"A bolondok rendszerint a mezei virágokért rajongnak. A mezei virágok a föld vad gondolatai, nyílnak magoktól szeszélyesen összevissza." (Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma)

2018. július 20., péntek

A Gschwindt-ház, Lotz Károly pusztuló falfreskójával a kapualjban; Andrássy út 28.


Az elhanyagolt, jobb napokat látott ház utcafronti fala a füsttől és portól már megfeketedett, nyakig felállványozva. Évek óta fulladozik. Bent lepusztult, barátságtalan, nappal is sötét, majdhogynem fekete kapualj. A lépcsőház ugyancsak ilyen. Nappali fény alig jut be ide. A zárt, belső udvar szintén borzalmas állapotban. Pedig a gyönyörű római dór oszlopfős, többszintű oszlopsoros, körfolyosós udvar csodálatos látvány, még lepusztult állapotában is. A függőfolyosók több helyen aládúcolva. A lépcsőház ión oszlopfős, neoreneszánsz boltíves kivitelezése olyan hatású, mintha egy középkori várkastély lépcsőházában járnánk. A folyosók, gangok míves kovácsoltvas korlátai, eresztartói, csavart díszei a hajdani kovácsmesterek szakértelméről árulkodnak. Még állják a rozsdát. A lépcsőház mennyezetén valamikor egy négyszögletű freskó volt, ami mára sajnos a tégláig lekopott. Itt-ott látni rajta színes festéknyomokat. A kapualjban, a málló, most már szinte teljesen csupasz téglafalakon szabadon lógó villanyvezetékek kígyóznak át. A falak teli fúrás- és vésésnyomokkal, csupasz vezetékek kötegei a falakba süllyesztve, és annyi… A kapualj mennyezetén mindenütt beázások nyomai, penészes foltokkal. Az itt lakók gyorsan áthaladnak alatta, fel se néznek, csak hogy ne is lássák, és minél kevesebbet időzzenek ebben a lehangoló, nyomasztó, sötét kapualjban. A zsebkendőnyi udvaron, hajdanán a Strobl Alajos faragta „Halászlány” díszkút állt. Most a Budapest Történeti Múzeumban látható.
   S ha nem találták ki és szabad a gazda, akkor elárulom, hogy az Andrássy út egyik bérházáról mesélek. Talán el sem hiszik, hajdanán palotának, úri bérháznak épült… Ez az Andrássy út 28-as számú ház. De ha mégis felnézünk a kapubejáró mennyezetére, valami átsejlik az örökös félhomályon és ha sejtelmesen is, olyat láthatunk meg, amitől leesik az állunk. Ugyanis a tetszhalott világításban Lotz Károly csodaszép mennyezeti falfreskójának, egyre pusztuló, de nyomokban is gyönyörű képei, díszítései tűnnek elő. Az egyszem, 40 wattos villanykörte halovány, gyenge fényénél még színtelenek, majdhogynem feketék, és sok helyen már lekopott, lemállott, vagy a beázástól penészes-foltos, de ha elemlámpával megvilágítjuk, vagy fényképezőgépünk vakujával fotózunk, felragyognak a képek színei és megcsodálhatjuk a nagy mester, Lotz Károly festő- és díszítőművészetének eme remekét. Meseszép. Lotz fantáziája határtalan; képein a mitikus, varázslatos mese- és mondavilág különös lényei kelnek életre: szárnyas kerubok, hattyúk, tengeri szörnyek, delfinek és lovak, hancúrozó puttók, fenevadakon lovagló ifjak, szárnyas nimfák és szirének, faunok, kentaurok.
  A ház építésze Ybl Miklós tanítványa, Schmahl Henrik, a megrendelő Gschwindt Mihály iparmágnás, gyártulajdonos. 1882-ben épült, amikor az Andrássy út (akkor még Sugárút) többi gyönyörű épülete ebben az időben. Az 1860-as évektől Gschwindt volt Budapest, sőt az ország legnagyobb alkoholital előállítója és kereskedője, „Gschwindt-féle Szesz- Élesztő- Likőr- és Rumgyár” néven. A gyár a mai Corvin mozi helyén és környékén működött. Ahogy a konkurens Zwack gyárnak a Zwack Unicum, úgy Gschwindtnek is volt egy híres, csak az ő nevéhez köthető népszerű itala, az „ Aqua Vitae”, azaz az „Élet Vize”. Ez is titkos recept alapján készült, "zárdatitkok felhasználásával, különös füvekből", amit féltve őriztek. A gyár egyik büszkesége volt.
    Az olyan frekventált helyen, mint az Andrássy út, amely a világörökség része, nos egy ilyen kívül-belül lepusztult palota benne, igen érdekes ellentmondás. De inkább lehangoló és szomorú. Ilyen hasonló állapotú, szinte romosnak mondható ház az Andrássy úton, és szerte a városban sajnos igen sok van. Valahogy nem jut pénz ezeknek a neves építészek alkotta házaknak, palotáknak a felújítására, renoválására, a bennük fellelhető művészeti kincsek - szobrok, freskók, stb -, megmentésére, restaurálására. Ha az itt lakóknak nincs rá pénzük – mert nincs –, akkor talán a helyi önkormányzatnak, a városvezetésnek, a Fővárosi Önkormányzatnak, vagy az államnak kellene pénzt áldozni rájuk, hogy megóvjuk. Mert megérné… Mert különben az unokáink sem fogják látni...

   A mester, Lotz Károly sok pesti bérháznak, palotának festette, díszítette kapualját, lépcsőházát, vagy dísztermét. A Lotz festette freskók különlegessége és értéke, hogy mindnek témája és képi világa, ornamentikája más és más. Tehát nincs két egyforma! Ebből következik, hogy az Andrássy út 28. alatti freskónak az az egyik felbecsülhetetlen értéke, hogy egyedi...  
   Utolsó figyelmeztetés! Az Andrássy út 28. alatt található Lotz freskó ama bizonyos Óra 24. órájának, 60. percének, 30. másodpercében van. Még 30 másodperc van arra, hogy megmentsük...






































































































































































































































































































































































































































































































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése