Thaly Kálmán, a Rákóczi hamvak hazahozója és a másik megvalósult álma, a Huszár-terem, az 1900-as párizsi világkiállításon

Thaly Kálmán: költő, író, bölcsészdoktor, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja, országgyűlési képviselő, neves közéleti személyiség. Ferenc József az ő kérésére rendelte el II. Rákóczi Ferenc, Thököly Imre és a többi magyar bujdosó hamvainak hazaszállítását törökhonból, amit Thaly már 30 év óta folyton sürgetett. A fejedelem és a többiek hamvait végül ő maga hozta haza 1906-ban. Az 1860-as évek elejétől kezdve történelmi munkásságát nagyobbrészt Rákóczi korának, a kurucvilág eseményeinek ismertetésére fordította. Gazdag forrásait nyitotta meg e kor történeti irodalmának az eredeti oklevelek, naplók, feljegyzések, eddig nem ismert irattári anyagok kiadásával és feldolgozásával. Áldozatos munkásságának elévülhetetlen érdeme a széles körű Rákóczi-kultusz megteremtése a hazában. 1901-ben a császár az 1900. évi párizsi világkiállítás magyar osztálya körül szerzett érdemei elismeréseképpen, különösen a híres „Huszár-terem” eszméjének felvetéséért és megvalósításáért, valamint negyvenéves történetbúvári jubileuma alkalmából, a Szent István-rend lovagkeresztjével tüntette ki. Végrendeletében ötezer koronát hagyott a Magyar Tudományos Akadémiára.

Thaly Kálmán - az általa megálmodott és létrehozott, megvalósított -, Huszár-termét muszáj megmutatnom, mert ilyen gazdagon díszített történelmi csarnokkal csak mi büszkélkedhettünk az 1900-as párizsi világkiállításon, senki más. Arról nem is beszélve, hogy a termet és a pavilonokat a kiállítás után lebontották, a festmények nagy része pedig a világháború alatt elpusztultak. (A Hadtörténeti Múzeum hármat őriz, köztük Vágó Pál nagyméretű pannóját, amelyet itt megmutatok; 18 méteres hossza miatt három részletben). Erről a csodálatos teremről színes kép természetesen nem születhetett, de a néhány megmaradt, ódon, szürke (fekete-fehér) fotón még így is látni és érzékelni lehet és a képeket magunkban kiszínezve, elképzelhetjük ennek a fantasztikus, páratlan, és gyönyörű teremnek a történelmi múltat idéző gazdagságát és lenyűgöző esztétikai szépségét. A magyar történelmet bemutató díszterem a huszárság dicső történetének volt szentelve. A terem plafonjának kazettái közé tíz legendás huszárparancsnok portréja és nyolc a huszársággal kapcsolatos csatakép lett beillesztve.

    A magyarok szereplése a világkiállításon: egyértelmű sikertörténet. A pénzzel nem spóroltak. A négy évvel korábbi budapesti, a millenniumi, Ezredéves Országos Kiállítás hatalmas sikert hozott országunknak, erősítve és öregbítve hírünket a világban. A szervezettség, a pompa, és a megérdemelt siker, elismerés az 1900-as Párizsi világkiállításon érte el csúcspontját, amelyre méltán lehetünk büszkék. Több mint 3000 magyar cég és intézmény állított ki és a magyar érmek száma ezen a kiállításon elérte az 1400-at. Magyarország államformája ekkor már monarchia volt, tehát egymás mellett állítottunk ki az osztrákokkal, de - és ez fontos! -, önállóan (külön palotával, külön csarnokkal és pavilonokkal), csak a kötelező Ferenc József-szobor volt a közös pont, aminek ott kellett „díszelegnie” minden kiállítóhelyünkön, minden magyar pavilonban.    

„A nemzetek műveltsége messze századok mélyébe visszanyúló régi alapokon gyökeredzik. S most, a mikor egy új század küszöbén, a párisi világkiállításon a világ összes nemzetei megjelentek, hogy bemutassák az emberi munka, szellem és művészet legremekebb alkotásait, mi is elmentünk oda, hogy modern alkotásaink mellett mi is feltárjuk küzdelmes, de szép múltunk emlékeit, melyek egy hosszú ezerév munkájának tanulságával avatnak fel bennünket a művelt nemzetek sorába. ...

    A magyar történeti palota Huszár-termében a festett és gazdagon aranyozott mennye­zet és faldísz között a régi huszárok képei és a csatajelenetek megkapó hatást tesznek. A fala­kat s a Szajnára néző erkélysor ablakközeit több mint hetven régi hadi zászló és lobogó s a szablyák, buzogányok, tarsolyok, csákók százai díszítik. A terem vége a csütörtökhelyi kápolna felső erkélyébe nyílik s ennek színes üvegablakai világítják meg Ő Felségének pálmák között elhelyezett fehér márvány-szobrát.

    Az egész terem valóban a nemzeti dicsőségre való emlékezetnek van szentelve s még az ide­genre is felemelő hatást gyakorol.” (Vasárnapi Újság, 1900. június 17.)

    A terem képeit Vágó Pál, Barsy Adolf és Tull Ödön festőművészek festették.