Magyarország jótevője, a "Legmagyarabb Habsburg": József nádor. A József nádor tér és a budai Várkert Bazár kincsei

Habsburg József nádor, József Antal főherceg (Erzherzog Joseph Anton Johann Baptist von Österreich) (Firenze, 1776 – Buda, 1847) német-római császári herceg, osztrák főherceg, magyar királyi herceg, császári-királyi tábornagy (Feldmarschall), a Habsburg-ház ún. magyar vagy nádori ágának megalapítója, 1796-tól haláláig Magyarország nádora, a reformkorban 1835-ig uralkodó I. Ferenc osztrák császár, magyar király öccse.

   A magyarok iránti szeretete és a reformkori Magyarország fejlesztéséért kifejtett történelmi léptékű érdemei miatt a „Legmagyarabb Habsburg” megtisztelő címmel, elnevezéssel emlegették és tiszteljük ma is. Reformgondolkodásában Széchenyi István eszmetársa volt.

   Kiemelkedő szerepe volt Pest építészeti, kulturális és gazdasági központtá fejlesztésében. Városképi jelentőségű épületek emelésének sorát kezdeményezte. Nevéhez fűződik Pest klasszicista arculata, a Nemzeti Múzeum, a Német Színház, a Gellért-hegyi csillagvizsgáló (obszervatórium), a Ludovika Akadémia és a Vakok Intézetének megalapítása, több vasútvonal építése, a Városliget rendezése, a Margitsziget parkosítása (a Városligetet és az általa megvásárolt Margitszigetet ő ültette teli platánfákkal, amelyek óriásokká nőve, ma is láthatók), az új pesti és lipótvárosi negyed fejlesztése, a műszaki felsőoktatás megerősítése. Jelentős adományokkal támogatta többek közt a Nemzeti Múzeumot, a Széchényi Könyvtárat és a Magyar Tudományos Akadémia megalapítását, a művészeteket, a közoktatást, haladó polgári társaságok, egyletek sorát. Alapítója több kulturális, ipari egyletnek, iskolának: Magyar Gazdasági Egylet, a Kisfaludy Társaság, a Tudós Társaság, a Természettudományi Társaság, Ipartanoda, belőle fejlődött ki a mai Műegyetem.

   Ferenc császár öccseként rendkívül hasznosan és határozottan képviselte a magyar érdekeket a császár felé, sokszor vitatkozva, ellenszegülve neki. Ő vette rá bátyját, hogy – 13 év szünet után – hívja össze az első reformországgyűlést. Ő eszközölte ki a kegyelmet a császárnál a börtönbüntetésre ítélt magyar jakobinusoknak, köztük Kazinczy Ferencnek, majd 1840-ben Kossuth Lajosnak, Wesselényinek és Lovassy Lászlónak, és ő akadályozta meg 1843-ban a Védegylet feloszlatását. (A Védegylet a magyarországi ipar védelmére létrehozott egyesület).  Az 1838-as pesti árvíz idején ő volt a mentés irányítója Wesselényivel, az „Árvízi hajóssal” együtt, majd sokat tett az árvízkárok enyhítéséért. Megtanult magyarul, díszmagyart viselt, Budán és Alcsúton élt. Érzelme annyira összeforrt választott magyar nemzetével, s ez szívben, lélekben, szokásokban annyira magyarrá tette, hogy agg korára őt Bécsben – félig tréfásan, félig megfedve – az „Öreg Rákóczinak” nevezték. Budán hunyt el 1847-ben, 71 éves korában. A nádort, „aki Habsburgnak született és magyarnak halt meg”, a Budavári Királyi Palota nádori kriptájában helyezték el örök nyugalomra. (A Nádori kriptát nemsokára megmutatom). Temetése alkalmából Kossuth Lajos pesti újságíró, a Védegylet vezetője, e méltató sorokat írta róla:

„És Ő, az agg Nádor míg testben a sír felé hanyatlott, lélekben, érzelemben az ifjadó nemzettel lépést tartva együtt ifjadott. Élete alkonyába a nemzet újjászületésének napkölte vegyült.”

   És halála után egy évvel kitört a magyar forradalom…

   József nádor Magyarországon igen népszerű személyiség volt. Halála után emlékét méltóan ápolták, intézmények, közterületek nevében is megörökítették.

   1945–1989 között, a marxista-szocialista történelemtanításban a magyar történelem nagy alakjai közül kivették, kultuszát megszüntették, így ismertsége lecsökkent.

   (Lovassy László, jogász, parlamenti képviselő. 1836-ban a Pesten lezajlott rokonszenvtüntetésen forradalmi hangvételű beszéddel üdvözölte Wesselényit. Ezért a Bécsi udvar letartoztatta, és „romlott erkölcsű veszedelmes elvek” hirdetéséért súlyos, 10 év várbörtönre, annak is egy súlyosabb fokozatára, sáncbörtönre ítélték. József nádor kegyelmi kérvényét a császári báty először elutasította. Lovassyt a morvaországi Spielberg sziklabörtönébe szállították. A Monarchia rendőrfőnökének utasítására, súlyosabb, a felségárulóknak járó büntetést kapott. Ennek megfelelően egy föld alatti, vizes, fűtetlen, külön cellakamrában, egyedül, elkülönítve zárták el, súlyos lábbilincsekkel a zárka kőfalához láncolva. (Monte Cristo grófjának sínylődése jut eszembe If várának börtönében…). Ez is, és az egyedüllét súlyos teher volt Lovassy számára, amelyet az is tetézett, hogy nem engedélyezték levelezni, még szüleivel sem. Szellemi leépüléséről 1839-ben József nádor is értesült. 1840-ben a nádor közbenjárására királyi amnesztiát kapott, de a szabadság későn érkezett. Félig megőrülve, Lovassyt a magány lelkileg, a skorbut pedig testileg tette tönkre. Megnyomorítva, emberi roncsként érkezett Pozsonyba. Állapotában átmeneti javulást eredményeztek a pozsonyi Irgalmasok kórházában történt gyógykezelések. Életét magába fordulva, magányosan élte le, és mivel nem vállalhatott hivatalt és közéleti tevékenységet sem tudott kifejteni, a Tisza-kormány évi 600 forint kegydíjat állapított meg számára, hogy valahogy meg tudjon élni. Idős korában, Nagyszalontán, 1892-ben hunyt el. Ennyit a Habsburg-osztrák „szeretetteljes” bánásmódról, amit több mint 200 éven át „élvezhettünk”…)