Egy másik kísérteties szellemvágóhíd; az alsó bikaréti Sertésközvágóhíd a Gubacsi úton

Akkoriban, Európa egyik legmodernebb vágóhídja volt. Akárcsak a Marhaközvágóhíd esetében, itt is a főváros megnövekedett sertésforgalma és igénye, valamint a sertésvágás és feldolgozás egészség-ügyi szempontjainak figyelembevétele dominált, ennek megfelelően egy korszerű, a fejlődés szempontjait előtérbe helyező, szakszerű és kulturált helyet és körülményeket kellett biztosítani.

  A hajdani vágóhídra ma már csak két romos épület emlékeztet a Gubacsi úton; a Sertésvásárcsarnok és a telep víztornya. Mindkettő impozáns része volt az épületegyüttesnek. A többi épületet lebon-tották, helyükön egy hatalmas gazos ugar, kietlen füves síkság terpeszkedik, bennük a lerombolt épületek helyeinek sárga keramitkockás, vagy beton- és csempepadlózatának fehérlő foltjaival.

   A vágóhidat 1897-ben kezdték el építeni, 1902-re lett készen.  Tervezői és építészei Mihályik István és Kubinyi Imre mérnökök voltak. Nagyobb területen épült fel mint a Marhavágóhíd, de az eklektikus stílusú épületegyüttes impozáns megjelenése, nagyszabású kivitelezése pontosan olyan mesteri volt, mint az innen másfél kilométerre lévő másiké. A Sertésvásárcsarnokot később építették, 1932-ben adták át. Az állatokat korszerű körülmények között, higiénikus módon tartották itt, mielőtt átszállították őket a vágóhídra.

    A Sertésvásárcsarnok ma teljesen romos állapotban van. Oldalait sűrű ecetfa-dzsungel veszi körül. Ablaküvegei javarészt betörve, a tető több helyen beszakadt, vagy a szél felszakította. Az egész épület, úgy ahogy van, életveszélyes, meg sem próbáltam bemenni (nem mertem). 
    A Víztorony viszont, romjaiban még ma is lenyűgöző, grandiózus épület, építészeti remekmű. Téglafal-felületei, beleértve a színes, mintás tégladíszítéseket, nagyrészt ma is jó állapotban vannak, a kisebb sérüléseit, a mállásokat leszámítva, meglepően épnek mondható. Homlokzatán Pest és Buda egyesített címere még csodálatos állapotban megmaradt, az idő vasfoga sem tudta kikezdeni. Ellentétben a Marhavágóhíd Víztornyával, ahonnan a címert, szerintem úgy a 50-es vagy a 60-as évek tájékán leverték, hogy azt a vörös csillaggal helyettesítsék…

   A torony tetején egy kb. 200 - 250 köbméteres acéltartály van, amelyet a víz pótlására folyama-tosan töltött fel egy nagy teljesítményű, dugattyús vízszivattyú. A torony környezetéből kiemelkedő monumentalitását hangsúlyozza az épület esztétikailag ízlésesen kivitelezett architektúrája; a téglahomlokzatok síkját megtörő párkányok, erkélyek, vakablakok, fülkék alkalmazása, a burkolat sárga és vörös mintázata, a fehér mészkőből faragott sarok- és díszítőkövek, amelyek jól tükrözik a kor, a korszellem, a századforduló meghatározó eklektikus stílusát. Egy korabeli, az épületegyüttest méltató újság, „ monumentális, birodalmi stílusnak” nevezi. A tető alsó peremének magasságában, mind a négy oldalon, éjjelente kivilágított óra volt, valamint a sarkain négy fiatorony (kis torony) áll, erősítve a torony markáns látványát.