Az Isten háta mögött: Kelet-Magyarország legkeletibb csücskében, a reformátusok földjén: a Tiszahát, Szatmár és Bereg vidék mezítlábas Notre Dame-jai, szoknyás harangtornyai, kazettás és freskós templomai

Tákos és temploma, a mezítlábas Notre Dame. A népi barokk stílusú, paticsfalu, fazsindellyel fedett református templomot 1766-ban építették. Alig nagyobb, mint egy régi parasztház, kezünkkel elérhetnénk a mennyezetet. A templomhajó földje döngölt agyag. Páratlan, faragott és festett berendezése, és a festett kazettás mennyezete a 18. században készült. Faragott madaras padjai vannak, pávanyak alakú kéztartóval. A tákosi templomnak festett fakazettás mennyezete, faragott szószéke, karzata, padjai adják az igazi értékét.
    A templomot fából és sárból, vagyis paticsból építették,  mint a fecske a fészkét, abban az időben, amikor Mária Terézia pátense (uralkodói rendelete) megtagadta a követ és a téglát a reformáció híveitől. Így híresült el templomaikról a mezítlábas Notre Dame elnevezés, mert a vidék református templomait akkor mind fából és szalmával vegyített sárból (vályogból) építették. A festett mennyezeten a kései reneszánsz virágos-gránátalmás úrhímzésre emlékeztető motívumkincse csodálható meg. A templom mellett tizenhat méter magas szoknyás harangtorony áll, fazsindellyel borítva, benne galériával és vízcsendesítővel. A gerendákból ácsolt tornyot - ami igazából a templomtól különálló harangláb -, (mint ahogy a többit) faszegecsek (csapszegek) fogják össze, tehát a torony minden porcikája fából van.
    Különös a templom megvilágítása: ugyanis az ablakok tájolása miatt a fény körbejár. A Nap utolsó sugarai pedig az egész templomhajón keresztülvilágítanak. A templom újjászületése december 24., ekkor a fény pontosan az első sorban lévő turult, a magyarok jelképét világítja meg.
   Tákos a növénymotívumokat őrző beregi hímzés egyik központja. A beregi keresztszemes hímzés jellemző motívumai a tulipán, szarvas, színekben a piros és a kék.

   Csaroda és a mosolygó szentek temploma. A falu a Csernavoda (Feketevíz) nevű patakról kapta a nevét. Az Árpád-korban, az 1200-as évek második felében épült késő román stílusban a templom, melynek belsejében korabeli csodálatos freskók, szenteket ábrázoló falfestések láthatók. A világon szinte egyedülálló módon megfestett szentek mosolyognak ránk a templomhajó falairól. Úgy is hívják őket: a vidám, mosolygó szentek: Kozma és Damján bizánci orvos szentek, Péter, Pál és János apostolok, Szent Anna, valamint Mária, ölében a kis Jézussal. A szentély freskói a feltámadott Krisztust és az apostolokat jelenítik meg. A szentély falán a tizenkét apostol közül ma már csak hat képe vehető ki, az ablak bélésében pedig Alexandriai Szent Katalin és Szent Dorottya alakját látjuk, az ablak felett pedig a sírból feltámadó Krisztus alakja elevenedik meg. A szentélyben gótikus hatások is felfedezhetők (bordás keresztboltozat), a zárókövén pedig az Agnus Dei (Isten báránya) látható. A templomhajót a szentélytől – korabeli festéssel díszített – diadalív választja el.

    A templombelső falfelületét népies reneszánsz stílusú kék-piros, az életfát jelképező indás-virágos-leveles motívumok sora díszíti. A festett, sík famennyezete, a népies barokkot idéző festett, faragott csigás szószékkorona, a karzat és a padok az 1700-as évekből valók. A csarodai templom beltere a középkori és reneszánsz falfestészet, a népi, valamint a protestáns díszítőművészet csodálatos együttese.
    A templomban látható az 1758-ban készült Rhédey-epitáfium (templomokban, sírkápolnákban a halottak emlékére állított, díszes keretű dombormű vagy föliratos tábla). Nemcsak a templombelsőben, de a külső homlokzaton is megőrződtek részletek az 1642-ben készült népies falfestésből.

   Szatmárcseke Magyarország legészakkeletibb csücskében fekszik. A honfoglaló magyarok „átcsetlének” a Tiszán, a csetlésből lett Cseke. (Közben útba esett Tiszacsécse, itt megnéztük a nagy magyar realista prózaírónk, Móricz Zsigmond szülőházát). A Kölcse község melletti településen élt 1815-től 1838. augusztus 24-én bekövetkezett haláláig Kölcsey Ferenc nagy költőnk, aki 1823. január 22-én itt írta a Himnuszt. A falu kopjafás, csónakos-fejfás temetőjét a nemzeti örökség részévé nyilvánították az Európa-szerte egyedülálló csónakos-fejfái miatt. A községben született fafaragó mester, Korpás István a készítőjük. Páratlan látványt nyújt a közel 600, embermagasságú, stilizált, „bajuszos” ember-fejet, illetve csónakban fekvő embert szimbolizáló sötét fejfával benépesített sírkert, melybe már nem is szabad más síremléket építeni. A fejfák olyan dőlésszögben állnak a földben, hogy ha az ember ugyanebbe a hajlásszögbe áll melléjük, akkor akaratlanul is egy támasztó lépést kényszerül tenni előre. Ezt a lépést hívják a csekeiek a halál utáni lépésnek. A kátránnyal és korommal konzervált fejfák mindegyikén ott a felirat: A.B.F.R.A., melynek olvasata: A Boldog Feltámadás Reménye Alatt, vagy még olvasható úgy is, hogy A Boldog Feltámadás Reményében, Amen. Több helyütt az elhunyt életének legfőbb eseményeit rövid, frappáns versikékbe szedték, ezt is a fejfákra vésték. A temető legmagasabb helyén emelkedik Kölcsey Ferenc magasztos síremléke. Rá emlékezve és tiszteletünk jeléül trikolorszalagos kis koszorút helyeztünk reá, és meghatottan énekeltük el a Himnuszt…