Erdőkerülők

A Budakalászi Kőbánya mészköveit vizsgálva, itt minden a múltban játszódó hévizes tevékenységről, a meleg termálvíz kőzetet formáló, átalakító munkájáról szól. A Budakalász mellett fekvő mészkőbánya kőzetét a pleisztocén jégkorszaki (Würm-glaciális idejű) forrásvízi mészkő alkotja, amely 500 000 – 250 000 évvel ezelőtt egy hosszú, keskeny édesvizű tóban keletkezett. Ez a kőzet a travertino azaz édesvízi mészkő. (Egyéb megnevezései tavi mészkő, forrásmészkő, mésztufa, mészszivag, travertin illetve mészszinter). A viszonylag nagy nyomásnál feltörő langyos források vizéből az alacsony nyomású környezetbe kerülve kémiai folyamatok során kivált a kalcium karbonát. A tóban dús vízi növényzet burjánzott. A növények a maradék CO2-t is kivonták a vízből, így a kialakult CACO3 a növények száraira és leveleire csapódott ki, ami rövid idő alatt elpusztította azokat. A karbonát a növényi anyagot felemésztette, de a kialakuló kőzet a növények lenyomatát megőrizte. A növények lágy részei elbomlottak és a helyükön maradt üregekkel létrejött a forrásvízi mészkövekre annyira jellemző lyukacsos szerkezetet. Színe leginkább fehér, de sárga, halvány barna, vöröses árnyalatú is lehet.

Történelmünk folyamán a kőre minden építészeti stílusban igényt tartottak. A XXI. század alkalmazói a végtelen erőt jelenítik meg vele, mely harmonikusan illeszkedik korunk építőművészetének szikár funkcionalizmusához. A kő az örökkévalóságot, értékállóságot és a szilárd, megingathatatlan időt jelképezi, de mint tudjuk a nyilvánvaló igazságot, az Idő vasfoga kegyetlen, így semmi sem örök…

Ezek a mészkőfajták egyben „tanúságtevők” is, mivel a jégkorszakbeli erózióhatás szintjét is jelzik, amely azóta hozzávetőlegesen 100 méterrel csökkent. A budakalászi bánya megnyitásának ideje Kr. u. 92–93 körüli időre tehető, akkor helyezték ide az egykori Aquakwinkwe település helyére a Szerémségből a római XII. légiót, amely azután kiépítette Aquincumot, csak amíg a kelták nyelvén az aquakwinkwe jó vizet jelentett, a latin fordításban ez öt víz lett és ezt a nevet örököltük mi magyarok. (A híres római Legio XII (duodecima) Fulminatát, a "XII. villámlégiót" Julius Caesar alapította). A légió mérnökei hamar megtalálták a kiválóan alakítható, faragható forrásvízi mészkövet a „Pilisi hegyekben” (pl. Ezüst-hegyi bánya a Kevélyeknél, Solymár, Piliscsaba) és Aquincum építményeinél jelentős mértékben felhasználták. Gyakorlatilag az összes oszlopot, oszlopfőt, számos sírkőemléket, kőszarkofágot, de a híres aquincumi arénákat, a két amfiteátrumot - a polgári és a katonai amfiteátrumokat - is ebből a likacsos szerkezetű mészkőből faragták ki. Biztos, hogy a középkor folyamán is felhasználták az itt fejtett fehér mészkövet az építkezésekhez, a török megszállás másfélszáz éve során viszont jött a hanyatlás, felhagytak a kőfejtéssel, feledésbe merült, olyannyira, hogy az 1760-as években már nem is tudták a látható gödrök mibenlétét. (Az országban a török hódoltság ideje nemcsak a bányászat szempontjából, hanem minden szempontból, gazdaság, demográfia, fejlődés, stb. katasztrofális időszak volt...). 1879-től az olasz származású Fabro Miklós, majd Tura Jakab kezdett újra kőtermelést a régi, felhagyott bányában. Akkoriban a rendkívül kemény kőzetanyag kinyerése kézi fűrészes fejtéssel történt, ami rendkívüli fizikai munkát igényelt.

A bánya a ma Berdó-hegynek nevezett plató déli szegélyénél helyezkedik el, amelynek kőzetanyaga 2000 éve meghatározó jelentőségű szűkebb és tágabb környezetének építészeti kultúrájában. Itt fejtették ki a budapesti Hősök tere Trianoni kőszarkofágjának hatalmas tömbjét, amelyet kőlapokkal burkolva a második világháború után átkereszteltek az „ismeretlen katona sírjává”. (Mára már visszanyerte eredeti funkcióját). A Mátyás templom díszes kőfaragványainak anyagát, a budai Vár felújításához, valamint az Országház restaurálásához szükséges köveket is a bányából szállították. A Várkert Bazár kőoroszlánjait ugyancsak budakalászi mészkőből faragták.