Egy magyar festő, aki - azért, hogy átélje Krisztus fájdalmát - magát is keresztre köttette: Munkácsy Mihály, a festőfejedelem. Pákh Imre műgyűjtő Munkácsy-gyűjteménye a Szent István király Múzeum Rendházában, Székesfehérváron.

 "Sosem próbáltam isteni személyt festeni, mivel ami isteni, azt az ember nem képes megfesteni. Én az emberi alakban megjelent Istent akartam ábrázolni."  Munkácsy Mihály

Pákh Imre műgyűjtő gyűjteménye ma a legnagyobb magánkézben lévő Munkácsy-kollekció a világon. Nemrég a festőgéniusz hetvenhét alkotása került bemutatásra a Szent István Király Múzeum Rendház épületében, amely 2024. január 14-ig volt látható, „Munkácsy Székesfehérváron” címmel. Pákh Imre 1994 óta gyűjti a nagy magyar festő műveit. Egy 2021-es adat szerint 70 Munkácsy-festmény, illetve 50 Munkácsy-grafika van a birtokában. Azért ez a Pákh megéri a pénzét. El kell ismerni, hogy dörzsölt, előrelátó és jó üzletember, aki két kilométerről is megérzi a pénz szagát. Ugyanis a 90-es években vásárolta fel (gyűjtőktől, magánszemélyektől, múzeumoktól, aukciós házaktól) a Munkácsy képeket, akkor, amikor abban az időben kevesebb érdeklődés, kereslet mutatkozott a klasszikus képzőművészeti művek, festmények iránt. Ekkor a modern, „new-art” művek, festmények voltak a népszerűk és a kelendők, üzleti szempontból is. Így tehát Pákh nyomott áron, szinte „bagóért” felvásárolta az akkor fellelhető összes Munkácsy képet. A képek, amelyeket akkor 5-10-20 millióért vett, azok most 80-100-200 milliót érnek…

   Munkácsy Krisztus trilógiájáról: a festő Krisztus szenvedéstörténetét feldolgozó, monumentális alkotásai közül az Ecce homo című kép mindig is a magyar államé volt, a Krisztus Pilátus előtt-et viszont Pákh Imre műgyűjtőtől 2015-ben vásárolta meg a Magyar Nemzeti Bank 1,6 milliárd forintért, így az is magyar köztulajdonba került.

   Munkácsy Golgota című festményét, 2019-ben vásárolta meg a magyar állam. A vételár végül 3 milliárd forint volt. Ezt a vásárlást egy kis üzleti vita előzte meg, amit még egy kis pereskedés is „fűszerezett”: ugyanis a képet a magyar állam 2 milliárd forintért szerette volna megvenni, de Pákh 3 milliárdot kért. Ez odáig fajult, hogy Pákh előállt azzal, hogy van egy orosz milliárdos, aki 6 milliárdot adna érte. Erre a magyar kormány a Golgotát levédette, mint jelentős magyar kulturális, művelődéstörténeti értékű művet, tehát így Pákh nem vihette vissza a képet Amerikába, hiába volt ő a tulajdonos. (A trilógia épp akkor Debrecenben volt kiállítva). Aztán az adom - nem adom perpatvar után a két fél megegyezett: végül 3 milliárdért Pákh eladta a képet. Ezzel a felvásárlással Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiájának mindhárom darabja végre Magyarországé lett, állami kézbe került, magyarán szólva köztulajdonba kerültek. Még magyarabbul mondva a három monumentális kép (Munkácsy-trilógiának is mondják) egy/tízmilliomod részben az enyém is, meg a többi magyar állampolgáré. Előtte egyetlen egyszer, Budapesten, a Magyar Nemzeti Galériában állították ki a három képet, 2011-ben. Micával megnéztük, láttuk: fantasztikus, felemelő, csodálatos élmény volt. Fényképeket sajnos nem készítettem/készíthettem róluk, mert tilos volt a fotózás(?).

   Meg kell említenem, hogy amikor a magyar államról beszélünk, akkor az Orbán Viktor miniszterelnök vezette magyar kormányt is kell érteni alatta. Személyesen Orbán Viktor kezdeményezte, hogy a magyar állam megszerezze, megvásárolja a Golgotát, hogy állami tulajdonba kerüljön, azaz véglegesen, itthon, együtt látható legyen és vizuális, képi egységet és élményt adjon a három monumentális Munkácsy festmény, a Krisztus trilógia. Az Orbán Viktor vezette magyar kormány vásárolt meg egy Renoir képet 2019-ben a Nemzeti Galéria számára és ez a kormány vásárolta vissza a „sógoroktól” a Seuso kincseket is 2017-ben. Azért írom, hogy „vissza”, mert a Kádári időkben magyar és külföldi műkincs tolvajok csempészték ki Ausztriába, magyarul, lopták el az ezüst római-kori kincseket Magyarországból.

   Itt álljunk meg egy pillanatra, a Seuso kincsek osztrák „eltulajdonítása” kapcsán. Az egyáltalán nem kívánt, „közös” történelmünk során, sajnos évszázadokon keresztül „áramlottak” a magyar műkincsek Bécsbe. Magyarán és pestiesen szólva lenyúlták őket. Ezekből és persze sok minden másból a Habsburgok belőlünk gazdagodtak, kifosztva, koldusbotra juttatva bennünket... „Egy szerencsétlen órában a Habsburgok becsempésztettek az országba. Nem hívattak, hanem a szó szoros értelmében becsempésztettek. És e pillanattól kezdve ránk zúdult az elnyomás, a nyílt erőszak és alattomos ármányok összes eszközeivel a szenvedések végtelen sora…” „…Sohasem volt uralkodóház a világon, melynek a korlátlan uralmi vágy annyira vérében lett volna, mint az osztrák-háznak. Náluk ez természet, családi jellemvonás, mely nemzedékről-nemzedékre örökbe szállt” – írta róluk Kossuth Lajos.

   Az osztrák császárok és „magyar királyok” előszeretettel gyakorolták ezen jogukat. Mármint a maguknak vindikált, következmények nélküli állami lopást. Ha megtetszett valami meglévő értékes magyar műkincs a császárnak, vagy ha felbukkant valami értékes magyar kincs az országban, a császár azonnal lefoglalta és máris vitték Bécsbe, a császári kincstárba, csakúgy mint az aljas módon elkobzott magyar főúri vagyonokat, a kastélyok, paloták kincseit, értékes könyvtárait. Akkoriban a teljes vagyonelkobzást, mint büntetési formát gyakran alkalmazták a magyar főurakkal szemben (lásd gróf Nádasdy Ferenc, gróf Batthyány Ferenc, a Zrínyiek, Thökölyek stb.., stb…). Mátyás király 41 Corvinája, kódexe van Bécsben, de itt „őrzik” Mátyás kardját és pajzsát is. Itt „található” Szent László koronája, II. Lajos fegyverzete, a szigetvári hős, Zrínyi Miklós sisakja, Bocskai István erdélyi fejedelem aranykoronája, amelyet a török szultán nyújtott át neki Rákos mezején 1605-ben, valamint számtalan magyar műkincs, vallási kegytárgy, főúri és klastromi könyvtárak garmadája és még sok-sok ezernyi műtárgy és kincs. (A magyar Szent Korona is végig a bécsi kincstárban porosodott, amíg tartott a Habsburg uralom…). Egyik legfájóbb, a magyar Temes vármegyében, 1799-ben talált Nagyszentmiklósi aranykincs elkobzása, császári „birtokbavétele” volt. Ezt a világon egyedülálló magyar aranykincset most a bécsi Kunsthistorisches Museum („Szépművészeti Múzeum”) „őrzi”, mi magyarok ott megtekinthetjük…. A sors iróniája, hogy ennek a múzeumnak a monumentális mennyezeti freskóját festette Munkácsy... (A fent említett magyar műtárgyak is ebben a múzeumban vannak kiállítva...).

   Visszatérve és néhány szó Munkácsy képeiről, pontosabban a korai korszakában (1860-tól) festett képeiről. Munkácsy számos festő kortársához hasonlóan bitumenes aláfestést használt a képein. A bitümnek nevezett alapozóanyag hatása a korai Munkácsy képek tragikus állagromlását idézte elő. A minőségromlás viszonylag hamar, néhány éven belül, a képek elkészülte után már megindult. Amikor Munkácsy tapasztalta képeinek drámai sötétedését, lecserélte a műtermében használt alapanyagokat. A képek sajnálatos romlása miatt mára már csak néhány szín és fény jelzi a bitümmel alapozott képeknek a kompozícióját, maga az eredeti művészi ötlet azonban elveszett. A bitümnek nevezett massza szilárd alapanyagok és különféle adalékok keveréke volt, amit Munkácsy méhviasz, propolisz, lenolaj, vaspor, masztix gyanta, gumiarábikum és egyéb anyagok keverékéből állított össze. De ez a meleg tónusokat biztosító alapozó, idővel kártékonynak bizonyult. Nagyobb mennyiségben alkalmazva az alapozás nem száradt ki és nem rögzült, hogy természetes úton, az idő viszontagságainak következtében kialakuló patina bevonhassa, hanem a festmények többsége elvesztette a színét, ráncosodni, sötétedni, feketedni kezdett. Különösen megviselte a bitüm a Siralomházat, a Tépéscsinálókat, a Miltont és a többi ilyen anyaggal készített művet is. A restaurátoroknak komoly gondot okoz a Munkácsy-képek folyamatos karbantartása. A szakemberek abban bíznak, hogy klimatizált helyiségben, a megfelelő relatív páratartalmat biztosítva, a romlás folyamatát le lehet lassítani, amíg ki nem dolgoznak egy hatékony eljárást a bitumen stabilizálására. Az előbb említett festmények (sok más Munkácsy képpel együtt) a Magyar Nemzeti Galériában tekinthetők meg és bíztatok mindenkit, hogy most menjen el, most nézze meg őket, mert 20-30 év múlva – hacsak nem találnak tényleg valami megoldást a képek „bajára” – már csak egy koromsötét, fekete vásznat fognak látni… Mint amikor egy Fekete Lyuk elnyeli a fényt…

   Pákh Imre és felesége finanszírozta Munkácsy síremlékének teljes körű felújítását 2023-ban, a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. A felújítás előtt és utána is készítettem képeket a síremlékről.