Ábrányi Emil: Mi a Haza?

 Ábrányi Emil: Mi a Haza?

Egy élénk fiúcska,
akiben a lelket Isten már növeszti,
aki már figyelget,
és kezd számot adni arról, amit érez,
így szólott apjához, édes szülejéhez:

Kedves apám, lelkem, valamit nem értek!
Ha ti a hazáról - ti nagyok - beszéltek,
szemetek – jól láttam – majd könnyekben ázik!
Majd kigyullad, lángol, tüzesen szikrázik!
Kedves apám, töröm a fejemet régen!
Mi hát az a haza? Magyarázd meg nékem!

A haza: ez a föld, hol világra jöttünk.
A haza: ez az ég, mely ragyog fölöttünk!

De hiszen az ég nagy, s mindenütt egyforma!

A haza: e tájék! Kéklő hegyek orma!
Minden, ami itt van és szívünknek drága.
Levegője, napja, vize, rónasága,
a virág a réten, a madár az ágon…

De hiszen van szebb is e kerek világon!
Ha te, én, meg anyám, messze vándorolnánk,
mindenütt megélnénk, boldogok is volnánk.
Van madár mindenhol, mely magasba lebben,
úszdogál mindenhol kis hal a vizekben.
Mindenütt van szép ház, mindenütt van bőség!

Több a haza ennél! Nagyság és dicsőség!
Öröm és gyász együtt!
Nyomorulttá válik akitől elvették,
s megsínyli halálig!
Nappal nincs nyugalma
és éjszaka rémek veszik el az álmát!

Én nem sínyleném meg!
Mindenütt van játék, mindenütt van lepke…

A haza, fiacskám, szívünk legszentebbje!
Oltár, mely előtt csak fejlehajtva,
térden áldozik az ember!

Jó atyám, nem értem! Magyarázd meg jobban!

Hallgass ide gyermek! Apuka mesét mond…
Hallgasd, s jól figyeld meg!

Egyszer volt…régen volt…üldözőbe vették
és addig bántották, addig sértegették,
míg átokkal ajkán elhagyta hazáját.
Esküvel fogadta:
Magyarország táját többé sohse látja!
Nem kívánja látni!
Ezután idegen Istent fog imádni!
A magyart gyűlölni és útálni fogja,
ha keresztre húznák, nézné, mosolyogva.
Hallgatná gyönyörrel zokogását, jajját!
…szólt, és ment haraggal, s ádáz gúnykacaját
gőgös üldözőknek vitte a fülében.
Az idő homokja pergett lassan, szépen.

Költöző madárka, mely vágyát követve
tízszer is, hússzor is útját arra vette,
hova fecske, gólya híven visszajárnak
nyíló kikeletkor: a magyar határnak!

Pergett az időnek halk homokja szépen
és az, aki látta lobogó dühében
a haragos embert, ezelőtt sok évvel,
most bámulna rajta, vagy nem ismerné fel!
Grófokkal komázik és hajlong a lába
idegen királynak fényes udvarában.
A kegyelmes Isten úgy fölvitte dolgát,
hogy sürögve járnak körülötte szolgák.
Tündöklik a napfény aranyos ruháján,
serleg a kezében és mosoly a száján.
Hercegek , bárók közt oldódik a nyelve.
Íme! Most is ott ül, s poharát emelve
szól a társasághoz, harsányan, kevélyen:

Bor! Paripa! Mámor! Kártya! Kocka, éljen!
Éljen a szerencse és a szívtelenség,
hogy a koldus erkölcs condráit nevessék,
s hatalomban, kincsben járjanak bokáig!
Éljen az okosság és éljen sokáig minden a világon…
csak a haza vesszen!
Mikor ezt kimondja, sápad, összerezzen.
Szemei forognak, kábult agya szédül,
s mintha el akarna válni az eszétül.
Fölkacag, kikelve rettentőn magából,
azután.. a könnye omlik, mint a zápor.
Mint a tüzes villám, úgy csap a szívébe
a lenézett, gúnyolt távol haza képe,
s őrült szerelemre gyullad meg iránta,
akit úgy gyűlölt, hogy pusztulásnak szánta!
Ittas cimborái lassan szétoszolnak.
Dünnyögik magukban:
Majd jobban lesz holnap!
És ő maga, rémült inasokkal szemben,
ott zokog sokáig az üres teremben…
És másnap a szolgák, kik parancsát lesték,
a hatalmas embert hasztalan keresték.
Átkutattak várost, kapukat elállták,
de hiába minden… többé nem találták.
Hova ment? Nem sejtik!
Csak az Isten tudja, hogy a bujdosónak
merre visz az útja.
Csak az Isten látja, mi van a szívében,
mi az, ami hajtja, hogy menjen előre zúgó fergetegben ,
és dőljön a kőre, ha tovább nem bírja,
s meg kell, hogy pihenjen.
Mi az, ami hajtja, hogy csak menjen, menjen,
s ne legyen előtte se folyó, se árok,
míg nincsen a célnál, mely után sóvárog!
Ott halad a vándor…vérnyomot hagy lába
sár, hó, víz betódul tépett sarujába.
Elkopott mezének nincs már semmi éke,
de szívében több lesz…mindig több a béke.

Amint közelebb jön a magyar határhoz,
kikelet van újra! Darú, fecske szálldos
kurrogva, csevegve a tavaszi égen.
Hamarabb ott lesznek, ama szép vidéken
mint ő, aki fáradt! Hogy irigyli őket!
A sugárzó légben vígan lebegőket!

Egy pár jámbor ember, - kis tanyák parasztja -
a szegény bolyongót szívesen marasztja.
Pihen is a kunyhók nyájas belsejében,
és az apróságot tanítgatja szépen,
- Rejtélyes mosollyal húzva őket félre –
Isten neve mellett a HAZA nevére!

De fölriad aztán, mert nyugtot
nem adhat idegen föld néki!
Mert itt, nem maradhat!
Végső erejével tolja magát, tolja,
elcsigázott testét már alig vonszolja!
Néha le-leroskad, ekkor összerezzen
és fölnéz az égre szomorún, ijedten,
s kérleli az Istent nagy szótlan keserve:
Még szüksége van rá, még ne hagyja cserbe!

Ah! Azok a bércek! Mintha látta volna?!
Ah! Az a kis erdő! Mintha ráhajolna
oly közel van hozzá…! És ott az a vár – rom!

...Porba hullt a vándor a magyar határon!
Úgy van! Ez a föld az! Ez az Ő hazája!
Odaroskadt hozzá hidegülő szája!
Mozdulatlan karja a rögöt ölelte
és egy hosszú csókban elröpült a lelke…
Visszajött meghalni ahhoz, kit imádott!

Sírsz, fiacskám?! Jól van!
Ez a HAZA!
Látod?! 

"Tieid közül kimagasló így leszel...": Szent István kerály dekrétomjainak első könyve: az Intelmek, azaz Szent István király intelmei fiához, Imre herceghez

Az mi régi szent István királyunknak koronája

semmi a pallosa nélkül.                                             Zrínyi Miklós, 1663

Az Intelmek, azaz Szent István király intelmei fiához, Imre herceghez a Corpus Juris Hungaricibe felvett első törvény, Szent István első törvénykönyve 1027-ből, a korszak legjelentősebb magyar irodalmi alkotása, Istvánnak fiához, a trónörökös Imre herceghez intézett Admonitiones (Intelmek) című latin nyelvű műve, „Szent István Kerály Dekrétomainak Első Könyve”. Az első magyar földön született irodalmi mű. Az alkotást századokon át a magyar történelmi alkotmány első alapvetéseként, a Corpus Juris Hungarici első törvényeként tisztelték. Az Intelmek tulajdonképpen nem törvény, mivel általános magatartási szabályokat nem tartalmaz (Márkus Dezső jogtudós, királyi törvényszéki bíró szavaival: „Az Intelmek nem törvény, hanem azokat az erkölcsi és kormányzati tanácsokat és intelmeket foglalja magában, amelyeket a király mint atya intézett fiához: Imre herczeghez.”). Műfaja az úgynevezett királytükör, a középkorban divatos didaktikus célú mű, mely a leendő uralkodóhoz fordulva tanácsokat ad az uralkodáshoz. A szöveget feltehetőleg valamely egyházi személy - valószínűsíthetően Asrik, Asztrik érsek (vagy Gellért püspök?) - fogalmazta, azonban gondolati tartalma vélhetően istváni sugalmazású. Ismerték egymást, közös ügyük volt a keresztény állam alapítása és a magyarság megtérítése. Az Intelmek a középkor egyik gyakori műfajában íródott, amely királytükör néven a Karoling Birodalom felbomlása után vált népszerűvé. A királytükrök egyszerű, de annál nemesebb céllal íródtak; ezeket olvasva kellett az uralkodóknak megérteniük, hogy milyeneknek kell lenniük, azaz hogyan kell jó, igazságos, bölcs és erős királlyá válni. Az írás tíz rövid fejezetből áll, erősen vallásos tartalommal és utalásokkal. A vallás szerepének fontosságát mi sem tükrözi jobban, mint hogy a tíz fejezetnek több mint a fele a keresztény hittel és egyházzal kapcsolatos kérdésekkel foglalkozik. A kor követelményének megfelelően pátoszos, emelkedett hangnemben, rímes latin prózában íródott.

 

SZENT ISTVÁN KIRÁLY INTELMEI FIÁHOZ, IMRE HERCEGHEZ

 

"In nomine Domini, az Úr nevében. Mivel megértem s mélyen átérzem, hogy amit csak Isten akarata megteremtett s nyilvánvaló eleve elrendelése elrendezett mind a kiterjedt égboltozaton, mind az egybefüggő földi tájakon, azt törvény élteti s tartja fenn, úgy hát én sem restellem, szerelmetes fiam, hogy neked még életemben tanulságokat, parancsokat, tanácsokat, javaslatokat adjak, hogy velük mind a magad, mind alattvalóid életmódját ékesítsed, ha majd a legfőbb hatalom engedélyével utánam uralkodni fogsz. Illik pedig, hogy odaadó figyelemmel hallgatván eszedbe vésd apád parancsait. Fogadj szót, fiam; gyermek vagy, gazdagságban született kis cselédem, puha párnák lakója, minden gyönyörűségben dédelgetve és nevelve, nem tapasztaltad a hadjáratok fáradalmait s a különféle népek támadásait, melyekben én szinte egész életemet lemorzsoltam. Itt az idő, hogy többé ne puha kásával étessenek, az téged csak puhánnyá s finnyássá tehet, ez pedig a férfiasság elvesztegetése s a bűnök csiholója és a törvények megvetése; hanem itassanak meg olykor fanyar borral, mely értelmedet tanításomra figyelmessé teszi.

 

I. A KATOLIKUS HIT MEGŐRZÉSÉRŐL

Minthogy a királyi méltóság rangját csakis a hívők és a katolikus hitet vallók nyerhetik el, ezért parancsainkban a szent hitet tesszük az első helyre. Ha a királyi koronát meg akarod becsülni, legelőször azt hagyom meg, kedves fiam, hogy a katolikus és apostoli hitet akkora buzgalommal és éberséggel őrizd, hogy minden Istentől rendelt alattvalódnak példát mutass.  Ha a hit pajzsát tartod, rajtad az üdvösség sisakja is.

 

II. AZ EGYHÁZI REND BECSBEN TARTÁSÁRÓL

A királyi palotában a hit után az egyház foglalja el a második helyet. Így hát, fiam, napról napra virágzó szorgalommal kell őrködnöd a szentegyházon. Te is ezt tegyed, hogy koronád híresebb, életed boldogabb és hosszabb legyen.

 

III. A FŐPAPOKNAK KIJÁRÓ TISZTELETRŐL

A királyi trón ékessége a főpapoknak rendje, ezért a királyi méltóságban ők kerülnek a harmadik helyre, kedves fiam, ők legyenek főembereid. Mert nélkülük királyok nem is állíttatnak, nem is országolnak. Ha irántuk az igazi szeretetet tanúsítod, magadat is kétségkívül megjobbítod, országodat is tisztességgel igazítod. Ha e rendet megtartod, dicső koronádat teljességgel felmagasztalod.

 

IV. A FŐEMBEREK ÉS VITÉZEK TISZTELETÉRŐL

Az uralom negyedik dísze a főemberek, ispánok, vitézek hűsége, erőssége, serénysége, szívessége és bizalma. Mert ők országod védő falai, a gyengék oltalmazói, az ellenség pusztítói, a határok gyarapítói. Katonáskodjanak, ne szolgáljanak, uralkodj mindannyiukon harag, gőg, gyűlölség nélkül, békésen, alázatosan, szelíden; tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik, és hogy semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség. Ha békeszerető leszel, királynak és király fiának mondanak, és minden vitéz szeretni fog.

 

V. AZ IGAZ ÍTÉLET ÉS A TÜRELEM GYAKORLÁSÁRÓL

A türelem és az igaz ítélet gyakorlása a királyi korona ötödik cifrázása. Ehhez tartsd magad, fiam: ha becsületet akarsz szerezni királyságodnak, szeresd az igaz ítéletet; ha hatalmadban akarod tartani lelkedet, türelmes légy. A türelmes királyok királykodnak, a türelmetlenek pedig zsarnokoskodnak.

 

VI. A VENDÉGEK BEFOGADÁSÁRÓL ÉS GYÁMOLÍTÁSÁRÓL

A vendégek s a jövevények akkora hasznot hajtanak, hogy méltán állhatnak a királyi méltóság hatodik helyén. Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak.

 

VII. A TANÁCS SÚLYÁRÓL

A királyi emelvényen a tanács a hetedik helyre tart igényt. A tanács állít királyokat, dönt el királyi sorsokat, védelmezi a hazát. Ha ugyanis a bölcsekkel jársz, bölcs leszel, hogy minden cselekedetedet a bölcsesség mértékével mérhesd.

 

VIII. A FIAK KÖVESSÉK AZ ELŐDÖKET

Őseink követése foglalja el a királyi méltóságban a nyolcadik helyet. A legnagyobb királyi ékesség, az én tudásom szerint, a királyelődök után járni, a szülőket utánozni. Aki ugyanis megveti, amit megszabtak atyai elődei, az isteni törvényekre sem ügyel. Mert az atyák azért atyák, hogy fiaikat gyámolítsák, a fiak pedig azért fiak, hogy szüleiknek szót fogadjanak. Az engedetlenség szelletje a korona virágait szórja szerte. Szerencsédet mindenütt királyi gyeplő igazgassa. Tieid közt kimagasló így leszel, s az idegenek dicséretére szert így teszel.

 

IX. AZ IMÁDSÁG MEGTARTÁSÁRÓL

Az imádság megtartása a királyi üdvösség legnagyobb járuléka, ezért a királyi méltóság kilencedik regulájában pendül meg. Imádkozz azért is, hogy a tétlenséget, tunyaságot elkergesse tőled, megajándékozzon az erények összességének segedelmével, s így legyőzhesd látható és láthatatlan ellenségeidet. Hogy valamennyi alattvalóddal együtt gondtalanul, ellenséges támadásoktól nem háborgatva, békében végezhesd életed pályáját.

 

X. A KEGYESSÉGRŐL ÉS AZ IRGALMASSÁGRÓL, VALAMINT A TÖBBI ERÉNYRŐL

Az erények mértéke teszi teljessé a királyok koronáját, és a parancsok közt a tizedik. Kell, hogy a királyt kegyesség s irgalmasság díszítse, de a többi erény is hassa át és ékesítse. Ennek okából hát, szerelmetes fiam, szívem édessége, sarjam jövő reménysége, kérlek, megparancsolom, hogy mindenütt és mindenekben a szeretetre támaszkodva ne csak az itt lakóhoz légy kegyes, hanem még a külföldiekhez is, sőt mindenkihez, aki hozzád járul. Mert a szeretet gyakorlása vezet el a legfőbb boldogsághoz. Légy irgalmas minden erőszakot szenvedőhöz, őrizd szívedben mindig az isteni intést: "Irgalmasságot akarok, nem áldozatot." Légy türelmes mindenekhez, légy erős, légy alázatos is, hogy Isten felmagasztaljon most és a jövőben. Légy majd mértékletes, hogy mértéken túl senkit se büntess vagy kárhoztass. Légy szelíd, hogy sohase harcolj az igazság ellen. Légy becsületes, hogy szándékosan soha senkit gyalázattal ne illess. Légy szemérmes, hogy elkerüld a bujaság minden bűzét, valamint a halál ösztönzőjét.

Mindez, amit fentebb érintettünk, alkotja a királyi koronát, nélkülük sem itt nem tud senki uralkodni, sem az örök uradalomba bejutni. Ámen."

 

„A Szent István-i állameszme nem az ország etnikai felhígítását és külföldi szokások szolgai átvételét jelenti, hanem ellenkezőleg: a nemzeti hagyományok őrzését, és a külföld hódító szándéka elleni védekezést.”

(Vekerdi József, Széchenyi díjas magyar nyelvész. A nyelvtudományok kandidátusa, a nyelvtudományok doktora.)

A Szent István falfreskó egy szentimrevárosi lakóház falán látható, a Bartók Béla út 79. szám alatt. Alkotóját sajnos nem sikerült kiderítenem.