"A bolondok rendszerint a mezei virágokért rajongnak. A mezei virágok a föld vad gondolatai, nyílnak magoktól szeszélyesen összevissza." (Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma)

2018. január 8., hétfő

A ház, amelyben a legszebb magyar színésznő lakott



Az ország legszebb színésznőjének tartották. Nem alaptalanul. S ha a bájhoz, a szépséghez kedvesség, tehetség, egyenesség és szorgalom is társul, akkor egy rendkívüli, kivételes ember formálódik belőlük.
    Rákban halt meg és korán. Ennyi adatott neki. Betegségét titokban tartotta, nem beszélt róla senkinek. Igyekezett nem terhelni vele másokat. Szenvedését, fájdalmait is csendben, összeszorított szájjal viselte.  Aztán, egyszercsak azt vettük észre, hogy elment. Csendesen és váratlanul. Tényleg, meghalt? - mondogatták az emberek.
    1974-ben szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, a nagyszerű Várkonyi Zoltán növendékeként. Kezdetben foglalkoztatott színésznő volt. Nagyjáték-filmekben és TV-filmekben is szerepelt, de tehetségét legjobban a színházi előadásokban mutatta meg. De mégis, országos hírnévre - még mint főiskolai hallgató -, a Bob hercegben nyújtott alakításában tett szert. Aztán minden úgy történt, mint a mesékben; amikor egy tévésorozatban, Szabó Magda Abigél cserfes, copfos, jószívű Vitay Georgináját eljátszotta (Zsurzs Éva fantasztikus rendezésében), egy csapásra az ország kedvence lett. Kedves lénye mindenkit megérintett a TV képernyőjén keresztül is. A nép őt is, a szereplőket is a keblébe zárta. Ikonikus személlyé vált, akárcsak maga a film. És arról a bravúrról se feledkezzünk meg, hogy 28 évesen úgy játszott el egy 18 éves fruska, gimnazista lányt, hogy észre sem vettük a korkülönbséget… A sorozat a népszerűséget hozta meg számára. Az Abigélnek máig ható varázsa van, televíziós örökzölddé vált. Olyan halhatatlan Tv sorozat lett, mint a Fekete város, a Bors, vagy az Egy óra múlva itt vagyok. Minden jelenetet, minden történést ismerünk, mégis, ha negyvenkettedszer is adják már valamelyik TV csatornán, akkor is odaülünk a képernyő elé és megnézzük újra és újra. Mert megunhatatlan, mert magával ragad bennünket a történet izgalma, hangulata, bája, magával ragad a színészi alakítások természetessége.
    Aztán a filmek, a TV szereplések elmaradtak, de ott volt mentsvára, a színház. Szerelmes volt a színházba. S hogyan készült egy-egy darab, egy szerep megtanulására, megformálására?; „minden esetben elolvasom a darab egészét, megkeresem a funkciómat, számomra nagyon fontos a szerepek hierarchiája. És meglelem azt az egy-két mondatot, amire építhetek. Úgy érzem, ma már más vagyok, mint az arcom…”  
    Egyszer egy Jancsó filmben (Jancsó „munkásságáról” most ne essék szó…) kapott volna egy szerepet, amelynek egyik jelenetében vetkőznie kellett volna. (A történet szerint egy halálra ítélt nőnek az volt az utolsó kívánsága, hogy kivégzése előtt utoljára szeretkezhessen az egyik börtönőrrel). Nem volt prűd, és ő is úgy látta, hogy a drámai szerep, a művészi ábrázolás ezt indokolta volna. Megkérdezte Jancsót, hogy csak annyit kellene mutatnia magából (értsd vetkőznie), amennyit a forgatókönyv indokoltan megjelöl és leír? Jancsó azt válaszolta, hogy ilyesmit nem tud előre garantálni… Azonnal visszaadta a forgatókönyvet és visszalépett a szereptől. Ezt kellett tennie…
    Első férje - egyévi házasság volt mögöttük -, egyszer pofon ütötte. Egy hét múlva elvált tőle… Ezt kellett tennie. Senkit se, de akit szeretünk, azt nem bánthatjuk se szóval, se tettel…  
   Ingázott a színház és a családja, az otthona között. Újra férjhez ment és volt már egy fiúk is. Édesanyját imádta. Nem volt bejárónője, se takarítónője; háztartást vezetett, takarított, főzött, gyereket nevelt, szerepet tanult. Este meg kezdődött a második műszak a színházban. Feszített, de tartalmas életet élt.
    Egyszer az öltözőben Ruttkai Éva ezt mondta neki: „adok neked egy tanácsot. Mindig úgy élj, mintha az életed utolsó tíz percét élnéd.” Úgy is tett, úgy is élt, erre törekedett. Kihasználni minden percet.
    S hogy mit szeretett, mi volt a kikapcsolódása, szórakozása, ami pihentette és kedvtelése is volt?: az úszás és a zenehallgatás. Imádott az Ecseri piacra járni Voith Ágival. Imádott főzni, táncolni, autót vezetni. De legjobban dolgozni szeretett, mert imádta a színházat…
    1984-ben ő volt itthon és a világon a leggyorsabb színésznő. Hogyan? Micsoda? Mert ki gondolná, hogy ez a kislányos, törékeny alkatú nő az 1984-es megbízhatósági motorcsónak bajnokság legnagyobb hajóosztályának első helyezettje volt, párosban, második férje oldalán.
    Halála előtt mindenkire és mindenre gondolt. Még a temetéséről is rendelkezett. Utolsó akarata az volt, hogy a temetésén ne legyen „semmiféle felhajtás”: ne legyen búcsúbeszéd, se sírhely és koszorúk… A legszebb magyar színésznő hamvait e végakaratának megfelelően a Fiumei úti temetőben szórták szét…Éppen kisütött a Nap és szivárvány csillant a vízpermet párafüggönyén…
    Pályája kezdetén üstökösként robbant be a színművészet világába. Az élet mégsem bánt vele valami kegyesen. A nagy szerepek, a főszerepek, a filmszerepek elmaradtak. A testét emésztő betegség sem engedte, hogy szerettei körében sokáig maradhasson. De küzdött, nem adta fel egy percre sem. Amikor eltávozott a földi életből, állócsillag lett az égen. 52 évet élt. Úgy hívták, hogy Szerencsi Éva. 


































































          

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése