Az ócsai premontrei bazilika és az Árpád-korabeli freskók

             Ének Szent László kerályról  (Kr. u. 1550 körül)


Idvezlégy kegyelmes Szent László kerály!

Magyarországnak édes oltalma,

Szent kerályok közt drágalátus gyöngy,

Csillagok között fényességes csillag.

Szentháromságnak vagy te szolgája,

Jézus Krisztusnak nyomdoka követi;

Te Szentléleknek tiszta edénye,

Szíz Máriának választott vitéze.

Te tatároknak vagy megtereje,

magokat szaggatád az havasokban,

te pogányoknak vagy rettenetik,

terekek mondottak feld félelmének.

Dicsérjük magyarok Szent László kerált,

Bizony érdemli mi dícséretönköt,

dicsérik őtet angyelok, mondván:

Idvezlégy kegyelmes Szent László kerály.     (részlet)

                                                                                            

Az egykori premontrei prépostság Kr. u. 1210 és 1233 között épülhetett. Egy 1234-ben íródott és fennmaradt okirat már említést tesz róla. A háromhajós és keresztházas vagy kereszthajós román stílusú bazilikát (az egyetlen ilyen Magyarországon!) a francia premontrei szerzetesrend tagjai építették II. András, Árpád-házi királyunk kegyelméből. Az építőköveket – melyeknek anyaga mészkő, homokkő, mésztufa és más vulkanikus eredetű mészkőfajta –, a Budai-hegységből, például Sóskútról szállították ide. Az elkészült templomot a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére szentelték fel.

    A tatár hordák felégették, a szerzetesek újjáépítették. A török hódoltság ideje alatt a törökök a templomot mecsetként használták. A kapubejárat melletti falban lévő hosszanti mélyedéseket, vájatokat a tatárok okozhatták; itt élesítették kardjaikat. Más vélekedés szerint a török szablyák nyomai láthatók a köveken.

    A templomot 1560-tól a református egyház vette birtokába, Mária Terézia adományaként. A templombelső bordás boltozatú főszentélyének falain körbefutó freskók az Árpád-kori falfestészet egyik legjelentősebb alkotása. Ilyen egybefüggő freskósor leginkább csak Felvidéken és Erdélyben található. A középső falkép Mária megkoronázását, mellette, a két oldalán a hat-hat apostolt ábrázolja. A két belső tartóoszlopon (hevederíven) Szent György és Szent Miklós látható. A szentély két kijjebb lévő oldalán az utolsó ítélet és a Szent László legenda erősen hiányos maradványait figyelhetjük meg.

    A Szent László freskó négy, éppen hogy kivehető képfoszlányai valószínűleg az 1068-ban lezajlott kerlési csata jeleneteit ábrázolják. (Sajnos a méltatlanul feledésbe merült, elfeledett csatáink közé sorolhatjuk.) 1068-ban pogány kun – besenyő rablósereg tört be az országba, rabolva, fosztogatva, falvakat felégetve és megszámlálhatatlan sok foglyot ejtettek. Salamon király, valamint Géza és László hercegek (I. Béla király fiai) egyesült serege nyomban ellenük indult. A magyar sereg lerohanta az ellenséget. Az ütközetben a legvitézebb dalia László herceg volt. Mindig a csata legsűrűjében lehetett látni. Az első roham során négy ellenséget is lekaszabolt. Ekkor egy nyíl fúródott a combjába, de még így is tovább harcolt. A csata gyors lefolyású volt, mert Anonymus szavait idézve; vitézeink „aprították a kunok frissen borotvált fejét, mint a nyers tököt.” Salamon király és a két dicső herceg szinte az összes pogányt levágták és kiszabadították a foglyokat. Ennek a csatának a vége felé történt a mindenki által ismert nevezetes esemény – amely aztán később legendává vált – amikoris egy kun vitéz menekülőre fogván a dolgot, egy magyar leányt lovára emelvén, elrabolta. László herceg utána eredt, előbb karddal, majd birokkal megküzdve vele megölte, a leányt imigyen kiszabadította.

    Amikor aztán kigyönyörködtük magunkat a bazilika külső és belső csodáiban, hivatalosak voltunk egy éppen akkor megnyitott geológiai kiállításra, amely egy aranyos, idős bácsi, név szerint Horváth Lajos bácsi kiállítása volt, aki fogadást is adott a vendégeknek a kiállítás megtekintése után. Volt ott hangulatos citerazene, ízletes pogácsa és vörösbor. Lajos bácsi kagyló, csiga és ásványgyűjteménye csodálatos volt.

    Utána még kísérletet tettünk az ősláp megtekintésére, de csak a belépést tiltó tábláig jutottunk el, a Madárvártáig el se mentünk. Mivel időhiányban is szenvedtünk, úgy döntöttünk, hogy legközelebb újra eljövünk Ócsára, az ősláp engedéllyel történő bejárására, egy egész napot rászánva.