„Az edelényi
birtokon Jean-François L’Huillier császári tiszt (később báró) 1716-ban kezdte el a kastély építését, amihez
regimentjétől, a Caraffa-ezredtől kért ki kőműveseket, ácsokat és más
mestereket. Egy ekkora vállalkozást csak jól szervezett logisztikai háttérrel
lehetett lebonyolítani. Az állványokhoz, a tetőszerkezethez és a nyílászárókhoz
szükséges fát zömmel 20–40 kilométeres távolságból szállították a helyszínre,
más építőanyagokat azonban nem kellett ekkora távolságról beszerezni. A helyi
kőbányákból hozták a követ, amit nagyrészt a falazatba és az alapokhoz
használtak fel. A habarcskészítéshez és a téglaégetéshez szükséges mész és
homok is helyben, illetve a közvetlenül Edelény mellett fekvő Szendrőládon
rendelkezésre állt. A falakhoz és a boltozatokhoz felhasznált téglát pedig a
legtöbb uradalomhoz hasonlóan Edelényben is helyben égették. Az építkezés
hajrájában egyszerre tizennyolc kőműves dolgozott segédeivel a kastélyon. A
fuvarozást és szakértelmet nem kívánó munkákat napszámosokkal és jobbágyokkal
végeztették. Az építtető báró halála után felesége, Marie-Madeleine de
Saint-Croix 1730-ban fejezte be a kastélyt.
Az építtető Jean-François L’Huillier
unokája, Ludmilla és az ő második férje, Esterházy István gróf idején végezték
a legjelentősebb, máig fennmaradt átalakításokat a kastélyon és környezetében.
Anyjához hasonlóan Ludmillát is fiúsították, tehát Mária Terézia királynő férfi
örökösöket megillető jogokkal ruházta fel azért, hogy a családi vagyont
örökölhesse. Első férje gróf Dessewffy Ferenc (1728–1757) ezredes volt, akitől
1754-ben Ferenc nevű fia született.
Férjével együtt rendelték meg 1769-ben
azokat a falképeket, amelyek mindmáig az edelényi kastély legértékesebb díszei.
A házaspár a Felső-Magyarországon foglalkoztatott vándorfestőt, az iglói Lieb Ferencet
bízta meg hat szoba, ill. terem kifestésével. A legnagyobb összefüggő magyarországi rokokó
falképek 1770-ben készültek el, amely freskóegyüttes Európa-szerte
egyedülállónak mondható.
Ludmilla halála után fiára, az ifjabb Dessewffy
Ferencre szállt a birtok, akinek a nevéhez már nem fűződött egyetlen
jelentősebb átalakítás sem a kastélyegyüttesen. Miután örökösök nélkül hunyt el, bekövetkezett mindaz, amit az ősei a 18. században
mindvégig megpróbáltak megelőzni: a birtok és a kastély visszaszármazott a
királyi kamarára, tehát az államra. Ferenc egyetemet sosem végzett, sem
katonai, sem pedig politikai pályát nem futott be. Feltételezhetően anyja
1795-ben bekövetkezett haláláig kellett várnia arra, hogy a birtok vezetését
átvegye. Sosem nősült meg, így törvényes örökös nélkül hunyt el 1820. február
14-én az edelényi kastélyban. Az edelényi temetőben helyezték örök nyugalomra.
Ledöntött síremléke a felújítás során az edelényi kastély kápolnájába került.
A német Szász–Coburg–Gotha hercegi
családból származó Ferdinánd herceg, császári királyi altábornagy 1831-ben
megvásárolta az edelényi uradalmat. A Coburgok Magyarországon a Felvidéken,
hontszentantali kastélyukban éltek, az edelényi birtokot pedig inkább csak
gazdasági megfontolásból szerezték meg. E tekintetben fellendülést hoztak a
település életében, mivel 1845 előtt itt alapították meg az ország első
cukorgyárát, birtokaikon pedig magas színvonalú mezőgazdasági tevékenységet
folytattak. Közel százévnyi Coburg-birtoklás után, 1928-ban a kastély végleg a
magyar állam tulajdonába került.”
Az edelenyikastelysziget.hu weboldalról
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése