"A bolondok rendszerint a mezei virágokért rajongnak. A mezei virágok a föld vad gondolatai, nyílnak magoktól szeszélyesen összevissza." (Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma)

2019. augusztus 31., szombat

Varázskő-vadászaton a Farkas-völgyben: a kő amely megváltoztatta az ősi világot: a kovakő. Az óriás mamutfenyők árnyékában, Budakeszi mellett


       A varázskő, amiből az "ősember" szakócát pattintott és amellyel tüzet csiholt

Az ősember előtti előember, a homo erectus, azaz a "felegyenesedett ember" már úgy 750-800 ezer évvel ezelőtt használta a kovakövet tűzgyújtásra. Nem véletlen a másik használatos név, a tűzkő.
   A kovakő a kvarc régies ásványtani elnevezése, a szakirodalom ma már csak ritkán használja. Köznyelvi értelemben a szilícium-dioxid (SiO2) mikrokristályos, kriptokristályos (szabad szemmel nem látható méretű kristályokból álló) változatainak összefoglaló neve. Gyakran használt elnevezései: opál, kvarcit, kalcedon, obszidián, tűzkő és flintkő.
   Keletkezése: A kovásodás során az anyakőzetekben vagy élőlényekben (kovamoszatok) a kovasav tartalom feldúsulásának eredményeként alakul ki. Ilyen feldúsulás termálforrások felbukkanásának, a kőzetekben vagy talajokban szivárgó forró vizek és kitörő gejzírek környezetében a leggyakoribb. Üledékes kőzetekben, leggyakrabban dolomitban és mészkőben csomósodások alakulhatnak ki. Az eképpen kialakult képződményeket kovagumónak, a népnyelvben tűzkőnek nevezik.
   Felhasználása: Az ősi időkben (őskőkorszak vagy paleolitikum, de a pontosság kedvéért hívhatjuk pattintottkő-korszaknak is), először természetes formában megjelenő darabjait használták szerszámként. A könnyű pattinthatóság és csiszolhatóság lehetővé tette a tudatos alkalmazását. Használata a munkavégzés során az embert a fejlődési szint egy magasabb fokára emelte. Nem véletlenül nevezik, ill. azonosítják némileg a homo erectust a „homo ergaster”, azaz „munkás ember” fajjal.  A kovakő jól pattintható, kis ütésre is éles széleket lehetett kialakítani, amit tehát már a korai kőkorszakban felismertek. Előemberünk arra is rájött, hogy a két követ egymással összeütve nagy energiájú, viszonylag hosszan fennmaradó szikrát ad. A szikraképződést alkalmazva fejlődött ki a pattintásos tűzgyújtás, amikor a szikrát könnyen izzásba hozható anyagra vitték át. Heuréka! Európában a szárított taplót, az acélt és a kovakőt mint gyújtóeszközt a gyufa elterjedéséig használták rendszeresen. De az Irinyi János által feltalált gyufa már egy másik (tanulságos) történet… 










































































































 























































































































































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése