A festői szépségű Búbánatvölgy a Dunakanyar egyik rejtett zugában található. Öt kisebb-nagyobb tavacskát kapcsol össze, mint amikor egy lánc öt csillogó gyöngyszemet fűz egybe. A csend, a nyugalom, a kikapcsolódás, a lelki feltöltődés völgye ez. De ez nem mindig volt így. Valamikor patakokban folyt a vér ebben a völgyben.
A térség tragikus története az Oszmán
Birodalom hódító hadjárataira nyúlik vissza. Az 1526-os mohácsi csata
elvesztését, majd főleg Buda 1541-es török kézre kerülését követően az ország a
nagy hódító, Szulejmán lábai előtt hevert. A török hadak könnyedén, minden
ellenállás nélkül dúlták fel az országot és pusztították a népet. Budát
kifosztották, majd Pest városával együtt felgyújtották. A szultán rabló hordái
végigpusztították a Dunántúl északi részét. Faluról falura járva fosztogattak,
majd felperzseltek, felégettek mindent. Esztergom, Tata, Győr elesett, a Pilis,
Gerecse, Vértes, Visegrádi-hegység falvainak lakóit leöldösték, vagy elhurcolták
őket rabszolgának. Főleg nőket és gyerekeket hajtottak rabszolgaságba, a fiúkat
janicsároknak nevelték. Akik tehették és életben maradtak, menekülni
kényszerültek. Egy menekülő magyar szekértábor (jobbára családok, asszonyok és
gyerekek) az Esztergom és Pilismarót közötti völgyben próbáltak menedéket
keresni. Az üldöző török sereg azonban a nyomukban járt és utolérte a több ezer
fős magyart. A kardforgató férfiak a szekereket a tábor köré állították, a gyermekeket és az
asszonyokat a kör belsejébe terelve próbálták védelmezni. Az óriási túlerő
azonban győzedelmeskedett az elkeseredett és utolsó leheletéig küzdő csapaton,
a férfiakat megölték, az asszonyokat és a gyermekeket rabként elhurcolták. Sok
ezer ártatlan magyar vére folyt itt. Azóta viseli a környék a Búbánatvölgy
nevet.
Ide kötődik Dobozi Mihály híres tette is,
mely szerint a vitéz lóháton menekült a feleségével együtt, - kinek neve Farmosi
Ilona volt -, amikor a török már-már utolérte őket. Dobozi neje könyörgött
urának, hogy ölje meg őt, és meneküljön. Majd hirtelen levetette magát a lóról.
Dobozi előbb a feleségét szúrta le, nehogy a török kezére jusson élve, hogy
aztán meggyalázva rabszolgasors legyen osztályrésze. Aztán egymaga fordult
ellenségeivel szembe, de a török – hiába küzdött hősiesen - kegyetlenül
lekaszabolta. Kölcsey Ferenc balladája (Dobozi) is feldolgozta, Székely Bertalan és Madarász Viktor pedig festményen ábrázolta a drámai történetet.
A maróti és esztergomi vidékekről menekülők
helytállásának és hősi halálának állítanak emléket az itteni szomorú
helynevek, így például a Basaharc, a Bánom, a Basakert vagy a Búbánat, azaz a
mai Búbánat-völgy is. Ha itt járunk ezen a gyönyörű tóvidéken, az ártatlanul elpusztult
magyar testvéreinkre is gondoljunk egy pillanatra, megemlékezve róluk, csendes
tisztelettel.
A másik szomorú és tragikus eset a Gerecse
lábánál, Pusztamarótnál történt. Itt a több megyéből és Budáról több tízezer
magyar menekült erőltetett menetben. De sok volt köztük a fehérnép, így lassan
haladtak, és akkor, abban az időben ne gondoljunk épített, vagy kitaposott
utakra. Az üldöző török sereg Pusztamarótnál érte utol őket, és még ágyúkat is
hoztak magukkal. A magyarok elsáncolták magukat, három napon át vitézül
védekeztek. A törökök a tábort körbekerítették, és a Budáról hozott ágyúkkal
megtörve ellenállásukat, mindenkit lemészároltak, kegyetlen vérengzést vive
végbe köztük. Mivel foglyokat nem
ejtettek, a nőket és a gyerekeket is kardélre hányták. Egykorú hiteles leírások szerint
mintegy 25 000 ember lelte halálát. A kegyetlen csata helyszínét napjainkig
"Emberölő-völgynek" nevezi a nép.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése