„1947. évi XIX. törvény
a szovjet-orosz katonai emlékművek és hősi temetők kegyeleti gondozása tárgyában
A magyar törvényhozás eltelve a kegyelet érzéseivel azoknak a szovjet-orosz katonáknak hősi emléke iránt, akik a demokratikus Magyar Köztársaság kivívásáért magyar földön életüket áldozták, a hősiességüket hirdető katonai emlékművek és a részükre örök nyugvóhelyül kijelölt hősi temetők kegyeleti gondozásának biztosítása érdekében a következő törvénycikket alkotta:
1. §
2. § Minden község (város) köteles a területén lévő szovjet-orosz katonai emlékművet, hősi temetőt és sírokat költségvetésének terhére gondozott állapotban tartani.
3. §
4. § A jelen törvény kihirdetése napján lép hatályba, végrehajtásáról - a honvédelemért felelős miniszterrel és az egészségügyért felelős miniszterrel egyetértésben - a településfejlesztésért és településrendezésért felelős miniszter gondoskodik.”
Magyarország területén 140-220 ezer szovjet katonasír van, több mint ezer különböző helyszínen. Közülük 7280-an vannak eltemetve a Fiumei úti sírkert 1,5 hektáros területén. Az orosz föderáció területén pedig több 100 ezer magyar katona és civil nyugszik. A magyar kormány elkötelezett mind a magyar, mind külföldi katonák síremlékének ápolásában, amelyről a magyar–orosz kormányközi hadisírgondozó vegyes bizottság gondoskodik a két fél között megkötött hadisír-egyezmény révén. Az orosz és a magyar állam között 1995-ben kötött egyezmény is megtiltja a temetők felszámolását. Ennek az egyezménynek köszönheti fennmaradását a Szabadság téri szovjet emlékmű éppen úgy, mint az orosz földön a doni magyar katonák, a Magyar Királyi Honvédség 2. magyar hadsereg alakulat honvédjeinek hősi temetői és emlékművei.
A Fiumei úti szovjet parcellában a II. világháborúban elesett szovjetek emlékére nagyobb területen 1944-45-ös rész van, de visszakerültek azok az 1956-os, vörös csillagos obeliszkek is, amik az 56-os forradalomra ellenforradalomként hivatkoznak, és a forradalom elleni harcban és a szocializmusért küzdő elhunyt szovjet katonáknak állítanak emléket.
Még Putyin, orosz elnök rendelte el 2007-ben, hogy világszerte helyre kell hozni az elesett szovjet katonák temetőit (akárhogy nézzük, tökös gyerek ez a Putyin…). A Fiumei úton lévő emlékhely a második volt a sorban, az első nagyszabású rekonstrukció Kínában, az orosz-japán háborúban kulcsszerepet játszó Port Arthurban valósult meg. A budapesti temetőben a szovjet parcellát 2013-14-ben újították fel (amúgy világszínvonalú módon, orosz állami és egy orosz milliárdos pénzéből), és 2015-ben maga Putyin személyesen koszorúzta meg az emlékhelyet.
Az elmondottak „fényében” azonban ne felejtsük el, hogy a Magyarországot megszálló kommunista birodalom, a Szovjetunió bár magát felszabadítónak állította be és ízibe egy csomó katonai hősi emlékművet állíttatott magának, hazánkban mégis megszállóként viselkedett. Ne felejtsük el, hogy Magyarország az oroszoknak ellenség volt (és fordítva), területe pedig csupán háborús hadszíntér. Röpcédulákon és hangszórókon keresztül azt hirdette, hogy nem akarja megszállni az országot, nem akarja megváltoztatni az ország társadalmi berendezkedését, mindenki szabadon gyakorolhatja a vallását, élheti eddigi megszokott életét, stb., stb., de ez mind hazugság volt.
Sokan elhitték a hazugságokat, az ígéreteket és nagy reményekkel, felszabadítóként fogadták a szovjet csapatokat, ám csalódniuk kellett. Ahogy Márai Sándor megfogalmazta:
„A nácik üldözöttjei számára, az orosz egyféle felszabadulást is hozott, menekülést a náci terror elől. De szabadságot nem hozhatott, mert az nekik sem volt.” Vagyis szabadság nem jutott senkinek, csak elnyomás, atrocitás és rabiga. A dicsőséges Vörös Hadsereg katonái az országban szabad kezet kaptak a rablásra, fosztogatásra, a nők (akár a gyermeklányok) tömeges megerőszakolására. Sztálin is biztatta a katonáit: „kell a katonáknak egy kis szórakozás…” – mondta kéjes vigyorral és nagyot szippantott a szivarjából. 1945 után több százezer nőt, fiatal lányt erőszakoltak meg a hős szovjet katonák. „Magyar fasiszta kurva” – mondták a nőknek, mielőtt rájuk feküdtek volna. A „vörös lámpás” barakkok, csűrök előtt mindig több száz főből álló sor kígyózott. Sokszor azt a nőt, akit már „túlhasználtak” (értsd, már heteken át több ezerszer megerőszakoltak egymás után) egyszerűen főbe lőtték. Vagy aki túlélte, akkor is megroppant a gerince, vagy odalett a méhe. Hát ilyenek voltak a baráti, felszabadító, hős szovjet katonák minálunk. „Áldásos” viselkedésükből ízelítőt kaphatunk a „A vád” című megrázó, drámai magyar filmből.
És akkor ott volt a „málenykij robot”, „egy kis munka” a Gulagokon. Mikor Sztálint megkérdezték, hogy mi legyen a magyarokkal, mi legyen a magyar kérdéssel? Sztálin azt válaszolta: „a magyar kérdés csupán vagon kérdése…” Szibériába, a mínusz 20-30 fokos hidegbe a hadifogoly katonákon kívül több százezer civilt, férfit és nőt hurcoltak el kényszermunkára. 1953 után csak elenyésző részük tért vissza élve, egészségükben megroppanva, összetörve. Sokan, akik hazatérve a hosszú nélkülözés, éhezés után megettek egy rendes adag ételt, belehaltak. Úgy jártak, mint a Móricz novella hőse, Kis János, a „Tragédia” című írásában.
De a szovjetek a frontokon a saját katonáikkal
sem bántak kesztyűs kézzel: ott a visszavonuló katonáikat is lelőtték. Az
indok: gyávaság, megfutamodás, fegyver elhagyása, dezertálás, egyszóval
hazaárulás. A vörös komisszárok a háború ideje alatt 25-30 ezer saját
kiskatonáikat végeztették ki. Egy kisvárosnyi embert… Ezzel is megfélemlítve és
kényszerítve őket arra (sokszor még fegyvert sem adva a kezükbe, lásd az „Ellenség
a kapuknál” c. nagyszerű filmet), hogy akkor is támadjanak, ha tömeges és
értelmetlen halál vár rájuk. Sokszor ágyútölteléknek használták őket, nem
véletlen, hogy milliószámra estek el a frontokon, legtöbbje feleslegesen.) Ha a
saját katonáival, állampolgáraival így bánt a szovjet rendszer, akkor mire
számíthatott egy ellenséges, más ideológiájú ország lakossága? "Vae victis - Jaj a legyőzötteknek".
A magyar katonák az orosz frontokon viszont
semmiféle atrocitást, kegyetlenkedést nem követtek el az orosz lakossággal
szemben. Őket csak harcolni küldték oda. Elég bajuk volt az is. A magyar honvéd, a magyar katona etikai kódexében előkelő helyen szerepelt a tisztesség és a becsület. (Ez alól sajnos - egyszeri - kivétel volt az Újvidéki vérengzés, de a bűnösök legalább megbűnhődtek. De ez egy külön elbeszélést igényelne...)
Az oroszok, a szovjetek egyetlen „érdeme”, hogy Európát (és benne Magyarországot) megszabadították a fasizmus rémétől, de ugyanakkor a nyakunkba ültettek egy másik szörnyet, a kommunizmust, a szocializmust. A II. világháború igazi győztese Sztálin volt: a háború elején, akárcsak Hitler, Sztálin is megtámadta Lengyelországot. A háború végén a fél országot, Kelet-Lengyelországot máig meg is tartotta(!). (Ne felejtsük el, hogy Hitler Lengyelország elleni inváziója miatt tört ki a totális háború, 1939. szeptember 1-én…) Sztálin megtámadta és lerohanta Finnországot és a Balti államokat. Sztálin annektálta és bekebelezte Besszarábiát (ma Moldova), Galíciát és Bukovinát. Hitler a háború alatt zsidók millióit irtotta ki, Sztálin a háború előtt és alatt saját népének millióit, a háború után a kollaboráns ukránok százezreit irtotta ki. Sztálin a háború után fél Európát a szovjet érdekszféra alá kényszerítette (Churchill pipogya próbálkozását olyan könnyedén rázta le, mint szivarja végéről a hamut…). 1946-ra már Sztálinnak is volt atombombája (hiába kérkedett vele Truman a Potsdami konferencián, hogy „nekik már van atombombájuk”. Sztálin erre csak annyit mondott: „leszarom”.), mert az atombomba szupertitkos terveit semmi perc alatt kikémkedték az amerikaiaktól. Ennyit az amerikai hírszerzésről…(Lásd még például 2001. szeptember 11-ét a "hatékony" CIA asszisztálásában… Ráadásul a terrorista Oszáma bin Ládent a CIA képezte ki és adott fegyvert a kezébe, még a CIA Afganisztán elleni diverziója alkalmával... Congratulations...).
És az 1945 utáni orosz megszállás után jött 1956 vérbefojtása és Magyarország újbóli orosz megszállása… Tankokkal, Kádárral és következményeivel: terrorral, sortűzzel, kivégzésekkel, akasztással, börtönnel, vasököllel… A demokrácia bajnoka, a "nagy" Nyugat és Churchill 1945 után odadobta Kelet-Európát és Magyarországot Sztálinnak és 1956-ban is cserbenhagytak bennünket. Köszönjük… A Magyarország ellen elkövetett történelmi bűntettekért; az Oszmán-Törökország a 145 év kegyetlen hódoltatásért, a Habsburg-Ausztria a Monarchiabeli elnyomatás több mint 200 évéért - benne 1848-ért -, az Antant hatalmak Trianonért, a Szövetséges hatalmak, a "nagy" Nyugat 1945-ért és 1956-ért soha nem kértek bocsánatot. Az egyetlen, aki bocsánatot kért 1956-ért, az Oroszország volt, Gorbacsov visszafogott, Jelcin őszinte és Putyin felemás bocsánatkérésével…
