a majd egy millió éve rejtegetett kincsét; a kő belsejében a Pannon-tenger megfagyott, megkövesedett hullámait fedeztük fel. Szinte látni, hallani véltük, amint a tenger csendes, lágy hullámai a finom homokot a sekélyes partra sodorják… És akkor, egyszercsak megállt az idő, a hullámok megdermedtek és még ma is ott láthatók a kőben… Kész csoda.

    S hogy történt, hogy képződhetett, hogyan maradhatott meg ez a természeti csoda? Úgy gondolom, hogy amikor a Tethys-óceán maradványa, a Pannon-tenger (később tó, tórendszer) visszahúzódott, sőt kiapadt úgy 600 ezer évvel ezelőtt, a tengerpartokon hátrahagyott, hullámok képezte, apró homokdűnék elveszítve víztartalmukat megkövesedtek, cementálódtak. Majd erre folyami sodrás következményeként új homokréteg került (feltöltődés, ülepedés), amely a folyami áramlások megszűntével (ekkor alakultak ki a folyók végleges medrei a Kárpát-medencében), szintén megkövesedett. Így a két homokréteg nem olvadt össze, aminek mentén később kettéválhatott, feltárva a kettejük közé zárt dermedt hullámok lenyomatát. Így láthattuk meg mi is, több százezer év után ezeket az ősi, prehisztorikus kori, kővé vált vízhullámokat…   

   A Bersekbányához tett utunk másik nagy élménye egy macska volt… Egészen pontosan egy kiscica. A hegy felé tartva, Lábatlan szélén csapódott hozzánk, végig követett minket és sehogyan sem tudtuk lerázni, vagy visszatéríteni, akárhogy próbáltuk. A középkori, itáliai, legendás nagy utazóról Marco Polonak neveztük el. Az egész napos, hosszú, fárasztó túrán végig velünk tartott. Belevaló macskakölyök volt. Végül épségben kísértük haza…