Pest régi zsidónegyedében a Károly körút 5. szám alatti háztömb végét a Hacker-ház melletti Vadember-ház jelölte ki a Dob utca sarkán. A telket 1736-ban vette meg Johann Georg Jobst, hogy ide építse fel a Vademberhez (Zum Wilden Mann) címzett vegyeskereskedését és fogadóját. Az 1744-ben elkészült épület jellegzetessége, és egyik fő értéke a timpanonjában látható dombormű volt, közepén az embernagyságú Herkulessel, mely Dunaiszky Lőrinc keze munkáját dicséri. A ház 1807-ben leégett. Miután újjáépítették, egy másik fogadós, Marcibányi János vette meg, az épület ezért Marcibányi-házként is ismert. A vendéglőből később szatócsbolt, majd 1898-ban patika lett, de a cégér mindvégig megmaradt. A házat végül a Diana sósborszesz tulajdonosa vette meg 1929-ben, hogy egy nagyobbat húzzon a helyére, a domborművet pedig a timpanonból kibontva átmentették a helyére épült lakóház falára, ahol ma is látható. Igaz, Herkules közben elvesztette a fejét, de a régi ház kapu zárköve alapján pótolták. A Herkules-timpanon dombormű, igaz kissé vastagon lefestve, de a székesfőváros egyik legrégebbi, megmaradt szobra és cégére. Egész pontosan a hatodik. (Pestbuda legrégebbi öt szobrát később bemutatom).
Az épület leghíresebb tulajdonosa a gyarmatáru kereskedő Kerstinger István volt, aki áruja és munkatempója mellett a fogadóban felszolgált, hatalmas szelet lekváros kenyereiről híresült el. Akkoriban a kenyerek két-három kilósak voltak és cipó alakúak. Így egy szelet kenyér akár három-négy tenyérnyi is lehetett… Balla Vilmos A Vadember című, 1928-ban írt könyvéből tudjuk, hogy különösen országos vásárok idején volt nagy a forgalom a boltban, ajtaja előtt zajlottak le évente négyszer a sátoros sokadalmak. A ház tágas udvarában a segédek megállás nélkül dolgoztak. Szombatonként egy hétre való kávét pörköltek, hétfőn rendszerint kockacukrot vágtak, hisz akkoriban még ez is a kereskedő dolga volt, máskor káposztát gyalultak és savanyítottak. A nagy táblákban érkező szappant is ott vágták apró darabokra. A császárszakállat és mindig fekete bársonysapkát viselő dúsgazdag tulaj délelőttönként maga is a boltban dolgozott, délután pedig az irodájában könyvelt, számlázott és levelezett magyarul, németül és franciául. Kiterjedt belföldi, valamint export-import üzletét is saját maga vezette. Felesége mindenben segítette.
Az épületet 1929-ben azonban lebontották,
egy év múlva elkészült a ma is látható sarokház. Az épület sarkánál
feltekintve, egy különös saroktoronyra lehetünk figyelmesek. Erényi Béla gyógyszerész hatemeletes,
háromudvaros bérházának müezzin-toronyra emlékeztető saroktornya ez, amelyet
tűztoronynak is használtak. A tűzfigyelő toronyból karmutogatással jelezték a
közeli tűzoltóságnak, hogy merre, milyen irányban van a tűzfészek… A tűztoronyban
a közeli, az alig néhány percnyi sétával elérhető Gerlóczy utcai
tűzoltóparancsnokság távcsővel felszerelt őre szolgált, aki sürgős esetekben az
ott lévő kurblis (induktoros) telefonnal riaszthatta a parancsnokságot. Budapest ostroma
során a német hadsereg géppuskafészekként használta a stratégiai ponton álló
tornyot, tizedelve a Károly körúton átvonuló szovjet katonákat. A hely óriási előnye volt, hogy a
tankok ágyúcsövét lehetetlen volt annyira magas szögbe emelni, hogy célba
vehessék a tornyot, így a szovjet katonáknak csak egy lehetőségük maradt: ha
kézifegyverekkel és kézigránáttal ostromolják meg a házat. Végül az oroszok csak így tudták a németeket kifüstölni a házból, illetve a toronyból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése