Victor
Hugo szerint Párizs föld alatti barlangjáratai és csatornái sötét titkokat
rejtenek. És ezt csak nagyon kevesen szeretnék saját szemükkel látni és
megtapasztalni… Kőbánya föld alatti rejtélyes, félelmetesnek tűnő
pincerendszerével, zegzugos, sötét barlangjaival valamiképpen hasonló a
helyzet. De minket, pesti embereket hajt a kíváncsiság, hogy láthassuk a
bikafejű szörny barlangját és meggyőződhessünk róla, hogy valóban olyan
félelmetes és titokzatos hely-e, mint ahogy a mendemonda kering róla.
Végtelen hosszúságú, sötét alagutak, Törpök vájta gigászi termek és bányajáratok, fehérre meszelt falu pincék, kilométereken át kígyózó folyosók, víztől csöpögő, párás, nyirkos falak, és örök félhomály... - mindez Kőbánya mészkősziklái alatt. Áttekinthetetlen
labirintus volta miatt a gyanútlan, jámbor pesti polgár, ha meri venni a
bátorságot és alászáll e pokoli bugyrok mélyére, igen könnyen eltévedhetik és
az eljövendő századok kései nemzedékei csak aszott, mumifikálódott csontvázát
lelheti meg valamelyik alagútvájat pókhálós, nyirkos szegletében…
Kőbánya - találóan -, a nevét az itt működő
számos és nagy kiterjedésű kőbányáiról, kőfejtőiről kapta. IV. Béla királyunk
egy 1244-ben kelt oklevelében a terület „Kőér” elnevezését olvashatjuk. A
kőbányai miocén korabeli (23 - 5 millió év) szarmata mészkő Pest egyik
legfontosabb építőköve volt; könnyen kitermelhető, fűrészelhető és faragható,
viszont nagy szilárdságú és fagytűrő kőzet volt. A tardosi és a süttői fehér
mészkő mellett a kőbányai mészkő volt Pest legfontosabb építőköve; ez utóbbi
alkotja többek között a Lánchíd, a Margit-híd, a Mátyás templom, a
Halászbástya, a Citadella, az Operaház, az Egyetemi Könyvtár, a Magyar
Tudományos Akadémia, az Országház és az Andrássy út számos, impozáns palotájának,
Pest sok díszes bérházának építőanyagát.
A kő bányászata véglegesen 1890-ben szűnt
meg. Ekkor Magyarország legnagyobb, összefüggő mesterséges
barlang(vájat)rendszere maradt a bányák helyén: 32 km hosszú, 180 ezer
négyzetméter alapterületű, mélysége 15 és 30 méter között váltakozik. A
barlangjáratok magassága átlag 6-8 méter, de vannak helyek, ahol 10-12 méter
magas, hatalmas, lélegzetelállító, templomhajó méretű sziklatermek is vannak.
A bányászat végül is kettős hasznot eredményezett;
egyrészt a kivájt kövek mint építőanyag, másrészt pedig a nyert üregek, mint
leendő pincék hasznosítása, nagy értéket képviseltek. A pincéket először a
szőlősgazdák és a borkereskedők használták, hiszen a mély mészkőbarlangok
ideális hőmérsékletet biztosítottak a borok tárolására. Akkoriban, a mai
Kőbánya egész területén hatalmas kiterjedésű szőlőültetvények voltak. Szinte
hihetetlen!: az egybefüggő szőlőterület egészen a Városligetig ért. Ezt a régi
térképek és leírások tanúsítják. Aztán a borospincék söröspincékké váltak.
1844-ben elsőként a sörkészítő Schmiedt Péter rendezte be kőbányai pincéjében
„sertárosházát”. Majd Dreher Antal 1862-ben, miután megvásárolta a Kőbányai
Sörgyár telephelyét, pinceként használta az üres bányajáratokat, ahol a télen-nyáron
állandóan hűvös, több tíz méteres mélységben tárolta a felszíni épületeiben,
serfőzdéjeiben főzött sört. A gyárnak az államosítás és a privatizáció azonban nem
tett jót; a gyár és sörgyártása mára visszaszorult, a pincékre már nem volt
szükség. A Rákosi időkben „államosították”, ami igazából azt jelentette, hogy a
szocializmus évtizedeiben ugyanarra a jellemző sorsra jutott, mint a többi „népi
tulajdon” legtöbbje, azaz karbantartás, állagmegőrzés híján állapota rövid idő
alatt leromlott…
Az irtózatos méretű, labirintus
pincerendszerben - amely teherautóval is járható volt, ahol a II. világháború idején
egy Messerschmitt repülőgépmotor-összeszerelő gyár is mindenestül elfért, valamint Pest
bombázásakor óvóhelynek is használták -, ma kizárólag gombát termesztenek, vagy
ha azt sem, akkor üresen áll…, és mivel ma sem törődnek vele, folyamatosan pusztul...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése