Kiemelkedő, nagy magyarjainkat, akik oly sokat adtak a nemzetnek – még életükben is – gyakran illették kitüntető, díszítő, eposzi jelzőkkel: Széchenyit maga Kossuth nevezte a „Legnagyobb magyarnak”, Deák volt a „Haza bölcse”, II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelmünk a "Haza atyja", Fáy András volt a „Haza mindenese”, báró Wesselényi Miklós az "Árvízi hajós", gróf Apponyi Albertet még életében a „Legnagyobb élő magyarnak” nevezték és Kossuth volt a „Magyarok Mózese”.
A mai Kossuth Lajos teret korábban Országház térnek nevezték (azóta, hogy a Steindl Imre tervezte Országház felépült 1894-ben). Ebből alakult ki aztán a magyar államiságunk egyik szimbolikus helye, a „nemzet főtere”. Az ide tervezett eredeti Kossuth emlékmű története már 1894-ben, Kossuth halálának másnapján elkezdődött. A főváros közgyűlésén vetették fel elsőként a szoborállítás gondolatát, s ennek következményeképpen egy bizottság is alakult e célra, a szoborállítás költségeire pedig országos gyűjtést is rendeztek (amely szokás volt abban az időben). A szoborpályázatot 1908-ban hirdették ki és Horvay János nyerte el a megbízatást. Horvay a “Kossuth szobrok specialistája” volt. Az ő Kossuth szobrai díszítik az ország több városának főtereit, de az ő munkája a New Yorkban 1928-ban felállított első amerikai Kossuth szobor is. A Kossuth téri Kossuth szobor készítése a világháború miatt elhúzódott, majd meg is hiúsult. A márványtalapzat például 1914-ben már csupán elszállításra várt a ruskicai bányában. Az elkészült talapzat 1918-ban a megszálló román csapatok kezébe került (magyarul, ezt is elrabolták), akik azt eladták más célra, így végül süttői mészkőből kellett megépíteni a szobor alapzatát. Az archaizáló, neobarokkos-historizáló ízlésű alkotást végül csak 1927. november 6-án avatták fel. Az avatáson részt vett a kormányzó, Nagybányai Horthy Miklós is. Az ünnepi beszédet gróf Apponyi Albert tartotta, aki nagy ívű szónoklatát e szavakkal zárta: „Magyarok! Megrendülve állunk hazánk ama szülöttjének szobra előtt, akinek nagysága merész ívben áthidal és összeköt világrészeket és korszakokat, eszmeáramlatokat és érzelmi hullámzásokat, vitákat és ellentéteket, felfordulásokat és új alkotásokat, egy gondolatnak: a magyar szabadság, a magyar függetlenség benne megtestesült gondolatának kipusztíthatatlan erejével. Ehhez a halotthoz nem is szólok így, hogy »Legyen áldott emléke«, hanem így, hogy »Éljen ez az emlék mindenkorra, mint a magyar nemzeti energia jelképe és a magyar feltámadás záloga.«”
A szobor főalakja, Kossuth Lajos mellett az 1848-ban kinevezett első felelős magyar kormány tagjait láthatjuk. A szoborral szemben állva bal oldalon herceg Esterházy Pál, a király személyi körüli miniszter, Klauzál Gábor fölművelés- és iparügyi miniszter, báró Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter és gróf Széchenyi István közmunka- és közlekedésügyi miniszter, a jobb oldalon pedig gróf Batthyány Lajos miniszterelnök, Szemere Bertalan belügyminiszter, Deák Ferenc igazságügy miniszter, Mészáros Lázár hadügyminiszter állnak. A szobrok hátteréül szolgáló kőfal másik oldalán lévő szoborcsoport ezen a kompozíción is a népet jeleníti meg: családjától búcsúzó katonát, dobos fiút, zászlót hordozó öregembert felnőtt fiával, valamint egy harcra kész illetve egy sebesült katonát, alatt pedig Petőfi Sándor Élet vagy halál! című versének első sorai olvashatóak. 1945 után, annak ellenére, hogy a Kossuth-szobor háborús sérüléseit kijavították, a Horvay-féle szobrot végül szétszedték, és először a Kerepesi temetőben őrizték.
Egy alkalommal, a dombóvári illetőségű Antal István 1948-ban, tanulóként Budapesten a centenáriumi ünnepély alkalmával virágot helyezett el a szobor lábaihoz. Az ötvenes évek végén, már tanácselnökként, a fővárosban járva nem talált rá a számára kedves szoborra. Érdeklődött, hol találhatná meg. Újságból jutott tudomására, hogy az elbontott Kossuth szobrokat tárolási helyéről bárki elviheti, aki vállalja a szállítási költségeket. A Dombóvár Község Tanácsa megszavazza az erre szánt összeget. A járási párttitkár azonban felháborodva, hogy ilyen nagy „kőtömbökre” költik a nép pénzét, haragra gerjedt, ügyészségi feljelentésének hatására felfüggesztették állásából Antal Istvánt, aki Dombóvárról is elkerült… A történelem azonban neki adott igazat, bár a szobrok felállítására - Dombóvár egyik parkjában - csak a 70-es évek elején került sor. Igaz, nem a Horvay által megálmodott módon, hanem külön-külön, párosával.
1952-ben, Horvay, a Horthy korszakban fogant alkotását a kommunista rendszer túlzottan lehangolónak ítélte. Felállítása után alig 27 évvel a szoborkompozíció helyére új szoborcsoport került. Az új szobor kiírására készült pályázat szövege szerint a „búval teli figura helyett inkább az agitátor, prekommunista néptribun alakja lenne kívánatos”. Kisfaludi Strobl Zsigmond, Kocsis András és Ungvári Lajos pályázata nyert. Strobl, ekkor az új rendszer számára felkapott szobrászművész volt. Többek közt például ő készítette a Gellért-hegy tetején lévő Szabadság-szobrot és mellékalakjait (nemsokára a Szabadság-szobor érdekes történetét is elmesélem és bemutatom), Egerben a Végvári vitézek lovasszobor-kompozíciót (vigyázat, aki keresi, már nem a Dobó téren találja meg, mert áthelyezték a fő tér melletti kisebb térre!), valamint Szent Imre herceg szobrát a Móricz Zsigmond körtéren. Nagyszerű alkotások. Szumma-sziummárum, Strobl Zsigmond mind a Horthy-korszak, mind a Kádár korszak vitathatatlan legnagyobb szobrászművészei közé tartozott.
Az általa, bronzból készített új Kossuth-emlékmű balatonalmádi vöröskőből készült talapzata kb. 15 méter hosszú volt. A főalak, Kossuth 5 méter magas volt, a 4 méter magas mellékalakokat - parasztasszony gyerekkel, levett süvegű paraszt, katona, munkás fegyverrel, diák karddal, csikós bő gatyában, fegyverrel kollégái mintázták meg. Ez a szoborcsoport közelebb állt a kommunista ideológiához, amit a munkás-paraszt szövetség és a dolgozó értelmiség összefogása jelentett a mellékalakok képében, de megformálása is, az 1927-es kompozíció neobarokkos-szecessziós megoldásai helyett a korszak neoklasszicista-szocreál formai megoldásait alkalmazta. Kossuth előremutató testtartása például kifejezetten a korabeli Sztálin szobrokra volt egyértelmű utalás, csakúgy, mint a lendületes “optimista, szocialista hevületű” kompozíciós elemek.
2011-ben az Országgyűlés elfogadott egy határozat arról, hogy a Kossuth tér megújításának keretében a Strobl-féle szoborkompozíciót lecserélik és a megújuló térre Horvay alkotásának hű másolata kerül vissza. (Nemsokára a Kossuth tér összes régi és új szobrait is megmutatom, a nemrégen átadott Trianon emlékhellyel együtt). Az eredeti dombóvári szobrokról levett minták alapján, tartósabb kőzetből a Reneszánsz Kőfaragó Zrt. készítette el a szoborrekonstrukciót. 40 kőfaragó-szobrász faragta 8 hónapig. Az újraavatásra 2015-ben került sor. A Rákosi idejében felállított Kossuth szoborcsoport eltávolított figuráit végül mostanra a ferencvárosi Orczy-kert nagy füves tisztásán állították fel (száműzték) egy többszintes fehér kő alapzatra, az eredeti kinézeti kompozícióval ellentétben, teljes összevisszaságban (számomra is teljesen érthetetlen, hogy miért nem lehetett az eredeti konstrukcióban odahelyezni a szobrokat? Szerintem semmi sértő, vagy nosztalgiázó érzület nem lett volna benne, másrészt, korhűen felállított mivoltában a későbbi generációk legalább láthatták volna - nem csak fényképekről -, hogy hogy nézett ki a szoborcsoport eredeti „felállásban” a Rákosi és a Kádár korszak idejében).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése