"A bolondok rendszerint a mezei virágokért rajongnak. A mezei virágok a föld vad gondolatai, nyílnak magoktól szeszélyesen összevissza." (Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma)

2017. szeptember 30., szombat

A köz adakozásából és egy koldus pénzéből állított szobor; Vörösmarty Mihály emlékműve



„Monumentális márványtömbökbe faragott új emlékművel emelt méltó művészi emléket a nemzeti kegyelet Vörösmarty Mihálynak. Kifejező megörökítést nyert e szoborban a magyarság nemzeti imádsága: a „Szózat”. Költészet és művészet, haladás és dicsőség sugárzik felénk a költő nemes szépségű szobráról.”
                                                                       Az emlékmű kritikája egy újságcikkből, 1908-ból

Éppen 1896, a Millennium éve volt, valamint közeledett a költő születésének centenáriuma, az 1900-as év, amikor a nemzet rádöbbent, hogy nagy fiának és költőjének, Vörösmarty Mihálynak, még nincs méltó szobra állítva a honban. „Hol van magyar, hol hazafi, akinek szívében ne égne a vágy, hogy a Szózat isteni dallamát elénekelje végre Vörösmarty emlékoszlopa előtt?”
   Az emlékmű állítására megalakult Vörösmarty Szoborbizottság országos gyűjtést szervezett, hogy a köz adakozásából teremtsék elő a szükséges pénzt. Az ország egy emberként mozdult meg, hogy nagy poétájának méltó szobor állíttassék a székesfővárosban. A széles néprétegek lelkesen adakoztak és ajánlották fel gyűjtögetett, vagy nehezen összekuporgatott pénzüket a nemes cél érdekében. Lelkünket melengető példa rá, hogy egy ungvári templom előtt tengődő koldus, bizonyos Liszkai János nevezetű honpolgár, utolsó vagyonát, apró pénzecskéjét, egy régi 20 krajcárosát, egy Máriás húszast küldött plébánosa által, a tisztelt Szoborbizottságnak címezve. (A régi, Mária Terézia uralkodása óta forgalomban lévő és törvényes fizetőeszközként szolgáló, osztrák értékű forint /konvenciós forint/ ezüst alapú pénzegységeit 1892-ben kivonták, amikortól is új pénz, az arany alapú korona került bevezetésre.) A koldus pénze egy régi, V. Ferdinánd-féle Mária húszas (vagy Máriás húszas, vagy csak Máriás), 1848-as keltezéssel. (V. Ferdinándot 1848. december 2-án mondatták le /erélytelensége miatt/, Ferenc József főherceg javára). Az utolsó Húszast 1856-ban verték Körmöcbányán.
  A Bizottság, igen meghatódva a koldus nemes gesztusán és önzetlenségén, s látván a hazaszeretet eme páratlan megnyilvánulását, úgy határozott, hogy a pénzérme építtessék be a szoborcsoport márványkövébe. (Az érme 1848-as évszámú keltezésének történelmi, szimbolikus jelentést is tulajdoníthatunk és kihangsúlyozhatjuk, ami szerintem a tisztelt, magyar honérzelmű Szoborbizottság tagjainak fejében is minden bizonnyal megfordulhatott…) Az érme (sötét, kerek foltként) ma is látható a Szózat idézetsora alatt, jobbra lent. (Én, fényképezőgépemmel megpróbáltam befogni és erős nagyítással láthatóvá tenni az érmét. Sikerült, így gyönyörűen kivehető – a patinászöld rétegbevonat ellenére is – a Jézust ölében tartó Szűzanya dicsfénytől övezve és az érme körirata, a peremén körbefutó magyar írás és évszám, valamint az érme alsó részén látható értékjelzés. A körbefutó írás tartalmát az egyik kép alján írtam le, a rövidítéseket megfelelően kiegészítve.)
   Az országos gyűjtés egyik pikantériája, „érdekes esete” - no, nem a Bizottság, vagy a nemes eszme és cél megvalósulásának mivolta részéről -, hogy a szoboralapra, maga a császár és király őfelsége, Ferenc József - nagyvonalú gesztusként -, 5 000 koronát ajánlott fel. És itt van a dolog pikantériája, enyhén szólva „furcsasága”, hogy az oly kegyesen felajánlott összeg - ki tudja miért -, sosem érkezett meg.(?) Itt szinte szemet szúr a két véglet, Ferenc Jóska és a szegény koldus, Liszkai János hozzáállása… 
   A művet, ünnepélyes keretek között 1908. május 24-én avatták fel. Az alkotók; Kallós Ede, Telcs Ede kőszobrászok és Márkus Géza építész. Művük elismerésre méltó és szívet ma is megdobogtató kompozíció.
  Az emlékmű talpazata 23 tömb haraszti mészkőből épült, Vörösmarty ülő szobrát és a többi szoborcsoportot 21 carrarai márványtömbből faragták. A költő körül a magyar társadalom széles rétegének különféle képviselői állanak, a munkástól a szántó földművesig, a csecsemőjét tartó asszonytól az iskolásfiúig, úri hölgytől a pásztorfiúig.
   A zászlóhordozó ifjú alakját valós személyről mintázták az alkotók. Egy, a magyar országban élő, így félig magyarnak számító finn szobrászművészről van szó. Ő Yrjö Liipola. A cári Oroszország elüldözte hazájából, magyar honba menekültként érkezett 1904-ben. A magyar hon befogadta. Lakott Szolnokon, Pesten, sokat utazott, szerette Erdélyt. (A szobor alkotójának, Kallós Ede szobrászmesternek a tanítványa volt.  Kallós, Liipola arcát kölcsönözte művéhez. Ő a zászlótartó). Szobrászkodott, mellette fordított is; többek között finn nyelvre fordította Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig c. regényét. A szobrászkodás és az irodalmi tevékenysége mellett hosszú ideig Finnország konzulja hazánkban, majd hazánk magyar konzulja Finnországban és később több más európai országban. A hálás magyar utókor nem feledkezett meg róla; emléktáblája a szoborcsoport talapzatján látható, amelyet 2009-ben helyeztek oda.

„Huszas. A huszas, az a pénzdarab, amely a régi, ezüst alapú pengő forintnak harmadrészét, 20 krajcárt ért. Osztrák neve cvanciger. Az első magyar köriratú huszas 1848-as évszámmal Körmöcbányán veretett. E pénzfajok a Krisztust tartó Mária képéről Máriásnak is hivattak.”
                                  
                                                                                                              A Pallas nagylexikonából