Az
ország legszebb színésznőjének tartották. Nem alaptalanul. S ha a bájhoz, a
szépséghez kedvesség, tehetség, egyenesség és szorgalom is társul, akkor egy
rendkívüli, kivételes ember formálódik belőlük.
Rákban halt meg és korán. Ennyi adatott
neki. Betegségét titokban tartotta, nem beszélt róla senkinek. Igyekezett
nem terhelni vele másokat. Szenvedését, fájdalmait is csendben, összeszorított szájjal viselte. Aztán, egyszercsak azt vettük észre, hogy elment. Csendesen és váratlanul. Tényleg,
meghalt? - mondogatták az emberek.
1974-ben szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti
Főiskolán, a nagyszerű Várkonyi Zoltán növendékeként. Kezdetben foglalkoztatott
színésznő volt. Nagyjáték-filmekben és TV-filmekben is szerepelt, de tehetségét
legjobban a színházi előadásokban mutatta meg. De mégis, országos hírnévre -
még mint főiskolai hallgató -, a Bob hercegben nyújtott alakításában tett
szert. Aztán minden úgy történt, mint a mesékben; amikor egy tévésorozatban,
Szabó Magda Abigél cserfes, copfos, jószívű Vitay Georgináját eljátszotta
(Zsurzs Éva fantasztikus rendezésében), egy csapásra az ország kedvence lett. Kedves lénye
mindenkit megérintett a TV képernyőjén keresztül is. A nép őt is, a szereplőket
is a keblébe zárta. Ikonikus személlyé vált, akárcsak maga a film. És arról a
bravúrról se feledkezzünk meg, hogy 28 évesen úgy játszott el egy 18 éves
fruska, gimnazista lányt, hogy észre sem vettük a korkülönbséget… A sorozat a
népszerűséget hozta meg számára. Az Abigélnek máig ható varázsa van, televíziós
örökzölddé vált. Olyan halhatatlan Tv sorozat lett, mint a Fekete város, a
Bors, vagy az Egy óra múlva itt vagyok. Minden jelenetet, minden történést
ismerünk, mégis, ha negyvenkettedszer is adják már valamelyik TV csatornán,
akkor is odaülünk a képernyő elé és megnézzük újra és újra. Mert megunhatatlan,
mert magával ragad bennünket a történet izgalma, hangulata, bája, magával ragad
a színészi alakítások természetessége.
Aztán a filmek, a TV szereplések
elmaradtak, de ott volt mentsvára, a színház. Szerelmes volt a színházba. S
hogyan készült egy-egy darab, egy szerep megtanulására, megformálására?;
„minden esetben elolvasom a darab egészét, megkeresem a funkciómat, számomra
nagyon fontos a szerepek hierarchiája. És meglelem azt az egy-két mondatot,
amire építhetek. Úgy érzem, ma már más vagyok, mint az arcom…”
Egyszer egy Jancsó filmben (Jancsó
„munkásságáról” most ne essék szó…) kapott volna egy szerepet, amelynek egyik
jelenetében vetkőznie kellett volna. (A történet szerint egy halálra ítélt
nőnek az volt az utolsó kívánsága, hogy kivégzése előtt utoljára
szeretkezhessen az egyik börtönőrrel). Nem volt prűd, és ő is úgy látta, hogy a
drámai szerep, a művészi ábrázolás ezt indokolta volna. Megkérdezte Jancsót,
hogy csak annyit kellene mutatnia magából (értsd vetkőznie), amennyit a
forgatókönyv indokoltan megjelöl és leír? Jancsó azt válaszolta, hogy ilyesmit
nem tud előre garantálni… Azonnal visszaadta a forgatókönyvet és visszalépett a
szereptől. Ezt kellett tennie…
Első férje - egyévi házasság volt mögöttük
-, egyszer pofon ütötte. Egy hét múlva elvált tőle… Ezt kellett tennie. Senkit
se, de akit szeretünk, azt nem bánthatjuk se szóval, se tettel…
Ingázott
a színház és a családja, az otthona között. Újra férjhez ment és volt már egy
fiúk is. Édesanyját imádta. Nem volt bejárónője, se takarítónője; háztartást
vezetett, takarított, főzött, gyereket nevelt, szerepet tanult. Este meg kezdődött
a második műszak a színházban. Feszített, de tartalmas életet élt.
Egyszer az öltözőben Ruttkai Éva ezt mondta
neki: „adok neked egy tanácsot. Mindig úgy élj, mintha az életed utolsó tíz
percét élnéd.” Úgy is tett, úgy is élt, erre törekedett. Kihasználni minden
percet.
S hogy mit szeretett, mi volt a kikapcsolódása,
szórakozása, ami pihentette és kedvtelése is volt?: az úszás és a zenehallgatás.
Imádott az Ecseri piacra járni Voith Ágival. Imádott főzni, táncolni, autót
vezetni. De legjobban dolgozni szeretett, mert imádta a színházat…
1984-ben
ő volt itthon és a világon a leggyorsabb színésznő. Hogyan? Micsoda? Mert ki
gondolná, hogy ez a kislányos, törékeny alkatú nő az 1984-es
megbízhatósági motorcsónak bajnokság legnagyobb hajóosztályának első
helyezettje volt, párosban, második férje oldalán.
Halála előtt mindenkire és mindenre
gondolt. Még a temetéséről is rendelkezett. Utolsó akarata az volt, hogy a temetésén
ne legyen „semmiféle felhajtás”: ne legyen búcsúbeszéd, se sírhely és koszorúk…
A legszebb magyar színésznő hamvait e végakaratának megfelelően a Fiumei úti
temetőben szórták szét…Éppen kisütött a Nap és szivárvány csillant a vízpermet
párafüggönyén…
Pályája kezdetén üstökösként robbant be a
színművészet világába. Az élet mégsem bánt vele valami kegyesen. A nagy
szerepek, a főszerepek, a filmszerepek elmaradtak. A testét emésztő betegség sem
engedte, hogy szerettei körében sokáig maradhasson. De küzdött, nem adta fel
egy percre sem. Amikor eltávozott a földi életből, állócsillag lett az égen. 52
évet élt. Úgy hívták, hogy Szerencsi Éva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése