A Macska-barlang mélyén és a Ziribár tetején

                                                 A Macska-barlang csodás cseppkövei           

A Macska-barlang a sok-sok barlangunk között egy átlagos barlangnak számít. 130 méteres hosszával, mely 24 méter mélyet esik, a barlangászok szempontjából nem tartozik a jelentős barlangok közé. De tavaszi hóolvadáskor, vagy hatalmas nyári záporok idején a több méteres (kb. 7 méter) bejárati vízesésével az egyik leglátványosabb víznyelő. Ez az alkalmi, fergeteges, dübörgő vízzuhatag szerintem ilyenkor – ha még csak néhány órára is – az ország egyik legnagyobb és legszebb vízesése. Tavaly volt szerencsénk egy ilyet látni és megfigyelni, amikor egy több órán át tartó heves eső pont ott és pont akkor elkapott bennünket. Ahogy szokták mondani, jó helyen voltunk, „jó” időben. Így végig követhettük, amint egy, az előbb még csordogáló patakocskából megáradt, féktelenül lezúduló folyó lesz, és a sziklafalról az előbb még csak csöpögő erecskéből hatalmas, robajló vízesés válik. Hát…, félelmetes, csodálatos, lenyűgöző egy látvány. Egyben izgalmas is. Annál is inkább, mert Maricával a barlangba húzódtunk az éppen lecsapó fergeteges vihar elől. Volt ott eget hasító mennydörgés, vakító villámcsapkodás, meg minden. Az eső úgy záporozott, mintha dézsából öntötték volna. Kis idő múlva, bizony, a megáradt víz úgy öntött ki bennünket a barlangból, mint az ürgéket a lukból. (Képeket, videót majd később teszek fel róla).

    De míg a barlangászoknak jelentéktelennek számít, addig nekünk egyszerű, hétköznapi, mezei kirándulóknak egy izgalmas – és amit kevesen tudnak -, egy nagyon szép és látványos barlang. Legalábbis szerintem. Meg merem kockáztatni, hogy szinte az egyetlen olyan, szabadon látogatható barlang, amelyben ennyi látványos cseppkőképződés van. Mert ez egy igazi cseppkőbarlang.

    Ugyanis kevesen tudják, hogy a barlang belseje csodálatos cseppköveket rejt. Mivel mély és sötét, valamint nehezen járható, kevesen merészkednek le a belsejébe. Csak egy kis bátorság, egy jó elemlámpa és egy vakus fényképezőgép kell hozzá, hogy ezeket szépségeket felfedezzük, ezt az elzárt másvilágot, ezt a sok csodát megláthassuk és megörökítsük.

    A barlang jó néhány lépés után jobbra elhajlik és rendkívüli, félelmetes feketeség vesz körül bennünket, ahogy a nyílástól beszüremlő, halványuló fényeket  a sötétség felfalja. Nemhiába szeretik a denevérek. A barlangot egy kisszámú, néhány egyedből álló közönséges denevérkolónia lakja. A bejárattól kb. 15 méter után már vaksötétben tapogatóznánk, ha nem lenne nálunk elemlámpa. A barlang rendkívül nehezen bejárható, de azért járható; a hegy gyomra felé haladva, erősen lejt és meredek. Igen vizes, csúszós sziklákon, köveken tudunk lefelé haladni, mivel a mennyezetről állandóan, intenzíven csöpög a víz. Persze a nyakunkba is kapunk rendesen. De ennyi áldozatot igazán hozhatunk az ügy érdekében, a kaland és a látvány igazán kárpótol bennünket.

Odalent a barlang kiöblösödik és egy hatalmas, földalatti termet képez. Mintha Hádésznak, a sötétség urának, az alvilág fejedelmének birodalmába ékeztünk volna. A sötétség és az ijesztő, rücskös, fekete falak uralnak mindent, mert lámpánk fénye elveszik a térben és a fénysugár nem tudja bevilágítani a roppant csarnokot. Megborzongok. De nem csak a hideg miatt. A barlang mélyén, az irdatlan súlyú mennyezet alatt állva az ember apró törpének, törékeny bábunak érzi magát. Hátborzongató a látvány, majdhogynem félelmetes. A csend és a sötétség körülölel, a sziklafalak és a mennyezet mintha rám akarnának szakadni. Szinte azt várom – a homályban riadtan körbepillantgatva – hogy valamelyik sötét oldalkürtőből mikor lép elő maga Hádész, hogy vakmerőségemért, hogy alvilági birodalmába betörtem, megbüntessen…

    A barlang közepe táján, balra van az egyik belső víznyelő akna. Ebbe a sötét verembe, lehetőleg ne essen bele senki, mert elég vakmerő módon, a széléről belevilágítottam és akárcsak a feneketlen kútnak, ennek sem láttam az alját… Inkább jobb nagy ívben elkerülni.

    A fantasztikus, csodálatos cseppkövek a barlang első harmadában találhatók. Ahogy lámpám és a vaku fénye megvilágítja őket, a nedvesen csillogó, színes cseppkőformációk előtűnnek és megmutatják szépségüket; csodás gejzírkúpokat, szélesen lefolyó, vízesésszerű képződményeket, bordás cseppköveket láthatunk. 

    A sötét és hideg – a barlangban rendkívül hűvös van, kb. 6-8 fok – barlangból kilépve nemcsak a 30 fokos hőség (majdhogynem forrónak éreztem) csapott meg, hanem a megkönnyebbülés, és a borzongás nyirkos cseppjeit is letörölhettem a homlokomról. De megérte, mert a látvány mindenért kárpótolt. 

    A Ziribár. Kedvenc hegyünk, már többször visszatértünk hozzá. Mágikus, kultikus hely. De erről, valamint hogy Marica hogyan találta meg a Ziribár szívét, később fogok beszámolni és képeket feltenni.

   Sárga gyűszűvirág. Egyesével, de inkább párosával vagy hármasával álldogáló csoportjaival találkoztunk a Ziribár melletti erdőségben. Nálunk nem védett. Igazából nem tudom, hogy miért nem, mert ritkás aljnövényzetű erdőinkben, erdőszegélyeken, magasfüves rétjeinken nagyon ritkán látni ezt a gyönyörű vadvirágot. (Csak a gyapjas gyűszűvirág védett, a harmadik fajtájuk, a piros gyűszűvirág pedig nem.) Rendkívül mérgező. S mint általában a mérgeket, a mérgező növények hatóanyagát felhasználva, kiváló gyógyszerek alapanyaga. Ez így van a gyűszűvirág esetében is. Kivonatából hatásos szívgyógyszert készítenek, amivel a szívelégtelenséget gyógyítják.