A MALÉV
240-es számú járata a MALÉV által üzemeltetett három hajtóműves Tu–154
típusú sugárhajtású utasszállító repülőgép volt, amely 1975. szeptember 30-án
a Budapest–Bejrút
menetrend szerinti útvonalon Libanon
tengerpartjának közelében, éjjel, 8 perccel a bejrúti repülőtéren való
leszállás előtt (10 km-re volt tőle), a Földközi-tengerbe zuhant. A fedélzeten tartózkodó ötven
utas, valamint a tíz fős legénység életét vesztette. A légikatasztrófa
oka hivatalosan azóta is ismeretlen.
A gépet feltehetően lelőtték, mert azt
feltételezték, hogy arab csoportok számára fegyvereket szállított, vagy hogy PFSZ tagok küldöttsége tartózkodik a
fedélzeten (nem tartózkodott). Ami biztosnak tűnik, hogy a jóval több mint 100
utast befogadására alkalmas gépen mindössze ötven utas tartózkodott a
katasztrófa időpontjában. Tanúk elmondása szerint a gép indulása előtti
napokban már nem lehetett rá jegyet váltani. Ebből egyesek arra következtetnek,
hogy a PFSZ tagok számára fenntartott helyekre valamiért nem érkeztek meg az
utasok. (A katasztrófa előtti napokban a Palesztinai Felszabadítási
Szervezet vezető
tisztségviselői Jasszer Arafat kivételével mindannyian Budapesten
tartózkodtak hivatalos látogatáson). Mások pedig azt gyanítják, hogy a
raktérben elhelyezett nagy tömegű (feltételezésük szerint fegyver) rakomány
miatt le kellett csökkenteni a fedélzeti utasok számát. Szemtanúk szerint a
repülőgépet Budapesten az indulás előtt egy kimondottan félreeső (és sötétbe borított) helyen
várakoztatták és ott rakodták a fegyvereket a gépre, mivel a magyar vezetés
titkos fegyverszállítmányt akart küldeni a térségbe. Akkoriban Magyarország
jelentős fegyvergyártónak számított.
Légiforgalmi szakértők úgy sejtik, hogy
rakétával lőtték le a gépet. A jelentés szerint összesen 37
holttestet találtak a tenger felszínén lebegve, valamint kisebb
roncsdarabokat. A holttesteket 24 órán belül azonosítás nélkül elföldelték. A
magyar áldozatok nyughelye ismeretlen a hozzátartozók előtt, teljes titok fedi.
A repülőgép roncsait nem kívánták a felszínre hozni (200-500 méter mélyen van),
holott ennek műszaki feltételei már a katasztrófa idején is adottak lettek
volna. A kiemelés utáni műszaki vizsgálat véget vethetett volna a baleset
körülményeivel kapcsolatos több évtizedes találgatásnak. A katasztrófa
kivizsgálását, az események megnyugtató feltárását a magyar kormány, a
Kádár-rezsim egyáltalán nem szorgalmazta. A kiszállt magyar bizottság munkáját
az ottani háborús helyzet miatt nem tudta elvégezni, immel-ámmal csak annyit
állapított meg, hogy a repülő ismeretlen okokból történő robbanás következtében
zuhant a tengerbe és hogy nem tudják, miért zuhant le(?). Arra pedig kísérlet
sem történt, hogy az elhunytak földi maradványait felkutassák, azonosítsák és
hazahozzák. A katasztrófa után Budapesten felavattak ugyan egy emlékhelyet a Farkasréti temetőben. Az utas- és a
rakománylistának a katasztrófa utáni napokban érdekes módon nyoma veszett, a
mai napig nem kerültek elő. Valószínűleg ez a világtörténelem legnagyobb
részletes nyilvános vizsgálat nélküli polgári légikatasztrófája.
Egy, a témát jól ismerő ember állítja: ”a
Malév abban az időben rendszeresen fegyvereket szállított polgári járatokon.
Ezeket a szállítási okmányok meghamisításával, más áruként tüntették fel. Azok
az emberek, akik fegyvercsempészéssel magas profithoz juttatták a szocialista
államot, még ahhoz sem vették a fáradságot, hogy legalább az áldozatokat
hazaszállíttassák, és tisztességgel eltemessék.” Szégyen! (Ezt már én mondom).
A tízfős magyar személyzet tagjai: Pintér János parancsnok, Kvasz
Károly másodpilóta, Horváth István
fedélzeti mérnök, Mohovits Árpád
pilóta, Majoros László hajózó
szerelő és az utaskísérők: Kmeth Ágnes,
Fried Richárd, Szentpály Mercedesz, Herczegh Miklósné, Németh Lászlóné és az egyetlen magyar utas, Glausius Gábor.
Személyes meglátásom az, hogy Izrael, kémei
révén úgy tudta, a Budapestről induló és Bejrútba tartó gépen fog utazni a
Fatah vezetősége (mint tudjuk, Jasszer Arafat a PFSZ elnökének kivételével).
Közben a palesztin vezetők fülest kaphattak (nekik is voltak kémeik…), hogy a
Moszad merényletre készül a gép ellen, és ezért az utolsó pillanatban lemondták
a foglalást és nem szálltak fel a gépre. Ezért maradt üresen a számukra
fenntartott 50 hely. De ezt már az izraeliek nem tudhatták: az akciót
befejezték, a háborús övezet adta lehetőséget kihasználva, a gépet szándékosan
megsemmisítették, abban a hiszemben, hogy megölik a palesztin vezérkart. Abban viszont, hogy a gépen fegyver van és fegyvert szállít (rendszeresen is) a palesztinoknak, 100%-ig biztosak voltak...
Történt egy, a Malév gépéhez hasonló
baleset, amely a csehszlovák légitársaság, a CSA 540-es Prága-Teherán járatát
érte. Az 540-es járat Iljusin IL-62 típusú gépe, ugyanebben az évben, 1975 augusztus
20-án, a kora hajnali órákban a damaszkuszi reptér megközelítése közben, - a
Malév gépéhez hasonlóan - felrobbant a levegőben(?). (Ennek a katasztrófának
szintén volt 1 magyar áldozata, a híres zeneszerző, népzenegyűjtő Vujisics
Tihamér, többek között A Tenkes kapitánya
és a Bors című filmsorozatok
zenéjének szerzője.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése