Erdőkerülők

A budai Vízivárosban futó Fő utca Budapest egyik legrégebbi útvonala, amelynek mentén számos történelmi jelentőségű, értékes műemlék épület sorakozik.

A településrész területén igen ősi maradványokat – a Fő utcai Királyfürdő helyén római fürdőt, a Corvin téren római temetőt – tártak fel, a mai Fő utca alatt haladt az észak-déli római út Aquincumba. A középkorban több kis település jött létre ezen a területen, mindegyiket a templomáról nevezték el. Buda öt külvárosa terült el a mai Víziváros helyén: Tótfalu, Taschental, Szent Péter, Szent Mihály és Szent István városrészek. Szent István külváros területén állt az Augustinusok kolostora, Taschental területén a karmeliták kolostora, mellette 1515-ben épült fel a Szent Anna kápolna. Feltehetően Szent Péter külvárosban (mai Budai Vár) állhatott a Mária Magdolna templom Krisztus Teste kápolnája, ahová először a lefejezett Hunyadi Lászlót temették. (A templom és a kápolna elpusztult, falromjainak alapjai a budavári Szent György téren léthatók, a Sándor palota melletti füves részen).

Lakosaik Zsigmond király idejében városfallal erődítették meg e településeket; a falmaradványok ma már csak a Margit körút 66. szám alatt, a Horvát utca 25-27. számú ház kertjében, illetve a Külügyminisztérium Bem téri épületének aulájában láthatók. Ez volt a híres budai városfal. A Duna túloldalán, párjával, a pesti városfallal, ezek a kőfalak védték a két növekedő „városka”, Pest és Buda határait. (Mindkét városfalat illetve maradványaikat egy-egy bejegyzésben mutatom meg, nemsokára).

A Fő utca 3-5. szám alatt található házak helyén állt a középkorban épült és a török hódoltság alatt is használt vízmű, míg a XVII. század végén a piac helye a mai Szilágyi Dezső téren volt. Az országos vásárokat a Batthyány téren (akkori nevén Bomba-tér (Bombenplatz), az ott felállított katonai őrházban felhalmozott ágyúgolyókról) tartották. Víziváros már az 1684. évi első sikertelen ostrom idején elpusztult, a bénázó osztrák sereg miatt. (mármint ezt a sikertelen ostromra értem, amikor is Buda visszafoglalása a töröktől csak 1686-ban sikerült, nagy nehezen…). Az újjáépítés lassan indult meg. A kapucinusok 1687 és 1716 között építették meg kolostorukat és templomukat. A korábbi Budai Vigadó, ma Hagyományok Háza helyén egykor fegyvergyár állt. A Fő utca hét teret érintő vonala – öt templomával, az összes történeti stílust és az eklektika minden stílusváltozatát felvonultató házsoraival, a Dunára és a Várhegyre való rálátást biztosító részeivel – a leggazdagabb együttesek közé tartozik.

A szociális otthonként és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat központjaként működő egykori rendház, a csodálatos, rejtett barokk templom, szoborremekekkel és az egykori Marczibányi-féle szegényház ritka egybefüggő, értékes gyöngysora a Fő utcának.

Az 1700-as évektől kezdve a Fő utca Buda kereskedelmi központja, a város egyik legforgalmasabb része volt. A Várnegyed és a török támadások során elpusztult Víziváros alatt található. A hódoltság után német kereskedők és más nemzetiségűek népesítették be a környéket. Az általuk emelt barokk házak Budapest építészeti örökségének meghatározó elemei. Így a tér szélén álló vörös ház is, amiben ma a Máltai Szeretetszolgálat működik, története viszont egészen a török korig nyúlik vissza. Eredetileg Tojgun pasa dzsámija állt a telken, Buda visszafoglalása után bosnyák ferencesek építettek itt barokk stílusú kolostort, később pedig templomot (Szent Ferenc sebei templom), amiben a mai napig a szerzetesek által készített barokk berendezési tárgyak láthatók. A téglavörös kolostor évekkel később az Erzsébet-apácákhoz került, ők pedig egy részét kórházzá alakították.

A Batthyány-téri Vásárcsarnok mellett két különleges ház áll: egy copf és egy rokokó stílusú. A Négy évszak ház a (Batthyány tér 3.) a 18. század végén épült copf stílusban, nevét pedig a homlokzatát díszítő domborművekről kapta. A másik ház (Batthyány tér 4.) a maga korában a környék egyik legmenőbb helye volt, ahová a legkülönfélébb hírességek tértek be, a legenda szerint maga Casanova is megfordult itt a Fehér Kereszt Fogadóban, de ez tényleg csak legenda. Ezeknek a házaknak bejárata (és a Szent Ferenc sebei templom is) pár lépcsőfokkal lejjebb van, mint az utcaszint. Ennek oka, hogy a teret és a hozzá kapcsolódó utcákat 1872-ben árvízvédelmi okokból feltöltötték, mintegy egy méterrel magasították. Ezért látni a Szent Ferenc sebei templom, a rokokó házak és a Szent Anna templom utcára néző falai és a mai utcák szélei között mintegy egy méter széles és vagy egy méter mély árkokat látni.

A török idő alatti lelkipásztori tevékenységükért Buda visszafoglalása után a ferencesek a Duna partján megrongáltan maradt Magtúl Musztafa pasa mecsetét dervis-épületeivel együtt kérik és meg is kapják. Először ezeket használhatóvá teszik és egy ideiglenes templomot építenek. Majd fokozatosan alakítják ki hatalmas kolostorukat, amelyben novíciánusuk, teológiájuk is helyet kap. A templom építését 1731-ben kezdik meg Hans Jakab vezetésével. 1757-ben Zbiskó Károly bosnyák ferences püspök szenteli fel. A templombelső gazdag kiképzése többnyire ferences, művész testvérek munkája. A ma is látható barokk berendezési tárgyak többségét (oltárok, szószék és padok) a szerzetesek saját műhelye készítette. II. József parancsára 1785-ben a ferencesek a megszüntetett ágostonosok országúti rendházát és templomát veszik át, eddigi kolostorukba pedig a Szent Erzsébet női, betegápoló rend tagjai költöznek Bécsből érkezve, akik 60 ágyas kórházat, a Marczibányi Alapítvány segítségével pedig 24 férőhelyes szeretetotthont létesítenek. A „gyámolatlan betegeknek” szóló ápolási szolgálatukat egészen a kommunista diktatúráig, 1950-ben történt feloszlatásukig végezték. Ma fővárosi szociális otthon.

A budapesti német katolikusok közössége a Szent Ferenc sebei templomban, az olaszoké pedig a kapucinusoknál gyűlik össze.

Az assisi kolduló szerzetes, aki értette az állatok nyelvét, aki beszélt a madarakkal és aki magán hordozta Krisztus sebeit

Ferenc az 1180-as évek elején született Assisiben. Posztókereskedő édesapja az észak-itáliai város leggazdagabb embere volt, Franciaország iránti szeretetéből becézte kisfiát, akit Jánosnak kereszteltek, Francescónak, vagyis kis franciának.

A húszéves Ferenc egy hadjárat során megsebesült, s foglyul ejtették. Szabadulása után visszatért szülővárosába, és fokozatosan felhagyott a nagyvilági élettel. Megtérése meghatározó mozzanata volt találkozása egy leprással, valamint a San Damiano-templomban átélt misztikus élménye, amikor Krisztus háromszor így szólt hozzá a keresztről: „Ferenc, menj, és javítsd meg omladozó házamat!”

1208-ig remeteként élt, majd egyre többen csatlakoztak hozzá. Ő azonban nem mert a saját elgondolása szerint életszabályt adni társainak, ezért valamennyien a Szent Miklós-templomba mentek, ahol az oltáron ki volt téve az evangéliumoskönyv. Ferenc találomra felütötte a könyvet, és erre a helyre talált: „Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el, amid van, és oszd szét a szegények között!” (Mt 19,12). Ekkor felkiáltott: „Testvérek! Ez a mi életünk! Ez a mi regulánk! Menjetek hát, és tegyétek meg, amit hallottatok!” Mindez 1209. április 15-én történt. Ez a nap a ferences rend születésnapja.

Néhány év alatt a testvérek száma elérte az ötezret. Ferenc Rómába ment, és III. Ince pápa jóváhagyását kérte életformájukra. A pápa érezte, hogy Ferencet Isten világosította meg és indította el útján.

A legenda szerint III. Ince pápa álmot látott: látta, hogy a lateráni bazilika összedőlni készül, de egy jelentéktelen kis szerzetes a templom mellé áll, s miközben ő maga egyre nagyobb lesz, a vállával megtámasztja az épületet. Néhány nappal később megjelent Ferenc társaival a pápa előtt. Ekkor hangzott el a felismerés: „Valóban ez az a szerzetes, aki Isten egyházát megtámasztotta, és megmentette a pusztulástól!”

Ferenc és szerzetestestvérei az Angyalos Boldogasszony-kápolnában, vagyis a Porciunkulában telepedtek le. (a portiuncula szó jelentése: „kicsinyke osztályrész”) A kápolna körül gallyakból építették a kunyhóikat a testvérek. Ferenc a szegénységet úgy tekintette, mint „Krisztus menyasszonyát”.

Assisi szentjének tiszta lelkében háborítatlan öröm lakozott. A tökéletes öröm titkáról így tanított, amikor egy téli reggelen a Porciunkula felé tartottak szerzetestársaival: „A testvérek jó példája, a csodatévő erő, a betegek gyógyítása és a halottak feltámasztása – nagy dolgok ezek, Leó testvér! De mindennél több a tökéletes öröm. Nem található az sem a tudományban, sem a nyelvek adományában, sem a nagy prédikálótehetségben, és mégis az egész világot meg lehet vele téríteni. S ha mi most megérkezünk a Porciunkulához, és várnunk kell a kapu előtt az esőben és a hidegben, mert a kapus megvárakoztatja a hívatlan vendégeket, és mi ezt türelemmel elviseljük – ó, Leó testvér, írjad csak –, ebben áll a tökéletes öröm! És ha a további zörgetésünkre a kapus furkósbottal kirohan, megragadja a kapucninkat, a földre ránt, és a hóban tetőtől talpig jól elver minket, ha mi ezt is türelemmel és Krisztus szenvedésére gondolva zokszó nélkül el tudnánk viselni – írjad csak, Leó testvér –, ebben áll a tökéletes öröm!”

A rend tagjainak száma tovább növekedett. Mikor Assisi egyik nemesi családjának fiatal leánya, Klára is Ferenc követői közé állt, megszületett a ferences közösség női ága, a klarisszák rendje.

Ferenc tekintélyét mindenki elismerte, ezért békét tudott közvetíteni a sokféle háborútól gyötört világban. 1210-ben Assisiben az addig viszálykodó ellenfelek, Guido püspök és a város vezetői az ő hatására „örök békeszerződést” kötöttek egymással, Arezzóban pedig megakadályozta a polgárháborút. A keresztes hadjáratoknak is véget akart vetni, és az iszlámot nem karddal, hanem prédikációval akarta megtéríteni. Két sikertelen út után 1219-ben sikerült eljutnia a szaracénok közé. A szultán megcsodálta ezt a rendkívüli embert, meghallgatta a prédikációját, de a megtérésre nem volt hajlandó. Békében elbocsátotta. 1220-ban Ferenc a Szentföldre is ellátogatott.

Szent Ferenc és a Gubbioi farkas

A szent sok békeszerzésének egyik különleges esete maradt fenn a gubbiói farkas legendájában. Gubbio környékén egy rendkívül vad farkas garázdálkodott. Kegyetlenül pusztított, széttépett állatokat és embereket egyaránt, és az egész vidék rettegett tőle. Ferenc minden figyelmeztetés ellenére odament a vadállathoz, és így beszélt hozzá: „Igen nagy bajokat okoztál, megérdemelnéd, hogy úgy bánjanak el veled, mint a gonosztevőkkel, azaz megöljenek. Ellenségeddé tetted az egész várost. Én azonban szeretnék békét kötni közted és köztük.” Akkor a rettenetes vadállat meghunyászkodott, követte Ferencet, és bement vele együtt a városba. Ott a piacon, az egész nép jelenlétében ünnepélyesen megkötötték a békét.

Ferenc megtérése pillanatától haláláig odaadó tisztelettel követte és hirdette a megfeszített Krisztust. 1224-ben, a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén az Alverna-hegyen imádkozott, amikor Krisztus csodálatos módon megújította szenvedésének jegyeit, a szent sebeket szolgájának testében (stigmatizáció).

Szent Ferenc nem volt tudós, mégis olyannyira magában hordozta a Szentírás szellemét, hogy művelt teológusok csodálkoztak el a szentírás-magyarázatain. Egy domonkos teológus így nyilatkozott róla:

„Ennek az embernek a teológiája tisztaságával és emelkedettségével a sas szárnyalásához hasonlít, amihez mérten a mi tudományunk hason csúszik a földön.”

Ferencben mély tisztelet és csodálat élt Isten teremtett világa iránt. Költeménye, a Naphimnusz nem pusztán gyönyörködés a természet szépségeiben, hanem Ferenc belső lelki érésének gyümölcse.

Szent Ferenc és a fecskék

Celanói Tamás által feljegyzett életrajzaiból kitűnik, hogy Szent Ferenc mélységesen tisztelte az életet, szerette Isten minden teremtményét, tudott beszélni az állatok nyelvén és hatni rájuk, legyenek azok tücskök, nyulak, ragadozó vagy akár énekes madarak. Így lett Szent Ferenc az állatok védőszentje és emlékünnepe az állatok világnapja is egyben.

Részlet a szent életrajzából:

"Egyszer egy Alviano nevű helységbe ment a szent prédikálni. A nép már együtt volt, és ő megadta a jelet a beszéd megkezdésére. Az ott fészkelő fecskék azonban olyan éktelen lármát csaptak, hogy emiatt egyetlen szavát sem lehetett hallani. Erre az összes jelenlevők füle hallatára így szólott: „Fecske nővéreim, ideje már, hogy én is szóhoz jussak, mert ti már ugyancsak kibeszéltétek magatokat. Halljátok meg tehát Isten igéjét és maradjatok veszteg, míg az Úr beszéde be nem teljesedik.” És azok, mintha csak eszes lények lettek volna, abban a pillanatban elhallgattak és mindaddig el nem mozdultak helyükről, míg csak be nem fejeződött a prédikáció. És valahányan csak látták ezt, mindnyájan csodálkozással teltek el és magasztalták érte Istent."

II. János Pál pápa 1979-ben az ökológiával, természetvédelemmel foglalkozók védőszentjévé nyilvánította Szent Ferencet.

„Szent Ferenc a teremtés sértetlensége iránti mély és őszinte tisztelet példáját kínálja a keresztények számára. Mint a szegények barátja, aki szeretetben élt Isten minden teremtményével, Szent Ferenc az egész teremtést – állatokat, növényeket, természeti erőket, sőt, Napfivérét és Holdnővérét is – meghívta, hogy együtt tiszteljék és dicsőítsék az Urat. Az assisi nincstelen tanúbizonyságát adja annak, hogy ha békében élünk Istennel, nagyobb készséggel fogjuk építeni a békét az egész teremtéssel is, ami elválaszthatatlan a népek közötti békétől.”

(II. János Pál pápa: Az ökológiai válság: közös felelősségünk. Üzenet a béke világnapjára. 1990. január 1.)

„Szent Ferenc misztikus volt, zarándok, aki egyszerűen és csodálatos összhangban élt Istennel, másokkal, a természettel és önmagával. […] Ferenc valahányszor nézte a napot, a holdat vagy akár a legkisebb állatokat, mindig énekelni kezdett, és dicsérő énekébe az összes teremtményt bevonta. […] számára valamennyi teremtmény fivér és nővér volt, aki szeretetkapcsolatban állt vele. Ezért feladatának érezte, hogy mindennek gondját viselje, ami csak létezik. […] Szent Ferenc szegénysége és egyszerűsége nem merőben külső aszketizmus volt, hanem valami gyökeresebb: lemondás arról, hogy a valóságot puszta használati tárggyá alakítsa, amely felett rendelkezni lehet. […] Szent Ferenc – hűen a Szentíráshoz – azt javasolja, hogy a természetet olyan ragyogó könyvnek tartsuk, amelyen keresztül Isten beszél hozzánk, az ő szépségéből és jóságából tükröz vissza nekünk valamit ”

(Ferenc pápa: Laudato si’)

Halála előtt Ferenc megáldotta testvéreit, felolvastatta Jézus búcsúbeszédét, és még egyszer átnyújtott a jelenlévőknek egy-egy falat kenyeret. Ezután megkérte őket, hogy vetkőztessék le, és fektessék le a puszta földre – azt akarta, hogy a végső szegénység legyen a halotti ruhája. A halált „Isten hozott, Halál testvér!” felkiáltással fogadta, és énekelve adta vissza lelkét az Úrnak 1226. október 3-án a Porciunkulában.

Alig két évvel később IX. Gergely pápa a szentek sorába iktatta. Ünnepét azonnal felvették a római naptárba, október 4-i dátummal.

Források:
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon

Assisi Szent Ferenc jelképei (attribútumai): bárány, farkas, hal, szarvas, koponya, a madarak, stigmák.

Védőszentje a természetnek, az állatoknak (különösen a madaraknak), családoknak, kereskedőknek, környezetvédőknek, sok templomnak, Olaszországnak.

Emléknapja október 4-én van, amely egyben az Állatok Világnapja is 1931 óta.