„Van,
ki lelke fényébe zár,
…
s van, aki gyászba;
Mi
egynek: holtnak síri háza,
Másiknak:
élet és sugár!"
Baudelaire: A fájdalom alkímiája (részlet)
A
váci múmiákról korábban már írtam, lévén hogy a Természettudományi Múzeum Embertani Tárában tett látogatásunkkor már bemutattam, ahol a mumifikálódott váci polgárok többségét őrzik. Most a Vácon tett kirándulásunkkor,
a Tragor Ignác Múzeumban lévő állandó kiállításról írok, ahol a múmiák egy
része látható.
1994-ben felbecsülhetetlen értékű
kultúrtörténeti kincs került napvilágra Vácon, amikor a domonkos rendi Fehérek
templomának helyreállítási munkálatai során a templom alatti kripta több mint
150 évvel ezelőtt befalazott lejáratára bukkantak az építők. A megtalált
kriptában 262, többnyire jó állapotú díszített, festett koporsóban a XVIII.
század utolsó harmadától, illetve a XIX. század elején elhunyt és betemetett, a
különleges klímának köszönhetően jó állapotban fennmaradt, spontán
mumifikálódott váci polgárok testei nyugodtak; férfiak, nők, gyermekek,
mesteremberek, szerzetesek, papok, katonatisztek, hivatalnokok. Velük együtt
többségében a XVIII. századból származó viseletek, lábbelik, fejrevalók,
temetési kellékek, feszületek, rózsafüzérek és kegyérmék kerültek elő. A feltárt
múmiák, koporsók, temetési kellékek a váci főtér egyik lakóházának középkori
pincéjében lettek elhelyezve. Meredek lépcső visz le a hűvös és mély pincébe. A
bejáratnál az elhunyt váci polgárok névsora látható, akiket koporsófeliratuk
alapján sikerült beazonosítani. Két szinttel a föld alatt lévő, sötétség-ülte, félelmetes atmoszférájú, kora-középkori katakombához
hasonlító pincelabirintusban különböző díszítésű és színes, festett koporsók
vannak egymásra halmozva illetve támaszkodnak a falhoz. Hátborzongató, félelmet keltő, de ugyanakkor tiszteletet ébresztő látvány. A Halál lehelete érződik mindenütt, amit csak fokoz az egyik terem sötét zugában ólálkodó Kaszás jelenléte. Megrázó élmény.
A koporsók festésében, színeiben és
díszítésében megjelenik a barokk halálszimbólum minden eleme. A barokk
korszellem és a hagyományos keresztény színszimbolika a koporsókon megfestett
színt kapcsolatba hozza a gyásszal. A gyermekkoporsókon látható színek közül a
fehér az ártatlanságra, a zöld a feltámadásra és a reményre, a kék szín pedig a
mennyei angyalokra utalnak, míg a felnőtt koporsókon lévő színek közül a fekete
és a szürke a gyász és a halál, a barna és az okkersárga a föld és az alázat
színe volt. Gyakori ábrázolás a koporsókon a koponya, különböző stigmák,
lábszárcsont, homokóra, ásó, kapa, kasza, eltört vagy kialudt gyertya, amelyek
egyértelműen utalnak a halálra. A barokk korban lett népszerű a virág, a
virágkoszorú, mint képi metafora. A virág, mely már a szentírásban a mulandóság szimbólumaként jelent meg. A virágok, akár csokorban, koszorúban, vagy fonatban
mind-mind a pillanatnyi és mulandó szépséget jelképezik, a kettétört virág a kérlelhetetlen halált és ezért kerültek felfestésre
a koporsók díszítő motívumai közé. A koporsókon látható Krisztusábrázolások,
vallásos és halál szimbólumok a korabeli ember vallási világképére, a halálhoz
való viszonyára utalnak.
A pincekatakomba hátsó részében Stefanovits
György szabómester, egy név szerint nem ismert középkorú polgárasszony és egy 9
éves kisleány, Salamon Magdolna nyugszik, rekonstruált, az eredeti halotti
ruhák alapján készült viseletben, üvegkoporsóba zárva. Nyugodjanak békében.
„…(a
férgek)…Alig várják, hogy bezárják a sírásók vermedet;
Hogy
rághassák, s marconghassák gyengén hizlalt testedet…”
részlet
Nyéki Vörös Mátyás: Dialogus, azaz egy kárhozatra szállott
gazdag test és léleknek siralommal teljes
egymással való keserves
panaszolkodó beszélgetések című verséből
Nyéki
Vörös Mátyás (1575 – 1654) kanonok, az első magyar barokk költő. Balassi Bálint
és Zrínyi Miklós szellemi környezetének termékeny költője.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése