Az 1800-as évek
elején Pest és Buda virágzott, de a Dunán még egyetlen állandó hídja sem volt. (Már
Luxemburgi Zsigmond és Mátyás király is dédelgetett ilyen terveket, kőhíd
formájában). A két város között csónakokkal, ladikokkal, komppal, vagy télvíz
idején, ha befagyott a Duna, a jégen mentek át a polgárok. De ez sokszor veszéllyel
is járt, különösen a tavaszi hóolvadáskor, vagy jégzajláskor. Egyszer
Szécsényinek fontos ügye miatt át kellett volna kelnie a Dunán (az 1838-as nagy
pesti árvíz idejében vagyunk!), azonban a jégzajlás megakadályozta ebben. Hazamenve
ezt írta naplójába: „..egyévi jövedelmemet fordítom rá, ha Buda és Pest közt
híd épül, s hogy ezért, jóllehet Pesten lakni alkalmasint sohasem fogok,
egyetlen krajcár kamatot vagy akár visszafizetést sem fogok követelni. Az a
gondolat, hogy hazámnak fontos szolgálatot tettem, majd bőségesen kárpótol.”.
A
hídépítés előkészítése, a felmerülő műszaki és gazdasági problémák megoldása gróf Széchenyi István munkájának
eredménye. Első teendője volt a Hídegylet megalapítása, amelynek tagjai
között - szerencsére -, neves és gazdag mecénások is voltak. Így társult a
nemes ügyhöz a bécsi Salomon Rothschild
és báró Sina György bankárok. (Sina
Györgyről mintázta Jókai Mór Az aranyember főhősét, Tímár Mihályt).
A híd megtervezésére Széchenyiék a híres
angol építőmérnök és hídtervezőt, William
Tierney Clarkot kérték fel. A monumentális híd építésvezetője a fiatal, tehetséges,
pályafutása elején álló skót mérnök, Clark névrokona, (a magyarosított) Clark Ádám (Adam Clark) lett. 1839. A hídépítés kezdete. Egyszerre
nyolcszázan is részt vettek a munkálatokban. Angliai szakmunkások (gépkezelők,
vasszerelők, előmunkások – mintegy 60 család) is költöztek Magyarországra, a
túlnyomórészt helybéli munkások irányítására. A külföldi munkások hetibére 24-25 Ft
volt, míg a magyarok ennek a felét kapták.
A teljes, hídba beépített vasanyag összsúlya
2146 tonna. A hídláncok a kapuzatok tetején lévő sarukra támaszkodnak,
majd a hídfőknél kialakított föld alatti lehorgonyzó betonkamrákban (felfüggesztő-
vagy lánckamra) végződnek. A láncok szerelése meglehetősen jól haladt. Az
utolsó láncfelhúzásnál azonban baleset történt: a láncot felhúzó csigasor egyik
láncszeme szétpattant, a súlyos lánc rázuhant az úszóállványra. A műveletet az
állványról szemlélő emberek, köztük Széchenyi, annak két gyermeke és Adam Clark
a Dunába estek. Csak nagy nehezen tudtak a partra kievickélni. A baleset során
egy munkás életét vesztette. (Sajnos nem sikerült kiderítenem a nevét).
A szabadságharc ideje alatt, még a felavatás
előtt az első kocsi, amelyik áthaladt a hídon, a gránátosok kíséretében a
magyar Szent Koronát vitte (menekítette) Budáról a Debrecenbe induló vonathoz.
Néhány nappal később 70 000 osztrák katona és 270 ágyú kelt át a hídon… Buda
ostromakor Hentzi tábornok utasítására az osztrákok fel akarták robbantani az
éppen alig elkészült hidat. Clark Ádám volt az, aki ezt akkor megakadályozta és
így megmentette a hidat: az angol mérnök a láncok lehorgonyzásának
felrobbantását a lánckamra elárasztásával, a szivattyúk szétszerelésével és
némely alkatrész összetörésével előzte meg.
A híd hivatalos átadására 1849. november
20-án került sor, a szabadságharc leverése utáni terror és megfélemlítés
légkörében. A ceremóniát - a szabadságharc miatti megalázó gesztusként – a
gyűlölt Haynau, az osztrák katonai és polgári főparancsnok vezette, aki alig 6
héttel előtte Aradon kivégeztette az aradi vértanúkat. Az ünnepségen a
felsorakozott katonaság (mint egy kivégzésen…) és néhány járókelő vett részt, a
hangulat nem volt ünnepi, beszéd sem hangzott el.
A hídon nem lehetett ingyen átkelni, annak,
aki használni szerette volna, a két hídfőnél álló vámháznál hídbárcát kellett
fizetnie. A hídbárca olyan pénzértékű jegy ill. érme volt, amellyel a hídpénz
megfizetését lehetett igazolni. A híd egyik érdekessége (a sok közül), hogy a
híd burkolata 1919-ig fakockás volt. (A budai Váralagutat később szintén a két
angol tervezte és építette meg.)
A Lánchidat megálmodó Széchenyi István soha
nem ment át a kész hídon, ekkor már a döblingi elmegyógyintézetbe vonult
vissza. Clark Ádámhoz írt egyik levelében olvasható, hogy „Igen és igen
bízom, hogy a Mindenható mindkettőnket megtart addig, amíg megláthatjuk nagy
művünk létrejöttét.” Amikor Clark
meghalt, temetésekor, 1866-ban a Lánchídon gyászlobogó lengett.
1899-ben, a Lánchíd átadásának 50.
évfordulóján döntött a magyar kormány a „Széchenyi Lánczhíd” név
felvételéről. De a köznyelvben, „pestiesen” csak egyszerűen a Lánchíd elnevezés honosodott meg.
A második világháborúban a németek felrobbantották
Budapest összes hídját, 1945. január 18-án, utolsókként, az Erzsébet-hidat és a
Lánchidat, Európa és a világ két legszebb hídját… Ami az osztrákoknak nem
sikerült, az a németeknek igen… Hát, ez van, amikor Magyarországnak ilyen
„önzetlen” dualista szomszédja és „megbízható” háborús szövetségese van… 1947-ben
kezdték meg az újjáépítést, 1949-ben lett kész.
A Lánchíd és a Váralagút lezárására és
felújítására nemsokára sor fog kerülni. Ezért gondoltam, hogy előtte
megörökítem a hidat és az alagutat, még a régi, patinás formájukban… És
megpróbálok a híddal és közvetlen környezetével kapcsolatban néhány
érdekességet is elmesélni…
A hídmesterrel sajnos nem sikerült
találkoznom, mert akkor megkértem volna, hogy megnézhessem a felfüggesztő
lánckamrát és felmehessek a hídkapuzat tetejére, mint Will Smith…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése