A „Hargita” névre keresztelt kormányvonat „népünk bölcs vezérének”, Rákosi Mátyásnak a különvonata volt. (Sőt, még maga Kádár János is használta az "Ezüst Nyíl" nevű motorvonata megépítéséig!) Története még a második világháború előtti időszakra nyúlik vissza, 1941-ig, amikor Észak-Erdély ismét Magyarország része lett. A fővárosból a távoli erdélyi települések elérése gőzmozdonnyal nehézkes és hosszadalmas volt. Ekkor ajánlotta a GANZ-gyár az új háromrészes motorvonatát, amelyet hamarosan a Székelyföld hegyeiről Hargitának neveztek el. 1943-ban jelentette a Magyar Országos Tudósító, hogy június 1-től Székely gyorsmotorvonat indul Bp. Nyugatiról Kolozsváron és Désen keresztül Sepsiszentgyörgyre. 1945 után hazánkban beköszöntött a Rákosi-diktatúra. A „nép szeretett vezérének” pedig az ÁVO olyan különvonatot keresett, amely gyorsan megy, üzembiztos és jól védhető. Választásuk természetesen a Hargita motorvonatra esett. 1951-ben a Dunakeszi Vagongyárban meg is rendeltek Rákosinak és vezérkarának egy Hargita vonatot. Az elkészült jármű három részből tevődött össze: a 46. számú motorkocsi (nevezték rádióközpontnak is), a 47. számú motorkocsi (ez volt a konyhás kocsi, mivel itt lehetett főzni) és a köztük lévő 57. számú mellék kocsi, fekvő- és ülőhelyekkel. A szerelvény több mint 70 méter hosszú volt és legalább 120 km/órás sebességgel száguldott a síneken. A 46-os számú nagy szalonjában egy hosszú asztal volt, 16 bőr bevonatú karosszéktől övezve. A „bölcs vezérnek” egy nagy hálófülke állt rendelkezésére. Persze, a fülkék nagy részéhez zuhanyozókabinok is kapcsolódtak. Itt is volt rádió és távbeszélő szoba. Rákosinak a szobájában egy olvasólámpa volt, valamint rádió lemezjátszóval és hanglemeztárolóval. A mozdonyvezető vezetőállásában három szék volt: a korabeli anekdota szerint egy ember vezetett, kettő pedig őt figyelte, megbízhatóan végzi-e dolgát…
A „nép vezérének” dicstelen leszereplése után a „Rákosi-vonatot” még Kádár János is használta. Ekkor már sokat kellett javítani, így Kádár új vonatot kapott. Kádár utált repülni. A Kádár-vonat utolsó mozdonyvezetője, Murárik István visszaemlékezésében leírja, hogy Kádár János többször elmondta neki, hogy ő a vasúton a legnyugodtabb, mert a repülőgép lezuhanhat, a hajó elsüllyedhet, de a vonat mindig a talpán marad…
A szocialista országok vezetőinek kényelmét a különleges közlekedési eszközök is teljessé tették - ilyen volt az ún. kormányvonat is. Kádár különvonata igen szerény volt. Noha Kádár János szakított elődje, Rákosi Mátyás, személyi kultuszával, és védjegyévé az egyszerűséget, a puritanizmust tette, a "K" vonatot azért ő is előszeretettel használta. A pártvezetők által használt vonatok biztonsága elsődleges szempont volt, ezért a szerelvények csak pontos forgatókönyv, külön menetrend szerint közlekedhettek. A vonat indulásának és érkezésének időpontjai államtitkot képeztek, azonban azt is biztosítani kellett. Az érintett vasúti átjárókat már jóval a vonat elhaladása előtt lezárták, ami többször okozott problémát az arra utazóknak. Az is lassította az áthaladást, hogy a „K vonat” előtt haladt mindig egy ún. előfutó motorkocsi, aminek az volt a szerepe, hogy tesztelje a vasútvonalat, és az esetleges aknától megvédje a kormányvonatot, ill. a benne ülőket. A vonaton utazó pártvezetők védelmét és a szerelvény fokozott biztosítását ebben az időben a kormányőrség és a karhatalom együtt végezte. Kádár János kezdetben a Horthytól örökölt kormányvonatot, a hajdani Turánt és Rákosi Hargitáját használta, majd a 60-as évek végétől az új kormányvonattal az ún. „Ezüst Nyíllal’ utazott, amely 1969-re készült el. Nevét a vonat oldalán végigfutó ezüst csíkokról kapta. Az új vonatot a Rába Magyar Vagon- és Gépgyár készítette el, a gépészeti részeket a Ganz Mávag Mozdony-, Vagon- és Gépgyár szerelte össze. Biztonsági okokból az új vonat padlózata és falai erősebbek, üvege pedig vastagabb volt, mint az átlagos személyszállító vonatoké. A fülkék hangszigeteltek voltak, belsejüket ellátták légkondicionáló készülékkel. A szerelvény telefonhálózattal, világvevő rádióval, rádióantennával és vonathangosítással is rendelkezett. A vonaton volt konyha, tárgyaló (16 fő részére), fürdőszoba zuhanyzóval, ill. két- és négyfős hálókocsi-rész. Kádár kérésére egy kártyázásra és sakkozásra alkalmas kis szobát is kialakítottak. A kocsik berendezése természetesen a kádári puritanizmus jegyében sokkal visszafogottabb volt, mint például a jugoszláv államfő, Tito vasúti szerelvényei. A vonatot jól hangszigetelték, még a légkondicionáló zúgását sem lehetett hallani, mert már az is volt benne. Évente olyan 5-7 ezer kilométert tett meg vele Kádár. Kádáron kívül a vonat híresebb utasai közé tartozott Leonyid Brezsnyev, Kim Ir Szen illetve Richard Nixon. Kádár legnyugatibb állomása azonban csak Bécs volt. Közép- és Kelet-Európában, illetve a Balkánon azonban sokfelé eljutott az „Ezüst Nyíllal”. A szerelvény Kádár halála után tovább közlekedett. Utazott rajta többek között Antall József, Horn Gyula, de még Orbán Viktor is. Mára múzeumi tárgy lett mind a két vonat, amelyek a Vasúttörténeti Parkban megtekinthetők (persze csak kívülről).
