A 2-es metróval egy időben 1952-ben kezdték el a Rákosi-bunker építését a metróval párhuzamosan. Rákosi Mátyás és a pártvezetés egy esetleges atomtámadás esetén a bunkerben vészelte volna át a támadás utáni napokat. A veszély elmúltával metróval utaztak volna a Keleti pályaudvarig, ahol egy páncélvonatra szálltak volna át. (Rákosi különvonatát a Kádár-vonattal együtt nemsokára bemutatom). A metróhoz hasonló technológiai megoldásokkal készült (metróállomásra és alagútra hasonlít), éppen ezért a munkások úgy tudták, hogy a metrót építik. A majd’ 50 méter, azaz 16 emelet mélységű, 2200 ember befogadására alkalmas, 3500-3800 négyzetméteres objektum 1963-ban készült el. 4000 köbméteres kapacitású levegőszűrő rendszerrel szerelték fel, amely a radioaktív por megszűrésére is alkalmas lett volna. E mellett 150 köbméteres víztartállyal és egy 30 kilowatt áram termelésére alkalmas generátorral is felszerelték. Vészkijárat is épült a TV-székház mellett, amely levegőztetőként is szolgál. A labirintusszerű objektumban külön tanácskozóterem is épült, ahol az ország vezetői az aktuális teendőket vitatták volna meg. Bár soha nem használták, a hetvenes évek közepéig készenlétben tartották.
Az objektum neve „F-4” jelű létesítmény”, vagy „F-4-es műtárgy”. A Földalatti Gyorsvasút (most Metró néven ismert) négyes számú munkaterületéről kapta a nevét. Máig így szerepel a BKV Metró Üzemigazgatóság (mint kezelő és fenntartó) nyilvántartásában is. A létesítmény építésére a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőség (MDP KV) Pártgazdasági Osztálya adott utasítást. A cél az volt, hogy a pártvezetésnek – köztük Rákosi Mátyásnak is - háborús helyzetben, légiriadó elrendelésekor (bombázás, atomtámadás) védelmet nyújtson, menekülési utat biztosítson. Részükre biztonságos óvóhelyi és egyben irodai funkciót akartak kialakítani, mélyen a föld alatt, hogy a „Pártapparátus védett munkahelye legyen”. A kivitelező a Földalatti Vasútépítő Vállalat volt. A tervezők külön irodában, elzártan, titokban dolgoztak. Csak alaposan ellenőrzött, megbízható emberek dolgozhattak a terveken. Az alaposan kiválogatott csapat külön irodában, elzártan, titokban dolgozott, csak külön engedéllyel lehetett hozzájuk belépni. Sokan közülük le sem mehettek a bunkerba.
A párt székhelye akkor a közelben lévő Akadémia utca 17-ben volt, amelyhez hozzá tartozott az egész háztömb (10 épület), többek között a Steindl utca 12. és a Zoltán utca 13. épület is. Jól álcázott főbejárata, a Steindl Imre utca 12. és a mögötte lévő Zoltán (volt Beloiannisz) utca 13. számú bérházakból nyílt (ez utóbbi kapubejáratán túl, a belső udvar hátsó zöld színű vasajtaján át lehetett eljutni a bunker főbejáratához (háromszorosan biztosított, megtévesztő bejárat). Olyan volt, mint egy hétköznapi raktárajtó…) Vészkijárata a 2-es metró vonali alagútjához, ill. a metró Szabadság térre vezető alagúti főszellőzőjébe vezet, melyben egy acél csigalépcsőn lehet feljutni a térre. Magába a bunkerbe a Steindl utcai ház udvarában található légvédelmi vasbeton hengerből lehetett lejutni, ill. egy lifttel, mely korában az egyik leggyorsabb lift volt az országban. (A légvédelmi vasbeton hengert 2010-ben elbontották.). Az alagutakat képzett, lekáderezett vidéki bányászokkal építtették, 2,5 – 3 atmoszférás túlnyomás alatt, bányászati technológiával, kézi fejtéssel, ácsolatokkal. Hasonló technológiával épült, mint a metró vonali alagútjai. A kivitelezés gépesített fúrópajzs nélkül, kézi, bányászati fejtéssel történt. Statikai tartószerkezete ún. öntöttvas tübing. Mivel az építmény jóval a talajvíz mértékadó szintje alatt van, így mint a metrót is, ún. keszonos módszerrel építették. Ennek lényege az, hogy egy légmentesen lezárt földalatti dobozban történik a kézi fejtés, melyben mesterségesen akkora nyomást tartanak fent, hogy a talajvizet távol tartsák a munkatértől. És ez a keszondoboz haladt előre és előre…
A műtárgy tervezett védelmi potenciáljának fontos paramétere volt, hogy egy tíz tonnás óriásbomba vagy egy atombomba „20 kg/cm2 alapterhelésű nyomása ellen", illetve az „ismert és ismeretlen harci gázok" ellen is védelmet kellett nyújtania. Ez utóbbit úgy kívánták megoldani, hogy lezárják a felszínre vezető nyílásokat, és a belső levegő „regenerálásával" kétszer 24 órán keresztül biztosították volna a lent tartózkodáshoz szükséges oxigént. További védelmi elemként a bejárati felszíni csarnok az „S-C-1800 kg-os univerzális rombolóbombára" lett méretezve. Az energiaellátás alaphelyzetben a városi hálózatból történik. Biztosításul önálló Diesel generátor-gépcsoportot szereltek be. A teljes befejezésére 1962-63-ban került sor.
Mivel a létesítmény titkos volt, a hatvanas-hetvenes években csak legendák szóltak róla, 1981 után viszont már köztudottá vált. Akkoriban arról pusmogtak a pesti utcákon, hogy Rákosi „magán”bunkere egyenesen a Parlamentbe vezet, arrafelé tudna Rákosi menekülni, de erre utóbb semmilyen bizonyítékot nem találtak. A Rákosi-bunker álcaépülete - a Stendl Imre utcai ház - a Magyar Dolgozók Pártja központi épületei közé tartozott és vész esetén innen volt fontos a gyors távozás.
Rákosi spéci, privát bunkere jelenleg is állami tulajdonban van, de a BKV ellenőrzése alatt áll. (A történetet megismerve most már egyértelművé válhatott mindannyiunk számára, hogy ezt a bunkert bizony a „nép által hőn szeretett” Rákosi elvtársnak építették, azért, hogyha a nyakán szorul a hurok, vagy éppen a fejére akar hullani egy bomba, akkor el tudjon menekülni. Amikor 1956-ban a Szovjetunióba internálták /jó messzire, Kirgizisztánba/, élete végéig küzdött azért, hogy visszatérhessen, mert meg volt róla győződve, hogy a nép szereti őt… Elfelejtette megkérdezni azt a sok százezer és millió embert, akik a nevével fémjelzett megtorlásokban részesültek: koncepciós perek, /majd’ 200 kivégzett/, bebörtönzés, internálás, kitelepítés, kényszermunka, rendőri őrizet, alaptalan ügyészi eljárás vádemeléssel, büntetés-végrehajtással… /Csak ez utóbbi csaknem egymillió embert érintett…/). Ma már - mivel vagy ötven éve nem nyúltak hozzá - a létesítmény igen rossz állapotban van. Nem fog ugyan összedőlni, de a berendezései pusztulóban vannak. Megérne egy karbantartást (felújítani talán nem érdemes, horribilis összegbe kerülne), de egy állagmegőrzésre érdemes lenne, és mivel történelmünk része, vezetéssel megnézhető lehetne… De a legendák övezte, egykor szupertitkos hely a közönség elől el van zárva, nem látogatható, akárcsak a budai Várhegy alatt található másik szupertitkos óvóhely-labirintus, a Horthy-bunker. Az, a Nemzeti Vagyonkezelő tulajdonában van. Nemrég kérvényeztem, hogy megtekinthessem. Elutasítottak…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése