A nemzeti emlékezet Pantheonja, a Magyar Nemzet nagyjainak temetője, a magyar Walhalla: a Fiumei Úti Nemzeti Sírkert

A Fiumei Úti Sírkert, a közbeszédben Kerepesi temető, gyakran Fiumei úti temető, Budapest és egyben Magyarország egyik legfontosabb temetője. A temetőt gyakran nevezik Nemzeti Sírkertnek is. Az 1849-ben megnyitott nagy méretű temetőben nyugszik a 19. század második felének és a 20. század első felének számos nevezetes magyar közéleti személyisége (politikusok, tudósok, művészek, egyházi személyek), illetve itt kaptak helyet a korabeli gazdag (gyakran német nemzetiségű) budapesti családok elhunytai is. A temető értékét a benne nyugvó nagyságok mellett a 19. század második felének és a századfordulónak művészeti szempontból is különösen igényes – habár napjainkban nem ritkán erősen pusztulásnak indult – sírkövei, szobrai, és több, nagyméretű családi mauzóleuma, mauzóleumszerű síremléke növeli. A Fiumei Úti Sírkert közvetlen szomszédságában helyezkedik el – és csak a Salgótarjáni út felől látogatható – a kissé később megnyitott, de ugyancsak híres halottak nyugvóhelyeként monumentális építészeti emlékekben és a kor híres építőmestereinek alkotásaival gazdag Salgótarjáni utcai zsidó temető. (A temetőt már bemutattam, hátborzongatóan gyönyörű).

   A temető hivatalos megnyitója 1849. április 1-én volt. Állami végtisztességadással itt temették el az április 6-i isaszegi csatában megsebesült, és a pesti Szent Rókus Kórházban elhunyt 11 honvédet. A jeles személyek közül elsőként Vörösmarty Mihályt temették itt el, 1855-ben. 1870-ben pedig Damjanich János özvegyének kezdeményezésére az 1848-as honvédek földi maradványait hozták át a Józsefvárosi temetőből. Sokat emelkedett a temető presztízse 1860-ban, amikor ide temették el a pesti diákok Habsburg-ellenes tüntetésén halálos sebet kapott joghallgatót, Forinyák Gézát, akinek gyászszertartása nagy tömegeket megmozgató (több tízezer ember), politikai szimpátiatüntetéssé vált. Ekkor jelentek meg az első művészi igényű síremlékek, Izsó Miklós, Huszár Adolf, Engel József, Bory Jenő, Stróbl Alajos és mások alkotásai (a későbbi évtizedek sírszobrai között megtalálhatóak Donáth Gyula és Zala György munkái), és ekkor tervezték az esetenként csak jóval később felépült első mauzóleumokat is (például az Ybl Miklós tervei alapján 1872-ben felépült Ganz-mauzóleum). (A Ganz-mauzóleumot és a többi, Kossuth-, Deák-, Batthyány-mauzóleumokat be fogom mutatni). A többnyire Olaszországból beszállított obeliszkek, márvány sírkövek gondos-kodtak a Kerepesi úti sírkert valóban reprezentatív megjelenéséről. A sírkert tényleges nemzeti panteonná vált.

   1945 januárjában a Vörös Hadsereg elfoglalta a temetőt. Több elesett katonát helyezték itt örök nyugalomra, a szovjet katonai parcellák az egy helyre történő áttemetésük során alakultak ki. A bombázások alkalmával számos sírbolt és síremlék szenvedett súlyos, kijavíthatatlan károkat, egy részük teljesen elpusztult. A szovjet csapatok több sírt is kiraboltak, valamint feldúltak – így a Deák-mauzóleumot is – idejüket a reprezentatívabb síremlékekre történő lövöldözéssel múlatták, főként az emberalakokat vették célba. A mai napig látható ennek az ámokfutásnak a nyoma, majdnem minden parcellában állnak olyan sírok, melyeken golyónyomok fedezhetőek fel.

   1952-ben az eszement kommunisták határozatot hoztak arról, hogy megszüntetik a temetőt. A temető teljes eldózerolása és annak helyén lakótelep építése lett volna a cél, ám ez szerencsére és hála Istennek nem valósult meg. Mivel elkezdték a bontást, így is 170-200 pótolhatatlan síremléket semmisítettek meg..

   Sor került a művészparcella és a Magyar Tudományos Akadémia parcellájának kialakítására. Az 1997. évi, a hazai műemlékvédelmet szabályozó törvény műemlékké és nemzeti emlékhellyé nyilvánította a sírkert teljes területét és egyben fokozott védelem alá is helyezte.

A képek tavasszal és késő ősszel készültek.