Erdőkerülők

„Tisztelt Rektor úr!

Bocsásson meg, hogy levelemmel zavarom és vele elrabolom értékes, drága idejét.

Engedje meg, hogy bemutatkozzam. Szentes Gyula vagyok, egyszerű kispesti nyugdíjas és székely ember. Szüleim bukovinai székelyek, édesapám Istensegítsen, édesanyám Hadikfalván születtek. A székelyek (és általában mi magyarok), nem sok jót köszönhetnek a Habsburgoknak (lásd a székely genocídium, azaz a Mádéfalvi veszedelem), de József nádor mellett még van egy Habsburg, és egy Habsburg kötődésű, akik nagyon kedvesek a székelyek számára és jó érzésekkel töltik el a szívüket. Az egyik Hadik András, Mária Terézia szolgálatában álló magyar lovashuszár tábornok, a székelyek jótevője, a másik pedig Sisi, azaz Erzsébet, Magyarország királynéja. Őseink Erzsébetet (Mária, a Magyarok Nagyasszonya, Magyarhon őrizője, patronája mellett) a magyarok és a székelyek védangyalának tekintették, így kultusza, emléke és tisztelete – különösen az 1898-as tragikus halála után – Erdélyországban, Székelyföldön, a székely falvakban mélyen élt és máig él.

Tisztelt Rektor úr!

Azért kerestem meg Önt levelemmel, mert egy szobor, az Epreskert egyik szobrának a védnöke, szószólója szeretnék lenni. Ez a szobor pedig nem más, mint Sisinek, Erzsébet királynénknak carrarai fehér márványból faragott gyönyörű szobra. Ez a szobor, ha jól tudom, már több évtizede ott áll a Szobrász Tanműhely melletti nyitott fészerben, ahol csak porosodik, állaga óhatatlanul romlik, ráadásul szegénynek a bal alsó karja is hiányzik.

Tisztelt Rektor úr!

Tisztelettel kérdezem, hogy elképzelhető-e az a lehetőség, hogy a szobor egy teljes körű felújítás, restaurálás után Budapest egyik közterületén, egy szép parkban felállításra kerüljön? (2012-ben ennek a szobornak méltó „párja”, gyönyörű másolata került felállításra és felavatásra Nagykanizsán, a kanizsaiak nagy örömére, Hát, milyen nagyszerű és magasztos esemény lenne, ha az eredeti Erzsébet királynénk szobra méltó felállításra kerülne, itt a fővárosban. Ha megengedi Rektor úr, küldök két képet a kanizsai szoborról).

Tisztelt Rektor úr!

Én, most nem csak szószólója, istápolója szeretnék lenni a szobornak, hanem a mecénása is. Mint már levelem elejibe említettem, kisnyugdíjas vagyok, a nyugdíjam nettó 200 000 Ft. Lássuk be, nem valami sok… De mégis, ennek ellenére szeretnék 100 000 Ft-ot felajánlani a szobor restaurálására és felállítására.

Tisztelt Professzor úr!

Köszönöm, hogy meghallgatott és levelemet elolvasta. Önnek jó egészséget és minden jót kívánok.

Tisztelettel

Szentes Gyula”

A császári és királyi pár, Ferenc József és Erzsébet királynénk többalakos szoborcsoportról való szobor, Sisi egyedüliként megmaradt, hányatott életű márványszobra az Epreskert egyik eldugott fészerében áll 1945 óta, tehát már 81 éve van itt méltatlanul árván, elhagyatva, elfeledve.

A műalkotást („Hódolat Ferenc József és Erzsébet királyné előtt”) az Országház kupolacsarnokában akarták eredetileg felállítani, de alapozási nehézségek miatt ez nem sikerült. 1910. május 25-én a Petz Samu tervezte Műegyetem ünnepélyes zárókő letételén az uralkodó, Ferenc József is részt vett. Látogatása emlékére gróf Khuen-Héderváry Károly miniszterelnök a Műegyetemnek ajándékozta a királyi párt ábrázoló carrarai márványból készült szobrot. A szoborcsoportot, - melynek alakjait Szécsi Antal műegyetemi szobrásztanár, alapzatát Steindl Imre műegyetemi ny. r. tanár tervezte, - a Műegyetemi Könyvtár neogótikus előcsarnokában, a mai kölcsönzési tér helyén helyezték el. A könyvtár épületében esett II. világháborús károk helyreállításával egyidejűleg eltávolították a királyi házaspárt ábrázoló márvány szoborcsoportot, Ferenc József szobrát és a mellékalakokat ízzé-porrá törték, Sisi, a háborút szerencsésen átvészelt szobrát a Képzőművészeti Főiskolának átadva. Majd innen került át végül a Képző művésztelepére, a bajza utcai Epreskertbe, mai helyére.

Az elmúlt egy-két évtizedben már többször jártam az Epreskertben, sajgó, fájó szívvel mindig találkozva, látva sanyarú sorsú magyar királynénk méltatlanul elfeledett, elhanyagolt szobrát. Most érett meg bennem az elhatározás, hogy megpróbálok tenni valamit érte. Az egyetem rektor professzorával szerettem volna személyesen beszélni, de nem oda Buda!, hozzá nem egyszerű a bejárás. Ezért döntöttem úgy, hogy levélben fordulok hozzá.

Küldetésem, misszióm során most egy picit báró Sina Györgynek érzem magam, aki nemes célú, segítő mecénásként hozzájárult a Széchenyi Lánczhíd építéséhez. (A Széchenyi Lánchíd a "Legnagyobb magyarról" elnevezett híd hivatalos, tisztességes neve, csak az elmúlt idők alatt mi redukáltuk le a nevét Lánchídra, amely csak egy hétköznapi, közszájon forgó becenév. Hídjainkat mind-mind neves történelmi személyekről neveztük el...) Kevesen tudják a bankár, nagybirtokos Sina Györgyről, hogy a kiadások 9/10-ét ő finanszírozta, gróf Széchenyi István pedig a fennmaradót. (Mielőtt ezért lefitymálnánk Széchenyit, ne feledjük, hogy a gróf több tucat kezdeményezést, alapítványt támogatott, tevőlegesen és anyagilag is: Magyar Tudományos Akadémia, Nemzeti Múzeum, Széchenyi Könyvtár, a Duna és a Tisza szabályozása, a dunai gőzhajózás, a vasút, a lótenyésztés, a Lovarda, Hitelbankok alapítása, a Fiume kikötő felvirágoztatása és még estig sorolhatnám. A hatalmas szellemi tőkéjéről pedig ne is beszéljünk…) Kevesen tudják, hogy Jókai, regényében a bőkezű mecénásról, az emberek jótevőjéről, a filantróp Sina Györgyről mintázta az Aranyembert. Nem véletlenül… Sina György is bebizonyította, - akárcsak a regénybeli Timár Mihály - hogy a mérhetetlen vagyont nemes célokra is lehet áldozni...