Tinódi
Lantos Sebestyén (1510-1556) magyar énekszerző, lantos, a 16. századi magyar epikus költészet jelentős képviselője. Kezdetben
vitézi pályán volt, Török Bálint szolgálatában. Első fennmaradt műve a
Jáson históriája, 1535 és 1539 között keletkezett. E műből
következtethető, hogy egy ütközetben megsebesült, és további hadi szolgálatra
alkalmatlanná vált. 1541-ig Török Bálint szigetvári
udvarában élt, művei szerint nagy megbecsülésben. Buda eleste és ura fogságba esése
fordulópontot jelentett életében. Ekkor politikai költővé vált. Énekeiben ettől
kezdve az egyetértést és a török elleni elszánt küzdelem szükségességét
hangoztatta. Énekeihez dallamokat is szerzett lantkísérettel, és amikor
tehette, elő is adta őket. A vitézek gyakran csak az ő énekeiből értesülhettek
hitelesen a távolabbi országrészek egy-egy nevezetes eseményéről. Tinódi
felkereste az egyes várostromok színhelyeit, és a legapróbb részletekig
összeszedte az ostromra vonatkozó adatokat. Számos érdekes mozzanatról csak az
ő énekeiből értesülhetünk. Eger diadalmas megvédése után is rögtön a várba ment. Ekkor
írta az Eger vár viadaljáról való ének és az Egri historiának summája című műveit. Tinódi híre eljutott Ferdinánd király udvarába is, aki 1553-ban Nádasdy ajánlására „az éneklés
művészetében és a históriáknak magyar nyelven ritmusokba való ékes
foglalásával” szerzett érdemei elismeréseként nemesi rangra emelte, és
számára címereslevelet adományozott. (Híres szablyás-lantos címerét ő maga
tervezte). Jó kapcsolatban volt Dobó Istvánnal
és mikor az egri várkapitány erdélyi vajda
lett, követte őt Erdélybe. Itt fejezte be az Erdélyi história című énekét,
amelyben Erdély történelmét beszéli el János király halálától 1551-ig. Műveinek gyűjteményes kiadása Kolozsvárott
jelent meg, Cronica címmel. (Kolozsvárba
nyomtattatott György Hoffgreff műhelyébe 1554. esztendőben). 1555-ben visszatért Erdélyből, majd rövidesen
meghalt.
Tinódi maga így vall
céljáról a Cronica előszavában, ami ars poetica-ja is és nemes jellemére vall:
”Ez jelönvaló
könyvecskét szörzeni nem egyébért gondolám, hanem hogy az hadakozó, bajvívó,
várak-, várasokrontó és várban szorult magyar vitézöknek lenne tanúság,
üdvességes, tisztösségös megmaradásokra, az pogán ellenségnek mimódon ellene
állhassanak és hadakozjanak”.
Tinódit tehát olyan krónikásként kell
értékelni, aki verses formában dolgozta fel korának történelmi eseményeit
elsősorban hitelességre és nem művészi értékek közvetítésére törekedve. E
„költői hitvallásból” az is következik, hogy Tinódi miért választotta a
verses-énekes feldolgozási módot. Csak így remélhette, hogy művei eljutnak a
végvári vitézekhez, azokhoz, akikhez elsősorban szólni kívánt. Tinódi korában többségben
voltak azok, akik nem tudtak olvasni, de szívesen hallgattak énekes előadásokat. A maga idejében, a
törökdúlás vérzivataros időszakában ő olyan volt mint Petőfi a 48-as forradalom
idején. Verseivel, dalaival harcra, összefogásra buzdított a török ellen,
lelkesítőleg hatott a végvári vitézek tudatára, ezzel fokozva harci moráljukat,
hazafias elszántságukat.
Történetíróként Tinódit lényegesen előkelőbb
hely illeti a magyar irodalomban, mint költőként. Lényegében teljes egészében
feldolgozta Magyarország 1541 és 1552 közötti történelmét. Az általa
leírtak minden ellenőrizhető esetben pontosnak bizonyultak.
Megkérdőjelezhetetlen
és felbecsülhetetlen érdeme, hogy a korabeli, népszerűbbnek, úgymond
„úriasabbnak” mondott latin nyelv helyett magyarul írt, így Tinódi a magyar nyelvű
történetírás első jelentős képviselője. Az első magyar nyelvművelő, a magyar
szavak, kifejezések megfogalmazója, megalkotója, lényegében a magyar nyelv, a
kialakuló népies, ízes magyar beszéd zászlóvivője, népszerűsítője.
A Tinódi bronz szobor Bezerédi Gyula
munkája. A 3,5 m-es talapzat haraszti mészkőből készült, tervezője Jámbor Lajos
építész. A szobrot 1907-ben a Blaha Lujza téren, a Népszínház (Nemzeti Színház)
előtt állították fel, de a metró építése miatt a színházzal együtt lebontották,
1955-ben került a Népligetbe. A talapzat domborműve a magyarok törökök elleni
harcát ábrázolja. Bezerédi Gyula Tinódit - mivel hiteles arckép nem maradt fenn
a lantosról – a Sáros megyei vár falán levő festményről mintázta meg.
A feleslegesen lebontott Nemzeti és az
előtte álló, eltávolított Tinódi szobor (ha megmaradnak) a belváros és a tér
egyik legszebb ékköve és dísze lett volna, a korabeli képeslapok is ezt
bizonyítják… Ma a Blaha Lujza tér Budapest legcsúnyább nagytere…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése